Still Wakes the Deep - Kritika

Amíg régen többnyire arról szóltak a túlélőhorror kategóriájában induló videójátékok, hogy klasszikus fegyvereket szorongatva szörnyekkel hadakoztunk, illetve tárgyakkal vagy nélkülük oldottunk meg változó nehézségű fejtörőket, addig mostanra eléggé kiszélesedett ez a műfaj is. Az olyan nagyszerű címek, mint az Amnesia: The Dark Descent és az Alien: Isolation megmutatták, hogy néha sokkal hatásosabb az, ha hősünk leginkább két dologgal tudja megvédeni magát az őt üldöző rémséggel szemben: meneküléssel és bujkálással.

Ezt az új irányt követi a Still Wakes the Deep, amin a sétaszimulátoroknak csúfolt kalandjátékok szakértője, a The Chinese Room ügyködött. A nagyszerű Dear Estherrel berobbant stúdió számára korábban sem volt teljesen ismeretlen műfaj a horror, hiszen 2013-ban saját epizóddal bővítették a fent említett Amnesia-szériát, több mint tíz évvel később pedig visszatértek a rémisztő kalandokhoz. Habár a brit csapat újdonságát nem kell felkapcsolt lámpa mellett játszani, mert láttunk már ennél sokkal durvább horrorokat, az tagadhatatlan, hogy megint sikerült beletenyerelniük a jóba, még ha csak egy kézzel is.

Habár fölül az olajfúrótorony

A csapat idei projektje nem egy folytatás vagy spin-off, hanem különálló kaland, ami azt jelenti, hogy bármiféle előismeret nélkül belevághatunk. A Still Wakes the Deep 1975 decemberében, pont karácsony tájékán játszódik, amikor is egy skót fazon, Cameron „Caz” McLeary a Beira D olajfúrótornyon tölti az ünnepeket az Északi-tengeren, ahova nem pont azért utazott el, mert mindig is a fagyos semmi közepére vágyott. Hősünk drámai háttérsztorija fokozatosan bontakozunk ki előttünk, a játék központi eseményeit viszont az indítja be, hogy a Beira D munkatársai látszólag nagyon rossz helyen kopogtatnak a mélyben, és elszabadítanak valami olyasmit, amitől még egy rakás keménykötésű skót tengerész is nyüszítve menekülne el, ha tehetné. De sajnos nem tehetik.

Emiatt szerencsétlen főhősünk duplán pórul jár, aki az első csapást akkor kapja, amikor a főnöke kirúgja, a másodikat pedig akkor, amikor kiderül, hogy hiába nincs már keresnivalója a szép lassan rémálommá változó olajfúrótornyon, nem fog egyhamar elszabadulni onnan. Ez szinte tökéletes alapszituáció egy igazi túlélőhorrorhoz, és ugyan spoilerezni nem szeretnénk, viszont kijelenthető, hogy teljesen jogosan hasonlították a Still Wakes the Deepet a John Carpenter-féle A Dolog című filmhez, illetve az annak alapjául szolgáló, John W. Campbell Jr. által jegyzett Who Goes There? sci-fi történethez.

A játék remekül tiszteleg a klasszikusok előtt, ráadásul úgy teszi mindezt, hogy közben a The Chinese Room saját meséje is hol izgalmas, hol pedig drámai, és groteszk jelenetekből sem szenved hiányt. Az egyetlen nagy probléma vele, hogy nincs megfelelő egyensúly a főhős személyes tragédiája és a keretként funkcionáló kozmikus horror között, ez utóbbira kerülhetett volna egy hangyányival nagyobb hangsúly, mert nagyon hatásos az, amikor az ismeretlentől kell rettegnünk.

Alúl a víznek rettenete

Még jó, hogy a játékmenet némileg kárpótol minket a történettel kapcsolatos hiányérzet miatt. A játékban FPS-nézetben irányítjuk Cazt, aki villanyszerelőként nem egy kommandós, szóval a hátborzongató kalandja arról fog szólni, hogy mászkálunk, létrákon és egyéb helyeken küzdjük fel-le magunkat, továbbá pofonegyszerű szerkezeteket működtetünk a továbbhaladás érdekében. Vannak szituációk, amikor szükség van némi ügyességre, de a játék nem büntet túlságosan akkor sem, ha elvétünk egy ugrást, cserébe megnézhetjük, ahogy az Északi-tenger hideg vízébe csapódunk.

Ezen a ponton a The Chinese Room azért érezhetően elővette a sétaszimulátoros múltját, nem kell bonyolult fejtörőkre számítani a Still Wakes the Deepben, és annak ellenére, hogy van némi mozgásterünk felfedezés közben - például meghallgathatunk opcionális beszélgetéseket, meg olvasgathatunk ezt-azt -, javarészt lineáris a kaland, amiben a narratíva szinte önjáróan viszi magával az embert. Ez pedig akkor sem változik meg túlságosan, amikor Caz élete forog kockán.

Hősünk nem lövöldözik, sőt még lángszórót sem használ, mint hasonló nevű kollégája A Dolog című filmben, ezért vele inkább csak szaladni fogunk előre megtervezett üldözős jelenetek során, vagy osonunk és bujkálunk, hogy kijátsszuk a közelben szimatoló rondaságot. Ez utóbbi helyzetekben jönnek jól a felszedhető és eldobható tárgyak, amikkel elterelhetjük üldözőnk figyelmét, hogy észrevétlenül elslisszolhassunk a kijárathoz. A nem túl összetett játékmechanikák és az olykor tompa mesterséges intelligencia ellenére sokszor elég feszültek ezek a részek, még úgy is, hogy a megtapasztalt borzalmak ellenére Caz simán beront úgy egy-egy új helyre, hogy hangosan szólítgat valakit, hátha választ kap.

A bújócskázással alapvetően nincs probléma, illik a narratívához, hogy főhősünk nem egyszemélyes hadseregként funkcionál, ráadásul az ehhez tartozó mechanikák jól szuperálnak, nem zötyögősek. Ezen a fronton inkább az zavaró, hogy a The Chinese Room túlságosan szerényen mérte az izgalmas jeleneteket. Annyira hatásos a játék atmoszférája, és annyira erős alap Caz kiszolgáltatott helyzet, hogy bőven elfért volna a játékban még több ijesztegetés, félelmetes momentum vagy csak egy veszélyesebbnek tűnő ellenség. Hiába undorító ugyanis az üldözőnk, bizonyos helyzetekben inkább vicces a viselkedése, semmint rémisztő.

Azért a víz az úr

Spoilerezés nélkül nehéz felfedni, miért van ez így, de legyen elég annyi, hogy az általában a horrorfilmeket sem teszi ijesztőbbé, ha a szörny veszettül káromkodva, meg össze-vissza beszélve keresi áldozatát. Itt viszont meg kell említeni, hogy a Still Wakes the Deep szinkronszínészei csodás munkát végeztek, a fejlesztők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy erősen jelen legyen a skót akcentus, és ez annyira autentikusra sikeredett, hogy sokszor még a feliratokra is áttelepszik. Jópofa megoldás ez, még ha néha kétségtelenül meg is nehezíti az angol nyelv értelmezését.

Összességében az egész körítésről pozitívan nyilatkozhatunk, mert az Unreal Engine 5 szépen teszi a dolgát, az Északi-tenger szeles és fagyos hangulata, plusz az olajfúrótorony mélyének ijesztő és egyre romló állapotú atmoszférája egyaránt hatásos. Közben a tényleges horrorért felelő lovecrafti borzalmakat szintén nagyon kreatívan alkotta meg a The Chinese Room, bőven jutott a sztoriba véres és felkavaró jelenet. A zenék még egy lapáttal rátesznek az olykor igen nyomasztó atmoszférára, szóval ha a játékmenet nem is a legváltozatosabb, az biztos, hogy legalább könnyű beleélni magunkat az eseményekbe.

Igazából meg is éri elmerülni a Still Wakes the Deep különös meséjében, ami egy vérbeli narratív kaland, vagyis nem fogja lekötni az embert 10-20 órára izgalmas és sosem látott kreatív mechanikákkal. Ehelyett kapunk valamit, ami félig sétaszimulátor, félig túlélőhorror, viszont minden apró hiányossága ellenére képes úgy tálalni egy drámai történetet, hogy keserédes mosollyal fogjuk nézni a stáblistát, és több kérdéssel lépünk ki majd a játékból, mint amennyivel elindítottuk azt.

---

A Still Wakes the Deep 2024. június 18-án jelenik meg PC-re, valamint PS5 és Xbox Series S/X konzolokra, mi számítógépen teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játékkalendáriumunkhoz!