Fist of the North Star - Kritika

Jatatatatatatatááááááááá!!!!!!!!!!!!!!! Ha fél órával a játék megkezdése után nem ordítod együtt a főszereplő Kenshiróval e megunhatatlan harci kiáltását, nem tudom milyen véleménnyel legyek rólad… A Fist of the North Star: Lost Paradise Buronson és Hara Tecuo (enyhén szólva) legendás mangájának a Yakuza-sorozat motorjára ráfeszített grafikabőrrel megáldott videojáték-változata. Az 1983-as képregényszéria egyéni stíluselemeivel forradalmasította a már addig is brutális shonen (fiúknak szóló) mangákat: három fejjel a civilek feje fölé magasodó, izmoktól burjánzó hősei kegyetlen emberisten módjára járják az atomháború által letarolt földet, és aki bekerül a látóterükbe, annak befellegzett.

A manga egyenes következménye a Mad Max (1979) és a Mad Max 2 (1981) globál-popkulturális hatásának - a 2018-as videojáték pedig a Yakuza-széria sikerének, illetve annak a felismerésnek, hogy a Hokuto No Ken sztoriját simán rá lehet szögelni a Yakuza-játékok vázára. Kenshiro magányos, sztoikus hős, aki egy velejéig korrupt világban próbálja kiverekedni magának a minimális boldogságot, és megtalálni az Elveszett Nőt. A játék első egy-két órája sivatagi bunyósorozat, a civilek pedig, akiket kimenekítünk a kigyúrt atompunkok vérszomjas mancsai közül elmondják, hogy viszontlátni vágyott kedvesünket valószínűleg a legendás sufnivárosban, Édenben kell keresnünk. Miután sikerül magunkra haragítanunk a település helyőrségét, és végigverekednünk magunkat egy gladiátor-versenyen, megnyílnak előttünk Éden utcái. Welcome to Post Apoca-Yakuza!

A Fist grafikai megoldásai azonban elmaradnak a Yakuza színpompás kaszinóvilágától. Ez köszönhető egyrészt a történet által kikényszerített sivárságnak, annak, hogy az atomháború után a hiány, a lepusztultság, a dzsuva az úr. Másrészt viszont egész egyszerűen nem öltek annyi melót a látványba, mint a Yakuzáknál. Az Éden a fakó színek, a poros sikátorok és a bádogsufnik káosza, ahol a minigame-eknek és a meglepő sztoriknak kell eladnia a játékélményt, mert a vonzó vizualitásra nem lehet hagyatkozni. A karaktermodellek közül jónéhánynak középszerű, vagy rosszabb a kidolgozottsága, az animációjuk pedig gyakran kimondottan gyenge.

A játék lelke azonban már egy az egyben Yakuzás. Fel alá rohangálsz Édenben, a polgárság mindenféle misszióval terhel, a különböző posztapokaliptikus szórakoztató egységekben pedig újabbnál újabb, hülyébbnél hülyébb minigame-ekre lelhetsz. Egyik legnagyobb problémám az egyébként fantasztikusan mókás játékkal éppen ez: a manga és az animék egy epikus világ bejárását tűzték ki célul - a videojáték azonban egy radioaktív Kamurocsó sikátorai közé szorítja be ezt az egészet. Szerencsére idővel szert tehetsz egy homokfutóra, amivel a sivatag egyéb településeit is felderítheted. Negatívum, hogy a buggy irányíthatósága botrányos.

Akármennyire is jó a Yakuzák harcrendszere, egy idő után az ember ráun az utcán beléje kötő jóarcúakra. A Fistben viszont épp az ellenkezője igaz! Nem állítom, hogy Kenshiro agyfakasztó, gerincmorzsoló technikájába nem lehet beleunni, de nekem eddig nem sikerült! Van abban valami végtelenül élvezetes, ahogy ütéseink hatására (és a játék előre haladtával több tucat új technikát tudunk megtanulni!) más és más módon hullik szét az ellen, vérgejzíreket és csontdarabkákat fröcskölve szerteszét. A koronát az egészre az teszi fel, hogy a harcművészeti filmekből példát véve Kenshiro az arcunkba ordítja az éppen használatos, pusztító fogás nevét. STONE MOUNTAIN SPLITTING SLASH!!! Az élvezet pedig akkor éri el tetőfokát, mikor rájössz, hogy az ellenségek jajkiáltásai, mikor óriási fájdalmat okozol nekik, testet, betűt öltenek, szöveg formában ott maradnak a porban - ezeket a szavakat te FELEMELHETED, ÉS AGYONVÁGHATOD VELÜK A MARADÉK ELLENT! Ez már nem is videojáték, ez művészet.

A Fist of the North Starból szerencsére hiányzik a manga überkomolysága: a játék hangulata hosszú távon megsínylené Kenshiro túlzott betonkeménységét, amelyet úgy ellensúlyoznak, hogy hősünkből ott csinálnak hülyét, ahol tudnak. Az egyik minijátékban bartenderként kell helyt állnod, és Kenshiro kénytelen lesz harcművészeti jártasságát elővenni a tökéletes koktél megalkotásához. MIXMIXMIXMIXMIXMIX!!!! sikítja, mintha a rossz fiúkat aprítaná, pedig csak a hozzávalókat mixeli, a vendég legnagyobb elégedettségére. Máshol ritmusjátékot játszik, gyerekekkel bújócskázik, hostess klubbot menedzsel vagy épp posztapokaliptikus ábécében dolgozik. Ez a sok apró, anakronisztikus elfoglaltság itt még nevetségesebb, mint a Yakuza szériában. De ettől lesz a Fist of the North Star valami elképesztően beteg és unikális szórakozás.