BESZÉLJÜK MEG: Ti mivel játszottatok áprilisban?
Mi megint nem unatkoztunk
Megérkeztünk a tavasz utolsó hónapjába, ami azt jelenti, hogy újból itt az időt számot adni arról, hogy milyen videójátékokkal töltöttük az utóbbi jó néhány hetet. Az április kifejezetten nyugis volt, persze ennek ellenére sikerült találnunk olyan kalandokat, amelyek rövidebb vagy hosszabb ideig a képernyők elé szegeztek minket.
Friss megjelenésekből nem bővelkedtünk, így érthető módon előkerültek korábbi címek, ráadásul nem is egy, bőven jutott idő a backlog kurtítására. Nem is húzzuk tovább a szót, gyorsan elmeséljük nektek, hogy az IGN Hungary szerkesztőségében mi minden pörgött az előző hónapban, aztán természetesen megint ti következtek, osszátok meg velünk a kommentek között, hogy ti mivel töltöttétek az időt ahelyett, hogy ezt az erősen változékony tavaszi időt élveztétek volna!
Nagy Péter, aki Night Cityben töltötte a szabadságát
Április egy lazább hónap volt számomra, mert kivettem néhány nap szabadságot, de ennek ellenére nem sok játékot indítottam el. Inkább arra szántam a szabadidőmet, hogy végre befejeztem a Cyberpunk 2077-et, ami kész csoda, mert azt hittem, hogy nyár lesz, mire a végére érek. Very hard szinten az összes munkát, melót, rendőrségi ügyet, meg amit csak el tudtok képzelni, megcsináltam benne. Talán csak az maradt ki, hogy megszerezzem az összes járművet, de nem látom sok értelmét, hogy kifarmoljam őket, aligha fog ettől többet nyújtani a játék. Annyi van hátra, hogy az összes befejezést meglessem, de már többek között a titkos, öngyilkos küldetést is megcsináltam, amikor egyedül kell bekommandózni az Arasaka-toronyba. Adam Smashertől kaptam egy kisebb agyvérzést, mire így lenyomtam, de erről majd máskor mesélek.
A Sand Landet fanyalogva, de azért leteszteltem. Nem kedvelem a Bandai Namco animés játékait, elég bénának szoktam érezni őket, és ez is kicsit az volt, de szerencsére könnyű és kényelmes cucc, úgyhogy viszonylag gyorsan letudtam. Remélem, hogy most már egyre kevesebb ilyen open world játék fog készülni, mert hiába vannak pozitívumai a Sand Landnek, ha ilyen agybénítóan repetitívek a küldetések.
Barátokkal a Stolen Realmet nyomtam, nem tudom, ismeritek-e, de ez egy indie, körökre osztott fantasy szerepjáték a Steamen, aminek az a különlegessége, hogy nagyon szabadon lehet kombinálni benne a rengeteg skillt. Jól is áll neki az új (?) roguelike játékmód, amiben random képességek közül lehet választani a csaták végén, elég vad, rögtönzött buildeket lehet így összedobni.
Ó, igen, az unokahúgommal pedig a Super Mario Odyssey-vel játszottunk Switchen. Pontosabban én játszottam, ő meg nézte, mert még kicsi és túl bonyolultnak találja az irányítást, úgyhogy igazi backseat gamer módjára mondta, hogy mit csináljak és hova menjek. De így is meglepően jó közös élmény volt a játék.
Horváth Gábor, aki visszakapcsolt egy sebességet
Csendes hónap volt az április, vagy legalábbis játékok tekintetében az, habár azért mégis akadt egy cím, ami meglepően szórakoztató darabnak bizonyult. Ez a játék nem volt más, mint a Stellar Blade, ami botrányt keltő külsőségei ellenére egy roppant kellemes akciójáték volt, ami kiváló harcrendszerével, élvezetes történetével és komor világával szegezett engem a képernyő elé jó 30 órára.
Amikor nem ezt toltam, akkor – mintegy a Fallout sorozat farvízén felúszva – én is kipróbáltam a Fallout 4 felújított verzióját, s bár a játék megint magával ragadott, az újdonság varázsa ezúttal elmaradt. Cserébe befejeztem végre a Dragon’s Dogma 2-t, hiszen teszteléskor a szükség okán csak átszaladtam rajta, és mikrotranzakció ide vagy oda, én nagyon élveztem az innovatív játékmenetet.
Most pedig készülök a Senua's Saga második részére, amely aligha lesz több, mint egy-két nap és talán játékélményben sem ad majd különösebben sokat, mégis hiszem, hogy egy varázslatos utazásnak nézek elébe.
Száler Martin, aki pallost lóbált és földet művelt
Tesztelés miatt tényleg nem sok játék fordult meg nálam áprilisban, de ettől függetlenül belekóstolhattam több korai hozzáférésű csodába is, amikről mindenképpen meg szeretnék emlékezni. Az egyik a Steamet leuraló Manor Lords, ami tényleg úgy képes összetett játékmenetet nyújtani, hogy közben nem zúdít az ember nyakába egy rakás, apró gombokkal megtömött menüpontot. Ráadásul javarészt egy ember munkája a program, amitől csak még lenyűgözőbb az egész.
A másik ilyen cucc a No Rest for the Wicked volt. Nem én vagyok a csapatban a legnagyobb Souslike-rajongó, a Bloodborne-on kívül nem sok más ilyen műfajú kaland tudott lekötni, de a Moon Studios tényleg valami egészen különlegesen ügyködik. Persze a fürgébb buildek helyett viszonylag gyorsan egy jókora kard került a hősöm kezébe, ami mocskosul lassú csapásokat eredményezett, viszont cserébe élvezet volt hallgatni, ahogy a vas landolt a kövön. Vagy az ellenségen.
Az április nálam is részben a Fallout jegyében telt, az Amazon sorozata szerintem meglepően jól sikerült, főként azért, mert nem egy meglévő sztorit mesélt el újra, hanem ténylegesen eredeti eseményekkel bővítette a Bethesda szétbombázott világát. Gáborhoz hasonlóan én is újból elővettem a Fallout 4-et, mert jó lenne egyszer a végére érni, csak aztán hamar félre is raktam, mivel nevetséges, hogy még a next-gen patch után sem képes 60 fps-nél többet kezelni a Creation Engine PC-n. Magas képfrissítéssel operáló monitoron duplán fájó élmény így a játék, szóval ezt megint jegelnem kellett.
Benke Attila, a kitartó túlélő
Április nálam a Sons of the Forest bűvöletében telt. Mint azt korábban említettem, a játékkal kicsit nehézkesen indult a kapcsolatunk, mivel az első résznek ugyan nagy rajongója vagyok, de a folytatás magára haragított, legalábbis ami a kezdést illeti. Jóval keményebb kihívás a Sons of the Forest, mivel az alkotók sokat fejlesztettek a mesterséges intelligencián és az ellenfeleken, így már nemcsak a mutáns szörnyek, hanem a kannibálok is komoly fenyegetést jelentenek. De szerencsére eljött a nagy áttörés, így sikerült egy bázist kiépítenünk (másodmagammal játszok), amelyet pánikszerűen raktunk körbe mindenféle kővel és kihegyezett fatörzzsel, hogy éjszaka vagy az idő haladtával már nappal is egyre gyakrabban támadó bennszülöttek ne tudjanak a viskónk közelébe férkőzni. Az építkezést én zseniálisnak tartom, sokkal szabadabb, mint az első rész "lerakom a sémát és berakom a nyersanyagokat" roppant sablonos és gyorsan unalmassá váló mechanizmusa. A Sons of the Forestben gondos tervezéssel, sok agyalással lehet felhúzni az épületeket, ami persze időigényes feladat, úgyhogy aki nem ezért játszik túlélőjátékokkal, az akár túlbonyolítottnak és nehézkesnek érezheti. Én imádom, a társam nem igazán: nekem ez jön be, ha ilyen kiterjedt az interakció egy játékban.
Zseniális továbbá az évszakok váltakozása is. Beköszöntött a tél, ezzel pedig új távlatok nyíltak meg a Sons of the Forestben. Befagytak a tavak, a hideg miatt mi is majdnem megfagyunk, nehezebb élelmet szerezni, úgyhogy bánhatjuk, ha nem gondolkodtunk előre, amikor még jó volt az idő. Nem utolsósorban teljesen megváltozik a világ arculata attól, hogy minden hóba borul. Kár, hogy az átmenet nem az igazi, azaz ha eljön a tavasz napja, akkor hirtelen elolvad az összes hó. De annyi baj legyen, nagy ötlet volt az évszakok váltakozásának a bevezetése. Ja és igen: van már pisztolyunk, bár töltényt azt ritkán találni hozzá. De kéjes örömmel és gonosz vigyorral gyilkolom a rohadt kannibálokat, ha van muníció. Revans ez a korábbi, kudarcba fulladt végigjátszásokért is.
A Sons of the Forest mellett újra elővettem a Kingdom Come: Deliverance-t természetesen azért, mert a második rész bejelentése az eszembe juttatta, mennyire akartam szeretni ezt a játékot több alkalommal is. Akartam szeretni, mert a történelem nagy rajongójaként természetesen örültem annak idején, amikor a Kingdom Come-ot leleplezték, hogy itt egy keményvonalas akció-szerepjáték, ami ráadásul a "szomszédban" (mármint akkor, a 15. században volt szomszéd), a cseheknél játszódik és ellenfeleink magyarul szidnak minket. Számomra van ebben az RPG-ben valami "menzeles" is, ezért pluszban szerettem, mivel Jiří Menzel szatírái, meg úgy általában a cseh filmek a kedvenceim közé tartoznak.
Csak hát a harcrendszer ebben a játékban finoman szólva is komplex és nagy kihívás, és bármennyire is élveztem a sztorit, a világot és a karakterek, ehhez a fajta kardozáshoz nem volt türelmem. Most is elég béna vagyok benne, de elhatároztam, hogy valahogy belejövök, illetve trükközök, hogy kerüljem a nyílt konfrontációkat, amíg nincs komolyabb fegyverem. A hangulat továbbra is elsőrangú, nagyokat röhögök azon, ahogy az NPC-k reagálnak a szemétkedéseimre, mert hogy gyakran leütöm és kifosztom őket – amíg egyszer a katonák el nem kapnak. Nem tudom amúgy, mit szívott vagy ivott éppen, aki ezt az alkoholfüggő mentési rendszert kitalálta, de innen is "csókoltatom": a harcba bele fogok jönni, de ezt a mentési baromságot nem fogom tudni megbocsátani a Warhorse Studiosnak. Ettől függetlenül maradok nemcsak a cseh sör, hanem a Kingdom Come: Deliverance híve is!
Simonyi Gáspár, aki visszautazott a múltba (de nem nagyon)
Az április úgy indult, hogy a felhozatalból leginkább a No Rest for the Wicked érdekelt a legjobb az Ori-játékok rajongójaként, nagyon kíváncsi voltam, hogy a Moon Studios mihez kezd egy számukra új műfajban... így teljesen érthető, hogy csak ezzel a játékkal nem játszottam. Jó, ez főként a gyerekem sara, mivel az Marvel Moziverzum végignézése közben eljutottunk a Tom Holland-féle Pókember-filmekig, így muszáj volt elővennünk a Marvel's Spider-Man 2-t, hogy kipróbálhassa. Aztán ott ragadunk előtte jó pár alkalommal. Mellette pedig újra elővettük az Unravel 2-t újra, mert azt koopban is lehet játszani, és bizony tök jól szórakoztunk vele most is: elképesztően cuki, tök jól néz ki és nagyon ötletes benne sok mechanika. Persze így jóval kevesebb időm jutott a saját ízlésem szerinti játékra, de azért beizzítottam a Game Passt, és nekiláttam a Dead Island 2 befejezésének, és még ugyan nem értem a végére, de engem tökre szórakoztat a zombik kreatív hentelése és hollywoodi luxusvillák leamortizált változatanak a bejárása. Emellett maradt még egy kis időm az ugyancsak a Game Passbe bekerülő Have a Nice Death nyúzására, amivel már régóta szemeztem, és bár nem jutottam még nagyon sokáig, de a művészeti dizájnja nagyon bejön. Ebben ugye magával a Halállal kell rendet raknunk a Halál Rt. elkanászodott akalmazottai között, és hihetetlenül ötletesek az egyes karakterek, meg a köréjük szőtt világ is. A játékmenet egy hangyányit kevésbé fluid mint kellene, de egyelőre élem a Halált.
Na de most ti jöttök! Ti milyen játékokkal nyomtátok áprilisban? Jöhetnek a kommentek között a beszámolók!