BESZÉLJÜK MEG: Ti mivel játszottatok júniusban?
Nyáron sem pihennek a játékok
Megkezdődött végre az idei nyári szezon, amit jó szokásunkhoz híven azzal indítottunk, hogy veszett sebességgel beszámoltunk nektek a június elején megtartott videójátékos műsorok nagy bejelentéseiről. A hosszú éjszakázások és a temérdek frissen bemutatott játékról való beszámolás mellett szerencsére azért maradt időnk mélyebben is elmerülni újabb és régebbi kalandokban.
Nem volt a legizgalmasabb hónap megjelenések terén a június, viszont így is volt minek örülni, hiszen két kiváló videójáték is vadonatúj DLC-vel bővült, kaptunk egy erős atmoszférájú horrorjátékot, valamint az MMO-k rajongói különösen jó heteket zárhattak. Sajnos a májusi hónap beszámolója elmaradt, azonban most visszatértünk, hogy elmeséljük nektek, mi mivel ütöttük el az időt júniusban, aztán persze megint ti következtek, beszéljük meg, hogy mik pörögtek a nyár első hónapjában!
Száler Martin, aki egyik rémálomból ugrott a másikba
Nagyon sűrű hetek állnak mögöttem, de annak örülök, hogy a temérdek egyéb, nem éppen munkához köthető tennivaló mellett azért idén is sikerült korrektül tudósítani a Summer Game Fest és a többi bemutató alatt. A saját megkezdett játékaimmal nem igazán haladtam, leginkább csak a még mindig korai hozzáférésű, de egyébként kiválónak ígérkező Hades 2-ben nyomtam le pár kört. Viszont landolt nálam két olyan kaland, amelyet örömmel játszottam végig, hogy beszámolhassak róluk.
BESZÉLJÜK MEG: Ti mivel játszottatok márciusban?Nálam toronymagasan az Alan Wake 2 volt a tavalyi év legjobb játéka, szóval képzelhetitek, mennyire vártam már a bejelentett DLC-k megérkezését, a semmiből előbukkant Night Springs hamar fel is keltette az érdeklődésemet. Annak ellenére, hogy nagyon hamar végeztem vele, egy roppant szórakoztató hullámvasútazást kínált, ami ismét megmutatta, mennyire kreatív csapat a Remedy. Azért remélem, hogy a Lake House nevű második kiegészítés már tényleg folytatni fogja az alapjáték sztoriját, mert hiába jópofák ezek az alternatív sztorik, mégis a kánon kaland az igazi.
A másik számomra kiemelkedő játék a Still Wakes the Deep volt, ami egyben az egyetlen olyan előre beharangozott júniusi megjelenés is volt, amelyet tényleg vártam. Nem azért, mert akkora rajongója lennék a The Chinese Room munkásságának, hanem inkább, mert szerintem még mindig túl kevés az igazán minőségi horrorjáték. Szerencsére a lovecrafti sztori és A Dolog című filmet idéző tálalás telitalálatnak bizonyult, és még úgy is öröm volt hallgatni a skót akcentust, hogy amúgy nem mindig egyértelmű, mire gondol a költő.
Nagy Péter, aki szeret társaságban szenvedni
Ebben a hónapban az volt a terv, hogy amíg várom az Elden Ring kiegészítőjét, addig haladok tovább a Persona 3 Reloaddal. És kb. ez is történt, csak közben gyors leteszteltem a Shin Megami Tensei V: Vengeance-t. Habár hatalmas Persona-rajongó vagyok, az anyasorozathoz eddig nem sok közöm volt, úgyhogy örömmel konstatáltam, hogy a MegaTennek mennyivel másabb, de így is magával ragadó hangulata van. A játékmenete szintén bejött, ami kevésbé kötött, mint a Personában, és úgy érzem, több taktikai lehetőséget biztosít. 2024 baromi erős év az Atlustól, a P3R-t és az Unicorn Overlordot is imádtam tőlük (az utóbbit „csak” kiadták, nem fejlesztették), az őrületesen mutatós Metaphor pedig még csak ezután, októberben érkezik majd.
A Shadow of the Erdtree-ről egyelőre csak annyit mondanék, hogy… ja, vannak róla nagyon pozitív és kissé negatív gondolataim is. A legacy dungenök és a bossok kiválóak (legalábbis amiket eddig láttam), viszont az open world pálya szerintem megint túl nagy lett, csak ezúttal máshogy. Ezt majd egyszer valószínűleg részletesebben is kifejtem, ha már jobban felfedeztem az árnyföldet.
Ami a multiplayer kalandokat illeti, júniusban a Dark and Darkert és a Chained Togethert is kipróbáltam (igen, én társaságban is szeretek szenvedni). A fantasy Tarkovval eddig hét órát játszottam, de egyelőre fogalmam sincs, hogy tetszik-e. A koncepció az király, az pedig bejön, hogy nagyon vigyázni kell a kevés életpontodra, mert pillanatok alatt megöl a kazamata vagy a többi játékos (vagy társaid…). Viszont nem tűnik valami változatosnak és nem érzem úgy, hogy annyit akarnék játszani vele, hogy befizessek a prémiumra, márpedig anélkül nagyon korlátozott a játék (a free-to-play változatban csak egy szerencsevadászod lehet). A Chained Together viszont meglepően szórakoztató, pedig első ránézésre egy igénytelen streamer-baitnek tűnik.
Benke Attila, aki szeret újra és újra meghalni
Számomra a június a FromSoftware játékaival telt, egy-két kisebb kivételtől eltekintve. Azaz engem is elkapott a Shadow of the Erdtree-láz, így egyszerre vágtam neki újra a Dark Souls 3-nak és az Elden Ringnek. Mindkettővel játszottam már korábban, de nekem megvan az a rossz tulajdonságom, hogy akár munka, akár egy másik játék képes dezorientálni, így hajlamos vagyok elhagyni egy-egy címet ideiglenesen. Jó, a Dark Souls 3-mal nem pusztán ez történt. Az előbbit PS4-en kezdtem el játszani, de ugyanaz volt a problémám vele, mint a Bloodborne-nal, hogy nekem az fps-korlátozás egy ilyen gyors és pontos kikerüléseket (dodge) megkövetelő játékban kevés, pontatlannak, sutának éreztem magam. Így jegeltem.
Aztán idén tavasszal, az Elden Ring DLC-láz közepette volt egy leárazás a Steamen és lecsaptam rá. Nos, a PC-s és a PS4-es változat között ég és föld a különbség. Állítom, sokkal jobban megy a játék az fps-korlátozás nélkül. Pontosabban ment, mert majdnem végigjátszottam, a bossok közül csak a szemétláda Nameless King és a kevésbé mocsok, de azért szívatós Soul of Cinder maradt hátra. Vicces, hogy ez utóbbi a főellenfél, de közel sem olyan nehéz, mint az előbbi, ami egy opcionális boss. FromSoftware-játékoknál ez nem olyan meglepő aránytalanság.
Azt különösebben ecsetelni sem kell, hogy minden pillanatát élveztem, eddig nekem 50+ órám van a Dark Souls 3-ban. A hangulat, a világ, a fejlődés- és a harcrendszer, a fegyverek, a karakterek, a kihívás – egyszerűen minden stimmel ebben a játékban. A grafika lehet, hogy nyolc év távlatából már nem tűnik annyira szépnek, de amikor a távolba tekint az ember és látja a hatalmas hegyeket és a kastélyokat, azért leesik az álla.
Az Elden Ringgel kicsit kaotikusabb a kapcsolatom, mert akármekkora Soulsborne-rajongó vagyok, afölött nem tudtam szemet hunyni, hogy ez a játék gyakorlatilag a Dark Souls-trilógia "best of" válogatása kicsit más csomagolásban, nyílt világú formulával megbolondítva. Sokszor csóváltam, csóválom a fejemet, hogy itt egy hasonló, sőt ugyanolyan ellenségtípus, mint a Soulsokban, amott egy valószínűleg egy az egyben átvett mozgás- és halálanimáció. De amikor az ember belép ebbe a világba, amikor felfedezi azt és hallgatja közben a kellemes zenét, na meg ádáz küzdelmeket vív a mezei ellenfelekkel is, akkor igazából megbocsát a japánoknak az újrahasznosításért.
Egyébként kacérkodtam a Bloodborne-nal is, mert a kollégákkal beszélgetve szóba került, és gondoltam, nézzük meg PS4-en újra, de egyszerűen nekem ez a sebesség borzalmas, főleg így a PC-s Dark Souls 3 és Elden Ring után. Sony, légy szíves add ki végre azt a PC-változatot! Ez ugyanis még az említett két remek FromSoftware-játéknál is nagyobb mértékben bejön a gótikus-viktoriánus, vámpíros-vérfarkasos téma miatt. Azonban lelombozó, hogy akár bossharc közben is ingadozik a sebesség, így nem tudok normálisan elugrani az ütések elől. Biztos visszalátogatok még a PS4-es verzióhoz, túlságosan is tetszik a világ, de ha valaminek, akkor ennek a játéknak aztán tényleg nagy szüksége lenne egy felújított, modernizált PS5-ös és PC-változatra.
Simonyi Gáspár, akit elvitt az EB-láz
A hónap eleje a "nem E3" konferenciák jegyében telt, gyakorlatilag annyi teendő volt, hogy időm nem volt játszani, amint ez lefutottak a prezentációk, akkor pedig elmentem 1 hétre nyaralni, ahol bizony komoly digitális detoxikációban voltam, minden konzolt, képernyőt, mobilt igyekeztem kerülni. Mire visszaértem, elkezdődött a Labdarúgó-Európa-bajnokság, így pedig sajnos vagy sem, de mindenképpen érthető módon a virtuális fociszezon is beköszöntött nálam, az EA Sports FC 24 EB-frissítése meg is pecsételte minden más játék sorsát. Jó, azért nem teljesen, mert belekezdtem a Game Passben a Have a Nice Death-be, ami remek látványvilágával és a tök jó akciórészeivel nagyon tetszik, igaz, eddig csak pár órám van benne. Ami viszont a hónapban a legnagyobb hatást tette rám, az az, hogy kipróbálhattam a szeptemberben érkező Astro Botot, ami már az első előzetese alapján is eléggé bejött, a PlayStation Magyarország főhadiszállásán kipróbált demó, pedig végleg meggyőzött, hogy ez bizony az én játom lesz. A totálisan egyenetlen nehézségi szint miatt azért mérgelődtem egy kicsit, de ritkán találkozni ennyire vidám, kreatív és jól összerakott cuccal a műfajban a Nintendo istállóján kívül.
No, de most jöttök ti! Ti milyen címekkel töltöttétek a júniust? Jöhetnek a rövid vagy nem annyira rövid beszámolók!