Helldivers II - Kritika

Hiába adta ki már azt is a Sony, a 2015-ös Helldivers eléggé a radar alatt mozgott, szóval annak ellenére, hogy alapvetően jó értékeléseket kapott, nem sikerült bejutnia akkoriban a legnépszerűbb lövöldék közé. A fejlesztő Arrowhead Game Studios szerencsére nem adta fel, így tavaly hivatalosan is felfedte magát a Helldivers 2, ami elődjétől eltérően nem egy felülnézetes shooter, hanem TPS, vagyis némileg közelebb viszi az akciót a játékoshoz.

Kiadóként ismét a Sony biztosította a megjelenéshez szükséges erőforrásokat, ám ettől függetlenül a folytatás egyszerre jelent meg PlayStation 5-re és PC-re, ami az eddigi számokat elnézve nagyon jó ötletnek bizonyult. Persze nem minden a nyers adat, így hát mi is elvittük jónéhány körre a kék csapat legújabb produkcióját, amivel kapcsolatban egy dolgot már most kijelenthetünk: kisebb bűn, hogy ez a játék nem kapott nagyobb hype-ot a megjelenése előtt.

Demokratikus népirtás

Ahogy az első rész, úgy a Helldivers 2 szintén abban az alternatív jövőben játszódik, amiben bolygónkat Szuperföld néven ismerik, és a világűrben tanyázó életformák, azaz a rovarszerű űrlények és az önálló életre kelt robotok akkora fenyegetést jelentenek az emberiségre nézve, hogy a demokrácia és a szabadság zászlaja alatt a legjobb védekezéshez folyamodunk: a támadáshoz. Az egyszerre vicces és informatív kiképzést követően gyorsan megkapjuk a helldiverek köpönyegét, elnevezzük a saját csatahajónkat (itt aztán lehet csodákat alkotni a felkínált jelzőkkel), aztán indulunk is egyedül, vagy társak oldalán rendet teremteni a galaxisban.

Helldiverként tehát mi védelmezzük az emberiséget, de az nyilván túl unalmas volna, ha lassan leszálló űrhajókból ugrálnánk ki a küldetések megkezdésekor. Dicsőséges hadjáratunk részeként így a hajónkból kilőtt kapszulában érkezünk meg – vagyis inkább csapódunk be – a bolygókra, aztán a távolsági járatot elhagyva máris aktívan kivehetjük részünket a körbehatárolt, mégis nyitott és érdekes dolgokkal teli pályákon.

Szabadság, testvériség, golyózápor

Hatásos belépőnk után csak rajtunk áll, hogy csapatunkkal milyen sorrendben teljesítjük az adott misszió fő- és mellékfeladatait, azonban figyelni kell arra, hogy korlátozott idő áll rendelkezésre, és mivel a gyorsaságért szintén jár az extra jutalom, nem érdemes sokáig bámészkodni. Játékmenetében a Helldivers 2 egy tipikus TPS: karakterünkkel szabadon bóklászunk a pályán, közben pontos találatokkal igyekszünk elbánni a rondaságokkal, illetve elkerülni, hogy bogárkajává váljunk.

Már néhány percnyi játék után fel fog tűnni, hogy az Arrowhead csapata kifejezetten jó mozgásrendszert és animációkat készített a játékhoz, amiknek hála szimplán csak jó érzés irányítani hősünket. Szintén ennek köszönhetjük, hogy amikor harcra kerül a sor, olyan manővereket mutathatunk be, mintha egy akciófilmben lennénk. Tüzelhetünk állva, guggolva és fekve, ráadásul az állások változtatása közben sem kell levenni ujjunkat a ravaszról, vetődve pedig páncélozott Max Payne-ként térhetünk ki a rohamozó ellenségek elől. Van valami nagyon menő abban, amikor egy sziklán guggolva szórjuk az áldást egy felénk száguldó monstrumra, és mielőtt túl közel érne, hátravetődve vonulunk biztonságba. Mindezt természetesen folyamatos lövés közben, továbbra is a demokráciáért.

Ha kifogynánk a lőszerből, akár futás közben is újratölthetjük stukkerünket, és ha végleg elfogyott a töltény, simán csak átválthatunk a másodlagos vagy harmadlagos fegyverünkre. Hajigálhatunk gránátokat, spéci injekcióval gyógyítjuk sebeinket, és a nagy akciózás közepette még arra is figyelni kell, nehogy megsérüljön valamelyik testrészünk, mert ilyen esetben tényleges hátrányba kerülünk. Ritkán van csend a harctéren, az biztos. Azért van lehetőség taktikázásra is, az úgynevezett Stratagemek gyakorlatilag különleges képességek, és sok esetben megfordíthatják egy csata kimenetelét.

Ezeket eltérő billentyűzetkombinációkkal hozzuk elő, nagyjából úgy, mint a verekedős játékok spéci támadásait, aztán elhajítjuk az aktivált labdát, majd várjuk az égi áldást. Intézhetünk így például szőnyegbombázást a magasból, további becsapódó kapszulák segítségével pedig lehívhatunk bivalyerős fegyvereket és egyéb hasznos holmikat. Sőt, ha jól számítjuk ki a becsapódást, akkor simán ellenségünk fejére pottyanthatjuk a csomagot. Így fordulhatott elő az is, hogy a csatában elhullott, de időközben visszahívott helldiverünk a kapszulájával egyszerűen belecsapódott a legyőzendő szörnyetegbe, és hamar rövidre zárta a harcot. Fontos viszont, hogy van baráti tűz a játékban, szóval óvatosan vetődjünk el az éppen veszetten tüzelő társunk orra előtt, mert a golyózápor nem kímél minket sem.

A fentiekből egyértelművé válhatott már, hogy gyakran óriási a káosz a Helldivers 2 bolygóin, és nekünk ebben a csetepatéban kell teljesíteni a kitűzött feladatokat. Ez néha annyi, hogy végezzünk egy bizonyos döggel, máskor gombnyomogatás és pozíciónk megvédése a cél, és olyan is van, hogy a terminálnál állva kiabáljuk az utasításokat a nekünk segédkező társaknak. Színesíti a palettát, hogy mindenki közösen dolgozik egy-egy bolygó felszabadításán, és az elvégzett missziókkal teszik hozzá a magukét a végeredményhez. A küldetések sajnos nem mindig a legizgalmasabbak, de szerencsére bőven találni a pályákon elszórt dolgokat és extra feladatokat, amik érdekesebbé teszik a felfedezést. Plusz minél több extrára fordítunk időt, annál nagyobb lesz a zsákmány.

Mekkora a lábmérete, katona?

Amennyiben sikeres a küldetés, és életben tudunk maradni a kimenekítésünkre szolgáló hajó megérkezésééig, akkor tapasztalati pontokkal, fejlesztésekre elkölthető pénzzel, illetve egyéb hasznos apróságokkal megpakolva térünk vissza hajónk fedélzetére. Itt lehetőséget kapunk arra, hogy lecseréljük karakterünk páncélját, sisakját és köpenyét, amik extra passzív erősítővel segíthetik a hadjáratot, valamint a különböző fegyverekből válogatva kialakíthatjuk saját loadoutunkat. A kozmetikai apróságokkal testre lehet szabni helldiverünk megjelenését, hangját, sőt bannerünk egyes elemeit is, viszont a játékmenetre nagyobb hatással vannak a hajón végzett fejlesztési munkálatok.

Főhadiszállásunk feltuningolásával ugyanis erősíthetjük a Stratagemek működését, illetve a begyűjtött pénzzel további képességeket oldhatunk fel, amikből aztán összeállíthatjuk buildünket a meccsek előtt. Egy csapat akkor lesz igazán ütőképes, ha lehetőleg mindenki különböző képességeket dob be a közösbe, és szinte minden helyzetre tudnak reagálni. Hajónkon egyébként van egy külön terminál, ahol gyakorolhatjuk a Stratagemek használatát, egészen pontosan a gyorsabb billentyűnyomkodást, ami nemcsak egy jópofa minijáték, hanem tényleg hasznos tréning is. Végül szót érdemel még a játékbeli bolt, ami természetesen a Helldivers 2-ből sem maradt ki, itt prémium pénzért vehetünk ezt-azt, illetve már elérhető kétféle battle pass, de a látottak alapján egyik sem tűnik pénzéhes megoldásnak. Játékkal szerezhetünk tokent, amivel feloldhatjuk a tartalmakat, és habár ezek között nemcsak kozmetikai cuccok vannak, hanem tényleges felszerelési tárgyak is, egy kooperatív játéknál nem annyira fajsúlyos az így szerzett előny.

Valójában a fent ecsetelt dolgok többsége nem túl különleges, sok játékban megtalálhatóak, mivel szimplán jól működő mechanikákról van szó. Az Arrowhead titka abban rejlik, hogy egyrészt ügyesen kombinálta ezeket, másrészt megalkotott melléjük egy olyan játékbeli atmoszférát, amely nem pusztán kiemeli a tömegből, hanem szinte piedesztálra emeli a Helldivers 2-t.

Éljen az irányított demokrácia!

Már az első perctől kezdve, a Szuperföld helyzetet felvázoló vicces propagandavideót nézve bevonz minket a játék sajátos világa és hangulata, amiben egyszerre van jelen a heroikus körítéssel megtámogatott hadviselés és a nevetségesen szélsőséges patriotizmus, és pont ez a keverék az, ami különlegessé teszi a Helldivers 2-t. Karaktereink picit önismétlő, de kétségtelenül poénos beszólásokat eregetnek harc közben, mániákusan röhögnek, miközben szitává lövik a bogarakat, máskor meg focistákat megszégyenítő műjajveszékelést produkálnak, ha találat éri őket.

Mindeközben a játék hangulata szó szerint dicsőséges, méretes adrenalinlöketet ad az, amikor bátorító zenére zuhanunk a harctér felé kapszulába zsúfolt katonaként, de még a feladatok elvégzését is kellemes muzsikával konstatálja a játék. Arról nem is beszélve, hogy egy meccs végjátéka, amikor várunk a kimenekítésre, valóban végjátéknak érződik, hiszen ilyenkor keményítenek csak be igazán a zenészek, mi meg próbáljuk visszaszorítani a hullámokban ránk törő rondaságokat. Robban, aminek robbannia kell, repkednek a bogár- és robotdarabok, mialatt a helldiverek véres páncélban feszítenek, a jól elvégzett munka után pedig tiszteleghetnek egymásnak. Ez a csodásan kivitelezett hangulat még csillivilli grafika nélkül is roppant hatásos volna, de a játék látványvilága alapvetően remek, nem mindenhol brillírozik, ám a különféle környezeti effektusoknak hála a bolygók felszíne olykor egészen életszerű, és az űrben való mozgolódás is hihetőnek hat.

Ennyi pozitívum mellett eltörpülnek a negatívumok, de azért van itt pár dolog, amiről érdemes beszélni. Sajnos a játék megjelenését követően "picit" köhögtek a szerverek, és a matchmaking sem volt mindig a helyzet magaslatán, persze jó eséllyel a fejlesztők sem számítottak ekkora érdeklődésre. Ezen kívül vannak még további kényelmetlenségek játék közben, amik már szándékos dizájnbeli döntéseknek tűnnek. Ilyen az, hogy nem lehet ugrani, karakterünk nem tölt újra automatikusan, ha lőnénk, de nincs töltény, és ugyan szépen lehet darabolni az ellenfeleket, nem mindig világos, mennyi töltény kell a leterítésükhöz. Ezek olyan dolgok, amelyeken későbbi frissítéssel simán javíthatnak a fejlesztők, mert összességében sikerült összerakniuk egy olyan alapot, amelyre nagyon sokat építkezhetnek a jövőben.

A népszerűség pedig nem véletlen, ugyanis a Helldivers 2 az idei év egyik nagy meglepetése, ami klasszikusan szórakoztató és stílusosan tálalt kooperatív játékélményével, illetve baráti árazásával megérdemli a rajongást, és ha az Arrowhead kihasználja a hirtelen jött sikert, kijavítja a kisebb hiányosságokat, valamint stabilan szállítja az új tartalmakat (simán elférne például egy PvP-mód), akkor a második rész hamar elfoglalhatja a helyét a legnépszerűbb online játékok között. Méghozzá teljesen jogosan, ritka manapság, hogy egy játék nem akarja megváltani a műfaját, hanem egész egyszerűen csak szórakoztat.