Yakuza 0 - Kritika

A játék első félórájának végén főhősünk, Kazuma Kiryu besétál a bandájának főhadiszállására, hogy szembenézzen a Dojima család kisfőnökeivel. Ők hárman azt akarják, hogy elvigyük a balhét egy gyilkosságért, amit nem is mi követtünk el - de ez most nem érdekes. A három gengszterhadnagyot az újkori japán jakuzafilm-történelem három legnagyobb színésze játssza - Riki Takeuchi, Hitosi Ozawa és Hideo Nakano; lemodellezett hasonmásaik tökéletes kópiák -, és én hatalmas vigyorral konstatáltam, hogy fél óra alatt totálisan beleszerettem a játékba. Csak Kitano hiányzott a képből - ő majd a hatodik részben lép színre.

Ebben az első félórában már összetörtem egy tucat orrot/fejet, voltam karaokézni (az összes, nyolcvanas évekbeli japán sláger mintha mozgalmi dalok és a Top Gun főtémájának keveréke lenne), elintéztem egy melót egy uzsorásnak, meg hajnal felé beültem egy kifőzdébe kajálni a legjobb haverommal. Éltem tehát egy kisjakuza szokásos, behajtós életét - egy olyan gengszteréletet, amelynek hangulatát a GTA-sorozat tizenvalahány éve próbálja megfogni, és valahogy mégis kicsusszan az ujjai közül. A Yakuza-széria a maga pszeudo-nyitott, Shenmue-szerű, életszagú világával, túlmelodramatizált gengszterdrámájával, extrém véres, csontmorzsolós akcióival és mély-komolytalanságával viszont csuklóból hozza.

Senkit ne zavarjon, hogy a Yakuza-sorozat időtlen idők óta megy. A Yakuza 0 előzménye az eddig megjelent epizódoknak, “prequel” - ráadásul még idén ki fogják adni az eredetileg 2005-ben megjelent első Yakuza újramaszterelt változatát. Ahogy mondani szokás, a jelenleginél nincs is ideálisabb időpont fejest ugrani a gejl zakókkal és levágott kisujjakkal tarkított jakuzadimenzióba - ami ráadásul az összes többi “nyitottvilágos” játéknál szórakoztatóbb, de ez persze csak magánvélemény. Tiszta sor, hogy vannak, akiknek a Yakuza-széria túl furcsa, túl öntörvényű - helyenként szürreális, és sokszor saját magából csinál hülyét. A nyugati játékok és játékosok nem igazán szeretik az önreflexiót. Isten áldja hát Japánt!

A tendencia mifelénk az egyre nagyobb játékvilág. A PR-osok szerint akinek a legnagyobb van, az nyer. A Yakuza 0 viszont tökéletes példája az olyan játékvilágnak, amely kisebb ugyan a manapság szokásosnál, ám tele van számtalan szórakoztató vagy éppenséggel a történet szempontjából megkerülhetetlen tennivalóval (értsd: olyan tennivalóval, amelyeknek a dramaturgia szempontjából valóban van értelme!) Az efféle játékvilág ezerszer emlékezetesebb a hatalmas, kihalt vákumországoknál, ahol kétszázhuszonhét “szedd össze a seggszömörce elleni krém hozzávalóit”-féle küldetés vár.

A játék a hős karakterfejlődését és a neonfényben úszó miliő megmutatását egyenrangú játéképítő elemekként kezeli: van, hogy Kiryut, és van, hogy barátját, Goro Majimát kell irányítanunk. Az hogy a Yakuza 0 története és kettejüknek az élete egy piszlicsáré üres telek körül bonyolódik, amely a szervezetükön belüli hatalmi harcok oka, kiválóan megmutatja, hogy a Yakuza készítői tökéletesen értik a gengszterélet műmájer berkein belül leledző szánalmasságot. Rengeteg embernek kell meghalnia egy semmi kis földért, csak hogy akik már eleve pozícióban vannak, még előrébb juthassanak. Szenzációs, véres, brutális, cool és nevetséges sztori. Az őrületesen hangulatosan megrendezett és eljátszott, és egészen jól animált (meg statikus) összekötő jelenetek állandóan a mély pátosz és a hamisság szélén egyensúlyoznak - feltárva, hogy a gengszterek milyen színben szeretnének a világ és egymás előtt tetszelegni, illetve hogy milyenek valójában.

A Yakuza 0 alap játékmechanizmusai már-már pofátlanul egyszerűek: Kamurocho és Sotenbori az utolsó négyzetmilliméterig kidolgozott utcáin kell pampogó HMCS-ket, illetve rivális jakuzákat megreguláznod - ezzel gyűjtesz lóvét, amely a játékban egyenlő a képességeid fejlesztésére fordítható tapasztalati pontokkal. A sztori lelke azonban - a hatalmi harctól eltekintve persze - a közel 100 mellékküldetésben rejlik. Összehaverkodhatsz Mr. Libidóval - nomen est omen -, belevetheted magad a japán pornóvalóságba, táncolhatsz napestig, beszállhatsz távirányítós autóversenyekbe, csajpankrációt bámulhatsz, domináknak tehetsz szívességet és iskolás lányok használt bugyijával seftelőknek tehetsz keresztbe. Ami a legjobb, hogy a legbizarrabb feladatokat is áthatja az a fajta fapofás japán humor, ami például a fentebb már megidézett Takeshi Kitanónak is sajátja, és bár általában egyszerű reflextesztelő minijátékokról van szó csupán, mégis hihetetlenül addiktív ez az egész. A rengeteg tennivaló természetesen elősegíti, hogy előrébb juss a káoszban, és ha van rá elég zsozsód meg kedved, ingatlanbáróként illetve klubtulajdonosként is kipróbálhatod magad. Utóbbi menedzsment opciók meglepően mélyek a több elfoglaltsághoz képest, így érdemes rájuk visszatérni a közel 30 órás sztori végére érve.

Kiryu és Majima egyébként fejenként három különböző harci stílust mondhat magáénak, amelyek fejlődését pénzköltéssel biztosíthatod, magyarul különböző skilleket tudsz vásárolni rengeteg lóvéért. Ettől függetlenül, még csúcsra fejlesztett változatban sem lesz a harcrendszer túlságosan bonyolult, és ezt sokan a játék legnagyobb hibájának látják. Nem tudok velük egyetérteni: a Yakuza 0 verekedéseinek brutális alpárisága, az agressziót megjutalmazó Heat -rendszer funkcionális fogásainak agyrugdosó egyszerűsége-nagyszerűsége a bunyóknak olyan élt ad, ami hiányzik pl. a Batman-játékok verekedéseinek túlságos könnyedségéből. Igaz, a kontratámadások ügyetlensége egy kicsit megtöri ezt a pusztító lendületet, de az élvezeti értékéből csak keveset von le.

A Yakuza 0 PlayStation 4 konzolokra jelent meg.

• Dolgok, amelyeket a Yakuza 0 nem árul el neked
• Szervezett bűnözés a videojátékokban