BESZÉLJÜK MEG: Ti mivel játszottatok februárban?
Volt jó pár új megjelenés
Eltelt még egy hónap, hivatalosan is kezdetét vette a naptári tavasz, ami azt jelenti, hogy nemcsak a fák kezdenek lassan kivirágozni, hanem a videójáték-ipar is felébred felemás (azért nem aludt olyan mélyen) téli álmából, hogy izgalmas kalandokkal örvendeztessen meg bennünket.
Itt az idő hát, hogy ismét számot adjunk arról, hogy milyen videójátékokkal töltöttük az elmúlt heteket, mert bizony februárban is volt jó pár olyan cím, amely igényt tartott a figyelmünkre. Valaki régi-új történetben merült el, más egyszerre örült és kesergett, és természetesen olyan is akadt, aki igazi hazafiként a demokráciáért harcolt idegen planétákon. Lássuk, hogy az IGN Hungary szerkesztősége mi mindent pörgetett az elmúlt hónapban, aztán természetesen a kommentek között várjuk a ti beszámolóitokat is!
Horváth Gábor, aki csak a legnagyobbakra hajt
Nekem nagyjából két hétig minden éjjelemet (és a nappalaim egy részét, ha éppen nem dolgoztam) a Final Fantasy VII Rebirth töltötte ki, ami egyszerre volt munka és kikapcsolódás. Munka, mert maximalizmusom okán alig fértem be a határidőbe, és mégis, így visszatekintve csak édes nosztalgiával tudok gondolni minden játékkal töltött percre. Bizton állíthatom, hogy a Rebirth minden rajongó szívét elnyeri majd, mely kiváló meseszövésével, szerethető karaktereivel, izgalmas harcrendszerével és nyílt világú elfoglaltságaival már jó előre lefoglalta magának a helyet a díjkiosztókon.
A Rebirth édes béklyójától szabadulva mostanság a Banishers: Ghosts of New Eden tölti ki komor hétköznapjaimat, s bár látom a technikai hibákat, kiváló narratívájával és meredek döntéseivel mégis megvett a Don’t Nod akció-kalandjátéka. Emellett szemet vetettem a Brothers: A Tale of Two Sons újrázására is, mert bár játszottam az eredeti játékkal, a részleteket az idő, és az élemedett koromból adódó feledékenység köde takarja.
Nagy Péter, aki halmozta az élvezeteket
Körülbelül úgy éreztem magam most februárban, mintha a karácsonyi szezonban lennénk. Veszettül sok játék jelent meg, melyeknek jelentős százaléka bizonyult nagy sikernek, és kicsit pánikba estem, hogy ennyi játékot képtelenség kipróbálni, pedig hát a szakmai büszkeségem azt mondja, mégiscsak rá kéne néznem minél többre. Szóval egyfelől elkeseredtem, hogy például a Helldivers 2-re, a Granblue Fantasy: Relinkre, a Tomb Raider I-III Remasteredre, a Pacific Drive-ra és a Persona 3 Remake-re egyáltalán nem jutott időm. Másrészt viszont élveztem, hogy így is egy rakás játékot el tudtam indítani.
A hónap elején gyorsan ledaráltam a Suicide Squad: Kill the Justice League-et, ami tényleg nem olyan minősíthetetlenül rossz, mint amennyire az emberek utálják. De azért egyáltalán nem bánom, hogy nem kell tovább foglalkoznom vele. Gondolkoztam rajta, hogy az első szezonról írok majd véleményt, de mivel a jelek szerint a kutya nem játszik vele, nem érzem úgy, hogy ennek sok értelme lenne. Úgyhogy a teszt végeztével elkezdtem a Palworldöt, hogy lássam, mi a franc ez a nagy felhajtás körülötte. Eddig 10 órát töltöttem el vele, és habár bizonyos elemeit nézve (szörnydizájn és pályaszerkesztés) néha az az érzésem, mintha MI generálta volna, a gameplay meglepően jó amiatt, ahogyan az újabb és újabb játékmechanikákat adagolja. Egyszer majd visszatérek hozzá, remélhetőleg még a közeljövőben.
Februárban végre szereztem egy tisztességes (1440p-s és HDR-es) monitort, valamint egy RTX 4080 Super videókártyát, amitől hirtelen szórakoztatóbb lett a Cyberpunk 2077. Szóval azzal is haladtam egy kicsit, most már csak hónapok kérdése, és a végére érek. Emellett már tesztelem a Last Epochot, ami a Diablo IV után nagyon üdítőnek hat. Azt még nem merném kijelenteni, hogy jobb a Blizzard játékánál, mert még nem próbáltam az endgame-et, de eddig lebilincselőnek találom a gazdag karakterfejlesztési rendszere miatt. Na de majd részletesebben is kifejtem a véleményem, ha jobban átlátom a játékot.
Száler Martin, aki teszi a kötelességét, amíg mások játszadoznak
Óvatos lelkesedéssel vártam a Helldivers 2 megjelenését, mert habár az első rész csúnyán elkerült, a folytatás játékmenete nagyon szórakoztatónak tűnt. Bejött a számításom, nálam egyértelműen a PlayStation újdonsága volt a február sztárja. Egészen elképesztő hangulatot sikerült összedobni ehhez a játékhoz, ami zseniálisan egyensúlyoz a dicsőséges katonai fantasy és az elnagyolt, humorosan tálalt szélsőségek között. Ennyire egyszerű, de nagyszerű játékmenettel pedig tényleg rég találkoztam, szóval minden apró elismerést megérdemel az Arrowhead csapata.
Más dolgok miatt, de hasonlóan izgalmas volt az Enshrouded, ami tényleg erősen early access még, de bejött, hogy nem procedurálisan generált pályája van. Papíron így kisebb az újrajátszhatósága, valahogy mégis sokkal izgalmasabb egy kézzel gondosan megszerkesztett vidéket felfedezni, mint egy random katyvaszt. Aztán persze ott volt még a Skull and Bones, aminek kapcsán továbbra is tartom a véleményem: nem olyan rossz ez a játék, mint ahogy azt a negatív hype beállítja. Sajnos nem egy Sid Meier's Pirates!, de ettől függetlenül ideig-óráig simán leköti az embert, a hajócsaták pedig kifejezetten izgalmasak.
Nem teljesen a játékokról szólt (habár kétségtelenül azért mentünk oda), de egyértelműen az előző hónap egyik legjobb része volt, hogy eljutottam a magyar NeocoreGames főhadiszállására, ahol kellemes környezetben pörgethettünk remek, hazai fejlesztésű stratégiai szerepjátékokat. A beszámoló első felét már olvashattátok, de rövidesen érkezik a folytatása is, érdemes lesz figyelni.
Benke Attila, aki Doctor Strange nyomdokába lépett
Februárban amellett, hogy csapatban folytattam a The Division 2 végigjátszását, elkezdtem nosztalgiázni is. Ugyanis ebben a hónapban debütált a Halo második évada, amiről oké, lehet rossz dolgokat mondani, avagy miért veszi le folyton a Master Chief a sisakját, mikor a játékokban nem is. Én ezen túltettem magam, úgyhogy élvezem a szériát, mert tetszik a szereposztás és őszintén szólva az is, ahogyan feldolgozzák az alapanyagot. De a lényeg, hogy ezen felbuzdulva elkezdtem újrajátszani a Halókat.
Egyelőre az első résznél, illetve annak felújított változatnál tartok, annak is a végjátékánál. Tudom, manapság szokás szidni ezt a szériát, akár utólag is, hogy nem is olyan nagy durranás már az első rész sem. Bevallom, nekem sem annyira tetszenek a konzolos örökségei, például a PC-n az egeres irányítás miatt tök feleslegesen nagy célkereszt, és szerintem a Warthog és a többi jármű manőverezése sem öregedett jól. De kérem, a hangulat! Az elsőrangú továbbra is, és nagyon tetszik, ahogy az egyszerű, mégis érdekfeszítő cselekmény épül: először csak a Covenant katonáival harcolunk, azokból is jönnek a nehézfiúk, majd egyszer csak megkapjuk a nyakunkba a Floodot. Ez utóbbi zombiszerű lényeivel néha elég frusztráló harcolni, de iszonyatosan el tud kapni az a jó öreg FPS-élmény, ami miatt a Doomokat, a Quake-eket és a Half-Life-okat is imádtam, na meg a Halót is szerettem.
Februárban sokat nyüstöltem a nemrég megjelent Nightingale-t is, amelyről majd hamarosan bővebben is beszámolok egy cikk keretei között. Ez a legújabb túlélőjáték, ami szerintem sokat merített a Doctor Strange-mitológiából is, mivel portálokat nyitogatunk benne, amelyeken keresztül különböző alternatív realitásokat fedezhetünk fel egy mágiával erősen átitatott univerzumban (multiverzumban?). Elöljáróban annyit elárulhatok, hogy összességében bejön, nagyon be tud szippantani ez is, motiválók a fejlesztései és a realtíve érdekes felfedeznivaló rejtélyei, ugyanakkor túlbonyolítottnak érzem bizonyos mechanizmusait. De na, ez azért korai hozzáférésű játék, mert még bőven van mit fejleszteni rajta. Ígéretes projekt, ami persze még félre is mehet. Legyünk optimisták!
Simonyi Gáspár, aki versenyt fut az idővel
Amennyire jól alakult a januárom videójátékok tekintetében, annyira szerencsétlen volt a február, a sok teendő mellett alig maradt időm játszani. A Brothers: A Tale of Two Sons remake-jét azért lenyomtam, ami minden ósdi megoldása ellenére (igen, a felújítás ilyen tekintetben tiszteli az alapanyagot) zseniális koncepcióra épül, ami megdöbbenésemre még koopban is működik a végjátékban - ennél többet nem árulok el róla, fedezzétek fel magatok. Emellett belevágtam a Pacific Drive-ba, és bár még csak pár órám van benne, egészen kellemesnek tűnik, akkor is, ha a vezetési élmény nem különösebben komplex, hogy a látvány hol ilyen, hol olyan, a mentési rendszer meg cseppet sem barátságos. De a posztapokaliptikus hangulat és a túlélés feszültsége nagyon is rendben van. Picit még piszkáltam a palokat a Palworldben, de nem tartott sokáig, mert bár látom, sokan mit szeretnek rajta, engem nem tud hosszabb időre beszippantani. Mivel mostanság nagyon rácsúsztam a Premier Leak podcast hallgatására, így az EA Sports FC 24-ben belekezdtem az angol bajnokság viszontagságos küzdelmeibe... tudom, én sem örülök neki. Viszont most már ott vár letöltve a Helldivers 2, szóval megyek is és megnézem, hogy mi a fene van ezzel a demokráciával.
No, viszont most ti jöttök! Ti melyik játékokat toltátok a februárban? Melyik volt, ami lenyűgözött? Melyikben csalódtatok? Jöhetnek a beszámolók!