Doctor Strange az őrület multiverzumában - Kritika

Kritikánk SPOILERMENTES!

---

Doctor Strange-nek már meggyűlt a baja az alternatív univerzumokkal, de most egy minden eddiginél erősebb és elszántabb ellenféllel találja szemben magát, aki nem csak az ő világára, de az egész multiverzumra is fenyegetést jelent. És ez nem csak a szokásos lózung, amit a DVD-borítók hátulján lehet olvasni. Az összecsapás kulcsa pedig America Chavez (Xochtl Gomez), a másik világból idecsöppent ifjú szuperhős, no meg az, hogy vajon Strange képes-e felnőni a feladathoz és egy kicsit szembeszállni magával.

A Marvel Moziverzum sikerének kulcsa az, hogy úgy képes megújulni, hogy közben világához és karaktereihez hű és konzekvens marad, formanyelvi újításai és fordulatai ellenére ismerős és kiszámítható narratívával dolgozik. Ugyanakkor másfél évtizeddel a hátuk mögött az alkotók jól tudják, hogy muszáj egyre váratlanabbakat és merészebbeket húzniuk, ha nem akarják, hogy az univerzum kifáradjon. A kockázat is nagyobb, hisz az Örökkévalók annak ellenére döcögött, hogy egy rakat új hős bevezetése mellett gyakorlatilag újraírta Földünk történetét és a rendezőnője egészen sajátos hangulatot teremtett a látottaknak. Ugyanakkor a szintén új utakra lépő Pókember: Nincs hazaút azért szólt nagyot, mert rengeteg ismerős hőst helyezett át teljesen új környezetbe, és jókorát csavart több generációnyi nosztalgián.

Az előzetes informácók azt sugallták, hogy Az őrület multiverzuma is hasonlót tesz jól bejáratott és közkedvelt hősével: saját alternatíváival szembesíti, továbbá alaposan megszórja új környezetbe helyezett, de jól ismert vendégszereplőkkel, szóval - mint a Nincs hazaút - ez is jókorát csavar a nosztalgián. De nem. Sam Raimi filmje ennél sokkal merészebb, bevállalósabb és egyedibb. És igen, azok a híresztelések is igaznak bizonyultak, hogy a Doctor Strange 2-vel megjelenik a horror műfaja a Marvel Moziverzumban. Ugyan Az őrület multiverzuma alapvetően egy sok helyszínen - és világban - játszódó látványfilm, melyben emberfeletti hősök és antihősök csapnak össze látványos ütközetek során, de hangvételét és megoldásait tekintve nem csak karcolja a rémfilmek műfaját, de bátran el is merül bennük. Raimi pedig mesterien házasítja össze a zsánerfilmes elemeket a közönségmozival: hasonlóan tette ezt a Pókember 2. híres/hírhedt műtős jelenetével, hangulatában a Doctor Strange 2. mégis inkább az 1990-es Darkmanre hajaz, amely ugyan még érdes volt és iszonyúan színpadias, de remekül ötvözte a jumpscare-eket a képregényfilmes történetvezetéssel.

Az őrület multiverzumában pedig Raimi abszolúte szabadon engedte a fantáziáját. A filmben merészebbnél merészebb víziók kergetik egymást, és tobzódik a vizuális gegekben - talán csak elég annyit mondanunk, hogy az egyik összecsapás során a szembenálló felek hangjegyekkel(!) küzdenek meg egymással. És közben Raimi a saját örökségét emeli hatványra, mivel költségvetésben ezúttal senki sem szabott neki határt - és gondoljatok bele, ha a Gonosz halott néhány őrült szekvenciája a filléres büdzsé ellenére is a retinánkba égett, akkor ezúttal mire lehet számítani. Multiőrületre! Jó, persze, a film csak feszegeti a családbarát besorolás határait, de azokat nagyon: a rémálomba illő szekvenciák gyakorta futnak ki egy-egy hálás ijesztésben vagy véres leszámolásban, melyeket kisebb-nagyobb sikkantásokkal és megkönnyebbült sóhajokkal kísérhetünk, megint mások nagyon fura, nagyon egyedi irányba csavarodnak. Az impulzív látványelemek és a túldimenzionált horrorszekvenciák pedig néha még a film narratíváját is háttérbe szorítják, ami egyáltalán nem meglepő egy Raimi-rendezés esetében.

Ugyanakkor Az őrület multiverzuma több üres látványfilmnél. Noha cselekménye végtelenül egyszerű, hisz a történet nagyjából néhány fontos tárgy megszerzése körül forog, és még America Chavez is csak egy két lábon járó MacGuffin, de maga a karakter nagyon szimpatikus - nem utolsósorban az őt megformáló Xochitl Gomez csibészes, de ártatlan játékának köszönhetően. Nálánál sokkal összetettebb figurát formál meg Elizabeth Olsen, aki a multiverzumok feltárulásával sokkal nagyobb és személyesebb téttel szembesül, mint gondolnánk - és itt gyorsan meg is jegyezzük, hogy ennek teljes átéléséhez kötelező bebiflázni a WandaVíziót -, meg persze a címszereplő Doctor Strange szerepében Benedict Cumberbatch is, akinek úgy kell a saját figurájának többféle változatát is megformálnia, hogy egyszerre tűnjenek másnak és ugyanolyannak. Ugyan már az első, némileg halovány Doctor Strange-filmben is megtanulta félretenni egóját, ez az a film, amiben igazán ki kell lépnie saját árnyékából.

És tulajdonképpen Az őrület multiverzumával a Marvel Studios is kilépett az árnyékából: ilyen merész műfaji újításokkal anno A tél katonájában szembesültünk, és ugyan annak földhöz ragadtabb akciójeleneteit és kémfilmes megoldásait olyan hálásan fogadta a publikum, hogy többször is visszatértek hozzá, ez a film ennél nagyobb kockázatot vállal azzal, hogy nem fél alaposan ráijeszteni a közönségére - talán jobban, mint amennyire fel lehet készülni rá. Mégis azt mondjuk, hogy a siker borítékolva van, ugyanis a film iszonyú jó tempót diktálva rohan végig egyszerű és narratív megoldásaiban talán kissé vázlatos, de annál szórakoztatóbb cselekménye mentén, melyet egy jól felskiccelt főkarakter és valódi, átélhető indítékokkal rendelkező ellenlábasa mentális és tényleges ütközeteire épít fel. Olyan ez a film, mint egy jó kis hullámvasút, amiben van egy-két szédítően újszerű kanyar.

---

A Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness, 16 éven aluliaknak nem ajánlott) 2022. május 5-től látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.