Éjjeli Vérfarkas (Disney+) - Kritika
Szörnyhorror Marvel módra
A mai néző talán el sem tudja képzelni, hogy 90–100 évvel ezelőtt Hollywoodban a western, a gengszterfilm és a musical mellett a horror volt a legmenőbb műfaj. Persze már nem horrorként hat ránk a Lugosi Béla-féle Drakula (1931), Boris Karloff Frankensteinje (1931) vagy Lon Chaney Jr. A Farkasemberje (1941), de az 1920-as évek német expresszionista stílusirányzatát műfajfilmjeibe építő Universal stúdiónak ezek a gótikus szörnyfilmek voltak a specialitásai. Néhány éve meg is próbálkozott a hollywoodi nagy feltámasztani ezeket Tom Cruise-zal a fedélzeten, A múmiával, de univerzumépítési kísérlete csúfos kudarccal végződött. Hiába, na a Marvel Studios receptjét még senki sem tudta hatékonyan lemásolni, és az Éjjeli Vérfarkas, ez a különkiadásnak szánt tulajdonképpeni önálló sorozatepizód mintegy fricska a Universal felé, hogy tessék, itt van, mi az MCU részeként tető alá hoztunk egy modern szörnyhorrort, aminek a legnagyobb hibája az, hogy nem egy minisorozatot vezet fel!
Vérfarkas, de csak teliholdkor – Erről van szó
Az inkább zeneszerzőként ismert Michael Giacchino (Batman, Pókember: Nincs hazaút) – a könnyebbség kedvéért nevezzük így – kisjátékfilmje az Éjjeli Vérfarkas klasszikus változatát, Jack Russellt (Gael García Bernal) vonultatja fel számos ismerős figura, így például Elsa Bloodstone (Laura Donnelly) szörnyvadász és a Man-Thing, avagy Ted társaságában. A sztori úgy indul, akár a Bloodborne című, szintén a gótikus szörnyhorror zsánerét megidéző brutális videójáték: egy nagy vadászattal, amelyet Elsa elhunyt édesapja, a legendás Ulysses Bloodstone tiszteletére rendez meg özvegye, a nő undok mostohaanyja, Verusa (Harriet Sansom Harris). A cél az, hogy egy szabadjára engedett monstrumot egy éjszaka alatt levadásszanak az egybegyűltek, akik között ott ül Jack is. A jutalom nem akármi lesz: a Bloodstone-család nagy hatalmú relikviája, a Vérkő, amire Jacknek és Elsának is más-más okból kifolyólag van szüksége. Csakhogy a vadászat során elmosódik a határ az űzött vad és a vadász között, sőt!
Farkasordítás – Ezért jó
Ahhoz képest, hogy Michael Giacchino zeneszerző és az Éjjeli Vérfarkast megelőzően csupán rövidfilmeket rendezett, egész jól megbirkózott a feladattal, azaz a Marvel különkiadása felér egy színvonalas és akciódús sorozatepizóddal. Szép íve van a sztorinak, bőven van részünk meglepetésekben, illetve fordulatokban, amelyek azért annyira nem meglepőek, ha ismerjük a képregényeket. Kétségtelenül nagy erénye az Éjjeli Vérfarkasnak a bevezetőben már hosszabban taglalt Universal-szörnyhorrorhatás, ami teljes egészében eluralkodik a történeten, avagy olyan, mintha a klasszikus A Farkasember Bloodborne-nal felturbózott változatát néznénk. Sőt, akár a Robert Rodriguez-féle Sin City is az eszünkbe juthat, annyira kreatívan bánnak az alkotók a fekete-fehérrel és a színekkel, mert hogy színek is meg-megtörik a klasszikus Hollywoodot imitáló monokróm, expresszionista képi világot – a Vérkő például vörösen izzik végig. Így az Éjjeli Vérfarkasnak bár retróhangulata van, de cseppet sem érződik színpadiasnak, mint a régi, stúdiódíszletek között forgatott horrorok nagy része. Ugyan az akciók nem különösebben kiemelkedők, tisztességesen realizált koreográfiákat kapunk, de az egész családnak szóló MCU-s mozifilmekhez és sorozathoz képest meglepően brutális és véres az Éjjeli Vérfarkas, nem véletlenül kapott 16+-os besorolást a Disney+-on.
Megvan a Trónok harca előzménysorozatának férfi főszereplőjeAz egyik legkreatívabb módon, hosszú beállításban felvett akciójelenetében például az előtérben látjuk, ahogy folyik a mészárlás, ahogy egy szőrös-karmos kéz áttör egy zsoldos testén, a háttérben forgó kamera lencséjére pedig ráfröccsen a kiontott vér. A zene, szintén Michael Giacchino műve, pedig hasonlóan remek, felfedezhetők benne a klasszikus szörnyhorrorok motívumai, valamint néhány eredeti, fülbemászó, experimentális megoldást is tetten érhetünk benne (lásd a vadászatot elindító szürreális fúvós kíséretet). Ezért szeretjük mi a Marvel Studiost, mert meri tágítani a határait, mer kísérletezni is: a fekete-fehér sitcommal a WandaVízióban, a véres horrorral a Doctor Strange 2-ben, és a fekete-fehér, "bloodborne-os" szörnyhorrorral az Éjjeli Vérfarkasban!
Nem lehet panaszunk az egyszerű, de feszes történetre és a kevesebb mint 50 perces játékidőhöz képest jó kis fő karakterekre sem. Természetesen nem ússzuk meg a szokásos jópofáskodást, humorizálást és szurkálódást a kialakult csapatok vagy inkább csak duók tagjai között a szörnyvadászat során és azt követően. Egy Thor: Szerelem és mennydörgés után viszont kifejezetten üdítőleg hat, hogy a Marvel meg tudta tartani a mértéket, így Elsa flegma lazasága vagy a Man-Thing (jó-jó: Ted!) megnyilvánulásai nem csapják agyon a sztori komolyságát, szimbiózisban vannak a horrorral. Elsa mint kitagadott Bloodstone családi drámája a maga módján érdekes, miként Jack is egyre izgalmasabb figurává válik, ahogy halad előre a sztori – és mind Gael García Bernal, mind Laura Donnelly jól játszanak. Sőt, Harriet Sansom Harris az összességében facsipesz egyszerűségű Verusa szerepében egyenesen lubickol. Nem kell azért nagyon komplex karakterdrámákra gondolni, erre nincs is lehetőség ennek a pilotkaliberű különkiadásnak a keretei között, ám elég egy-egy jól eltalált jelenet ahhoz, hogy együttérezzünk a hősökkel, hogy érdekeljen egy-egy karakter motivációja vagy háttérsztorija. Az pedig külön dicséretet érdemel, ahogyan felkonferálják a vérfarkast az alkotók: abban van horror és dráma a javából!
Farkasnyüszítés – Ezért nem jó
Azért ez a vérfarkasos Marvel-sztori sem csont nélkül zseniális. Kezdjük is mindjárt a legnagyobb problémával: bár kerek, lezárt egészet alkot ez a pilothosszúságú kisjátékfilm, világa annyira magával ragadó, karakterei, a szörnyvadászok és a szörnyek annyira nagy potenciált hordoznak magukban, hogy hatalmas hiba volt az Éjjeli Vérfarkast különkiadásként megalkotni. Ez a Universal-horrorokkal keresztezett Marvel-univerzum minimum egy minisorozatot megérdemelt volna, legalább olyan, epizódonként 30 perces formátumút, mint amilyen a WandaVízió. Sőt, egyetértünk azokkal a külföldi kollégákkal, akik szerint érdemes lenne egy Marvel Szörnyuniverzumot felépíteni erre a monstrum-mitológiára, nem is kell nagyon erőltetni, hogy kapcsolódjanak az MCU-hoz – mivel a kapcsolatot amúgy nem erőlteti az Éjjeli Vérfarkas sem (bár azt azért elárulhatjuk, van kapcsolat). Ebben a formában viszont akármilyen feszes és lekerekített sztori is ez, fájdalmasan rövid. Csak remélni merjük, hogy Kevin Feige betartja a szavát, és az MCU-nak ez a szegmense nagyon is fontossá válik a közeljövőben.
Ugyanakkor nem tudunk elmenni amellett, hogy maga a címszereplő annyira azért nem néz ki jól, minket nem nyert meg. Nem az: tökéletes retró a dizájnja, határozottan hasonlít az itteni farkasember Lon Chaney Jr. 1941-es verziójára, de legfeljebb csak azért volt félelmetes és vagány, mert az alkotók jól világították be a díszletet, illetve jól fényelték digitálisan a filmet az utómunka során. Egyébként ennél egy sokkal robusztusabb, állatiasabb külsőt tudnánk elképzelni a vérfarkasnak, akit látván valóban megfagyna a vér az ereinkben. Továbbá amellett sem mehetünk el, hogy a legtöbb mellékkarakter ahhoz képest is papírmasénak, ágyútölteléknek hat, hogy a nettó játékidő, bő 48 perc alatt nem lehetett mondjuk az Örökkévalók szintjén elmélyülni mindenkinek a háttérsztorijában. Egyedül Kirk R. Thatcher nyújt emlékezetesebb alakítást Jovanként, de ez a karakter hálás, hiszen egy baltás, brutális őrült, aki miután elindul a vadászat, mindenre lecsap bárdjával, ami csak él és mozog. A többi vadásznak viszont az arcát is nehéz felidézni, annyira semmilyenek.
Az Éjjeli Vérfarkas (Werewolf by Night) október 7-től megtekinthető a Disney+-on.
Pozitívum
- Piszok jó látvány és kivitelezés
- Izgalmas új karakterek, műfaj és stílus az MCU-ban
- Egyszerű, de feszes és véres történet
Negatívum
- SOROZATOT EBBŐL MOST!!!
- A címszereplő külseje retró, de nem annyira jó
Végszó
Az Éjjeli Vérfarkas izgalmas és remek kísérlet a Marvel Studios részéről, hogy tágítsa az eddig talán túlságosan is családbarát Marvel Moziverzum határait. Michael Giacchino műve ha nem is modern értelemben vett horror, de Hollywood aranykorának szörnyhorrorjait tökéletesen megidézi, és ha küzdelemre, kaszabolásra kerül a sor, akkor belead apait-anyait, nem spórol a vérrel és a brutalitással sem. Egyébiránt a szimpla, de feszes és sodró lendületű, jól kiegyensúlyozott sztori inkább akció-thrillerként működik pár remekül megkomponált, a fény-árnyék hatásokat és a homályt is jól kihasználó képsorral. Nagyon komplex karakterekre nem szabad számítani, bár Jack és Elsa, na meg a Man-Thing szerethető figurák, és talán lesznek, akik egyetértenek velünk abban, hogy a címszereplő dizájnja akármilyen nagy tisztelgés is az 1941-es klasszikus, A Farkasember előtt, annyira nem menő 2022-ben. Ám valójában csak egyetlen nagy hibája van a kisjátékfilmnek: hogy különkiadás, nem pedig egy sorozat első epizódja. Ezért csak remélni merjük, hogy az Éjjeli Vérfarkasnak valamilyen formában lesz folytatása az MCU-ban!
