Nioh - Kritika

Most tartunk az évnek annál a részénél, mikor a nyár áttetsző, bár fojtó erejű keze elkezdi kiszorítani belőlünk az év eleji szenzációs játékdömping emlékét. Pedig ne feledjük sose, ami volt: minden idők egyik legjobb játékos felhozatalát, tele Yakuza 0-val, Zeldával, Nier: Automatával, Horizon: Zero Dawnnal. Az összes közül nekem a Nioh fészkelte bele magát legjobban nosztalgiaszomjas kisszívembe (lásd tesztemet), ez a gyönyörű Dark Souls-klón, amelyet fejlesztői időről időre kiváló DLC-kkel toldanak meg. Az elsőről, a The Dragon of the Northról már írtam korábban (lásd eme másik tesztemet), most a legújabb, a Defiant Honor kerül sorra.

A küldetések lánca William arra vonatkozó vágya körül bonyolódik, hogy bejusson az Oszakai várkastélyba, és ott lerendezzen pár dolgot. Az első misszió a kastély mellett elterülő, havas, véráztatta csatatéren kalauzol végig minket (= habzó szájjal rohanunk fedezékből fedezékbe, próbálva menteni az életünket), miközben az ellenség erői, illetve tüzes nyilai hátráltatnak. A második főküldetés már abban a barlangrendszerben lát minket viszont, amely a kastély területére nyit hősünknek utat: az ellen soraihoz itt olyan egzotikus állatfajták csatlakoznak, mint például a kutyák. Bár az is igaz, hogy ezek nindzsakutyák, úgyhogy gúnyolódásom valójában gyenge, cinikus alapokon imbolyog. Nindzsakutyákból sosem elég. Ez a pálya rendelkezik a Nioh összes eddigi küldetése közül a legkomplexebb alaprajzzal - szívet melengető élmény egybenyitni a sziporkázó leleménnyel megtervezett rövidítések erdejét. A DLC harmadik helyszínének egy, a fő küldetések álcájában csellengő nagyobbacska mellékküldetés ad otthont: egy hegyi templomban kell ellent kaszabolni. Tévedés lenne azt hinni, hogy emiatt a Defiant Honor lendülete megtörik: egész egyszerűen a dizájnerek nem klasszikus ívű játékdramaturgiában gondolkodtak. Ami itt antiklimaxnak látszik, ernyedt lezárásnak, valószínűleg elnyeri majd jelentőségét a DLC-trilógia záródarabjában.

A szintek elrendezése az eddigieknél változatosabb, helyenként megszakadni látszó lendületüket pedig narratív gócpontok lendítik előre - a legrémisztőbb szituációkba, nevesített, egyszer felbukkanó ellenségek vagy szörnyek karmai közé a készítők könnyed keze terel be minket, szerencsétleneket. A tény, hogy e kéz többé-kevésbé láthatatlan marad, tanúskodik a Nioh gyönyörű dizájnjáról. Érdekes módon a DLC főellenségei nem agyvérzés-nehezek, főleg ha memorizáljuk a mozgásritmusukat - ez kellemetlen, főleg ha azt nézzük, hogy a Defiant Honor állítólag életünknek nemhogy a megkeserítésére, hanem a bevégzésére tör. Ráadásul mindegyik boss a japán történelemből előrángatott, überbrutál harci képességekkel megáldott hadúr - az ember szinte vágyik arra, hogy a huszonharmadik "Togukava Izéjacu" helyett inkább valamilyen mitologikus, házméretű szörnyet eresszen a Nioh a nyakába. Ám mindenki tojik a vágyainkra.

Mivel egy harmadik DLC még hátravan, a Defiant Honor nem zárja a sztorit, dramaturgiáját, urambocsá izgalmait azonban ügyesen srófolja felfelé (azért írtam urambocsát, mert nem hiszem, hogy bármelyik játékos a Nioh sztorijában rejtőző feszültségnek köszönhetően rágná le a tíz körmét. A Niohban a játékmenet a minden, a történet meg csak úgy ellakik benne.) A DLC-hez ajánlott minimális szint a 200!!!, úgyhogy nem árt felkötni a szamurájgatyót. Persze aki eddig eljut, eleve profi - a Way of the Wise, a legújabb nehézségi szint direkt nekik lett kitalálva. Eddig ugyebár csak a Way of the Stronghoz meg a Way of the Dragonhoz volt szerencsénk - ez nem Bruce Lee filmjének "pléjsztésönített" változata, hanem a Nioh NG++ verziója, amelynek aktiválásához kétszer végig kell játszanod a játékot. A Way of the Wise ezt tovább csavarja, és csak a Way of the Dragon végigjátszása után kapod kézbe: ez a hadiárvákat megríkató, puskagolyókat kettéharapó, szuperhardcore nemnormálisokra bekalibrált NG+++. Csak reája gondolni felér egy szeppukuval.

Mindezen jóságok lezárásaképpen a Defiant Honor ráadásul elhozza nekünk azt a fegyvert, amelyre a gyermekkori technikaórák óta minden nindzsalelkű áhítozott: a tonfát, a modern, nyeles ólmosbot japánista rokonát.

A Defiant Honor DLC július 25-én jelent meg PS4 konzolokra a Season Pass részeként, de 10 dolláros áron különállóan is megvásárolható.