A VILÁG LEGNAGYOBB BUKÁSAI: A monstrum, ami összeomlott a saját súlya alatt, avagy 25 éves a Godzilla
Amikor csak a méret a lényeg...
"Az emberiség megalkotta az atombombát, a természet pedig most kíméletlenül bosszút áll érte..."
Tomoyuki Tanaka producer a fenti szavakkal felelt, amikor arról faggatták, miről is szól valójában az eredeti, 1954-ben készült Godzilla, melyben egy óriási, megállíthatatlan, radioaktív tüzet okádó szörnyeteg teszi a földdel egyenlővé Tokió városát. A japánok a filmművészet nyelvén, egy első látásra szimpla szörnyfilmnek tűnő, valójában végtelenül keserű és tragikus alkotással beszéltek saját traumájukról, az elszenvedett gyötrelmekről. Hirosima és Nagaszaki embertelen elpusztítása után néhány évvel a Japán partoktól nem messze zajló rendszeres atomkísérletek tartották rettegésben a szigetország népét, az állandó félelem pedig Tanaka és Ishirô Honda rendező keze alatt egy technológiai szempontból mai szemmel talán már megmosolyogtató, drámai tekintetben viszont még mindig érvényes katasztrófafilm képében manifesztálódott. Sajátos, ahogy néhány esztendő alatt ebből a rémképből a japán ifjúság közkedvelt hőse, a Föld védelmezője lett, aki évtizedeken át fektette két vállra az emberiségre veszélyt jelentő, válogatott óriásszörnyeket. Godzilla népszerűsége Hollywood figyelmét sem kerülte el...
Az elmúlt évtized során a Nagy G többször is megjárta a vásznat, méghozzá jelentős sikereket elérve, ám nem volt ez mindig így. 1954-es első feltűnése után csaknem négy évtizeden át Godzilla kizárólag Japánban tudhatott magáénak komolyabb sikereket, mígnem 1992-ben a TriStar Pictures tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot a jogokat birtokló japán Toho stúdió számára. A projekt több rendezőt, írót és látványtervezőt is elfogyasztott, mire 1998 tavaszán, egy túlzás nélkül példátlannak nevezhető grandiózus reklámkampányt követően Godzilla amerikai reinkarnációja végre betrappolt a filmszínházakba. Hollywood valódi forradalmat várt a produkciótól, ami végül úgy vonult be a történelembe, mint a film, aminek egészen elképesztő füstje, de szinte semekkora lángja nem volt. A rajongók csalódottan és dühösen, a Godzillát addig nem ismerő nézők értetlenül, fejüket csóválva hagyták el a vetítőtermeket, a trilógiának indult óriásprojekt pedig végül évtizedekre megpecsételte a szörny sorsát a tengerentúlon. Visszatekintőnkben feltárjuk a Godzilla kínkeserves kálváriáját, tartsatok velünk!
Godzilla vs. Produkciós Pokol
1992 októberében Godzilla háta mögött már közel 40 év és csaknem 20 egész estés film sorakozott, és bár még mindig gumiruhába bújt emberek dobálták egymást farostlemezből épített makettek között, a Toho igyekezett valamivel komolyabb irányba terelni a franchise hangvételét, aminek köszönhetően a pislákoló lelkesedés új erőre kapott a rajongók körében. Ekkor jelentette be a TriStar, hogy egy trilógián keresztül mutatják be Godzillát az amerikai közönségnek, Jan De Bont (Féktelenül) rendező, valamint Ted Elliott és Terry Rossio forgatókönyvírók tolmácsolásában. A bejelentést hosszú évek munkája és alkudozása előzte meg, a Toho ugyanis csak elképesztően szigorú szabályok betartása mellett engedélyezte, hogy az amerikaiak felhasználják a karaktert, elvégre az ő világháborús beavatkozásuk hívta életre Godzillát. A szörny megjelenése mellett tabu volt annak eredete is, a japán stúdió ragaszkodott hozzá, hogy az eredeti filmekhez hasonlóan Godzilla születése ezúttal is az atomfegyverek felelőtlen felhasználásához kötődjön. Ennek fényében különösen érdekes, hogy Elliott és Rossio forgatókönyve végül meredeken elrugaszkodott ettől az elképzeléstől.
A korai vázlatok szerint Godzillát Atlantisz népe hívta életre, hogy megvédje a Föld népét egy Griff névre hallgató, földönkívüli szörnyetegtől. Elliott és Rossio elképzelése az volt, hogy egy film alatt végigvezetik Godzillát azon az úton, amihez a japánoknak három filmre volt szükségük, nevezetesen, hogy pusztító fenevadból az emberiség védelmezőjévé váljon. Az írók, valamint De Bont fantáziájában egy az eredeti filmeknél valamivel komolyabb és realisztikusabb tónus élt, Godzillát egy félelmetes rémként képzelték el, akiért a néző mégis képes szorítani. A TriStar számára azonban nem a forgatókönyv, hanem a költségvetés jelentette a legnagyobb gondot, a szkript ugyanis faltól falig volt tömve akciójelenetekkel. És bár a legendás Stan Winston az előkészületek során meg is tervezte saját Godzilláját, az alkotók az akkoriban még nagyon is gyerekcipőben járó speciális effektusokra kívántak támaszkodni, amitől viszont a tervezett büdzsé pillanatok alatt duplájára hízott. A nézeteltérések miatt De Bont 1994 végén hátat fordított a projektnek, és az utána felkért Clive Barker, valamint Tim Burton is nemet mondtak a stúdiónak. Nem úgy Roland Emmerich...
Godzilla vs. Roland Emmerich
A német filmrendező, valamint állandó harcostársa, Dean Devlin író és producer 1996 májusában már túl voltak a Tökéletes katona és a Csillagkapu sikerein, ám a TriStar már az igazi áttörést hozó A függetlenség napja premierje előtt pár hónappal megkörnyékezte a párost. Emmerich és Devlin többször is visszautasították a felkérést, végül azzal a feltétellel ráztak kezet a stúdió vezetőivel, hogy szabad kezet kapnak, és kis túlzással azt csinálnak a karakterrel, amihez kedvük van. Amikor aztán A függetlenség napja kasszát robbantott, és 1996 messze legsikeresebb filmje lett, már végképp semmi nem állt a páros útjába, a Toho Studio szabálykönyve ide, a kaszáikat egyenesítő rajongók hada oda. Bár az eredeti japán alkotók közül többen is lelkesedésüket fejezték ki Godzilla amerikai bemutatkozása kapcsán, Emmerich és Devlin korai nyilatkozatai, mint sötét felhők gyülekeztek a produkció egén. A rendező egy az egyben kijelentette, hogy a szörny keletkezésén túl nem kíván semmi egyebet átvenni az eredeti filmből, és nem tartja különösebben sokra a japán filmeket, írótársa pedig még ennél is messzebbre ment.
Igaz, Devlin nagy rajongója volt az eredeti filmeknek, mégis határozottan kijelentette, hogy eszük ágában sincs egy komótosan cammogó, túlsúlyos szumóbirkózót New York városára szabadítani, helyette egy a természetből szabadult vad, gyors, elemi ragadozót képzeltek el. Itt jött be a képbe Patrick Tatopoulos látványtervező, aki a Csillagkapu és A függetlenség napja után dolgozott ismét a párossal, később pedig olyan projektek képi világát alakította, mint a Zack Snyder nevével fémjelzett DC-filmek vagy a Richard B. Riddick köré épített franchise felvonásai. A rendező egyetlen instrukciója az volt Tatopoulos számára, hogy felejtse el a japán eredetit, és képzeljen el egy félelmetesen gyors hüllőt, ami suta cammogás helyett szélsebesen képes közlekedni. Tatopoulos a kukába vágta a Jan De Bont regnálása alatt készült terveket, ezzel Stan Winston keze munkáját is, mert mint mondta, azok túlságosan hasonlítottak az eredetire, semmi újdonság nem volt bennük, ami szerinte komolyabb sértés, mint teljesen az alapoktól újraépíteni a karaktert. Azóta már tudjuk, hogy a rajongók finoman szólva nem osztották a látványtervező nézeteit.
Az új Godzilla megjelenéséhez Tatopoulos egyebek mellett A dzsungel könyve Sir Kánjától nyert inspirációt, majd az elkészült tervrajzokkal, valamint egy makettel a hóna alatt a látványtervező és Emmerich beállítottak a Toho vezérigazgatójához, akinek jóváhagyása nélkül nem kezdhették el a tényleges munkálatokat. Amikor leleplezték a szobrot, a Toho fejesei hosszú percekig csak némán bámulták azt, majd arra kérték a párost, hogy jöjjenek vissza másnap. Emmerich és Tatopoulos biztosak voltak benne, hogy a projektnek ezzel vége, ám legnagyobb meglepetésükre megkapták a kilövési engedélyt. A Toho emberei később elmondták, hogy megdöbbenésükben nem tudták, mit reagáljanak, de némi gondolkodás után elfogadták, hogy ez a Godzilla megjelenésében ugyan nem az ő Godzillájuk, ám természetében nagyon is az, ezért nem látták akadályát a film elkészülésének. Ezt követően Emmerich és Devlin elvonultak Mexikóba, hogy megírják a forgatókönyvet, melynek korábbi változatait gyakorlatilag teljesen használhatatlannak tartották. Devlin például első lépésként kihúzta Atlantiszt, és visszatért az atomkísérletek mellékhatásaként létrejött címszereplő ötletéhez, noha mindketten egyetértettek abban, hogy Godzillát állatként, nem pedig szörnyetegként kívánják ábrázolni.
Ennek megfelelően Emmerich és Devlin Godzillája képes volt alagutat ásni és tojásokat rakni, képtelen volt viszont az eredeti szörnyre jellemző radioaktív tűzokádásra. Amikor ennek híre ment, a rajongók hevesen fellázadtak, a nyomásnak némileg engedve pedig az írók úgy döntöttek, Godzillájuk leheletében olyan gázok lesznek, melyek tűzzel érintkezve afféle óriási lángszóróvá válnak. Ennek köszönhető, hogy a filmben akad néhány jelenet, melyben Godzilla egy-egy ordítását némi tűz követi, de a lehetőségekhez képest a realitás talaján maradva. Az 1997 májusa és szeptembere közötti forgatás során használtak ugyan egy 1:6 méretarányú, tehát még mindig elképesztően hatalmas robot figurát, valamint egy 1:24 arányú jelmezt, melybe a hagyományokhoz hűen hús-vér embert bújtattak, de többnyire speciális effektusokat használtak a lény életre keltéséhez. A filmben szinte folyamatosan szakad az eső, így aztán a New York városában zajló külső felvételek során megállás nélkül zakatoltak az esőgépek, majd a stáb Los Angeles városába és néhány további külső felvétel kedvéért Hawaii szigetére is ellátogatott.
Eddigre természetesen összeállt a komplett színészcsapat is, amitől szintén nem voltak különösebben elragadtatva a rajongók. Mert bár a Godzilla-filmekben soha nem az emberi szereplők voltak igazán izgalmasak, a tény, hogy a Meglógtam a Ferrarival főhőse, Matthew Broderick kapta a főszerepet, sokaknál kihúzta a gyufát. Mellette a leginkább A Simpson család szinkronszínészeként ismert, de egyebek mellett a Szemtől szemben című Michael Mann-filmben is feltűnt Hank Azaria, a francia legenda Jean Reno (Léon, a profi) és a Tiszta románcból és a Született gyilkosokból ismerős, végül a Godzilláért Arany Málnával díjazott Maria Pitillo kapták a fontosabb szerepeket. Érdekesség, hogy a filmben New York polgármesterét és annak asszisztensét a két legendás filmkritikusról, Roger Ebertről és Gene Siskelről mintázták, nevüket és megjelenésüket is felhasználva, nem túl kedvező színben feltüntetve őket. Emmerich frappánsnak hitt húzása aztán visszafelé sült el, amikor a kritikusok, köztük Ebert és Siskel is szétcincálták a filmet, nevük besározását ízléstelen tréfaként értelmezve.
Godzilla vs. Minden Idők Legnagyobb Reklámkampánya
Pozitív vagy negatív előjellel, de tény, hogy a Godzilla egy komplett generáció számára nagyon is emlékezetes film lett. Ennek egyik fő oka a Sony addig példátlan méreteket öltő, mindent elsöprő reklámkampánya volt, aminek köszönhetően a csapból is Godzilla folyt már hosszú hónapokkal a premier előtt. Először egy azóta kultikus státuszt kivívott előzetesben találkozhattak a nézők a Nagy G-vel, a Men in Black - Sötét zsaruk előtt vetített rövid kedvcsinálóban egy múzeumi osztálykirándulás során Godzilla eltapos egy T-Rex csontvázat, ezzel jelezve, hogy a Jurassic Park ideje lejárt. A 'Size Does Matter', azaz 'A méret a lényeg.' szlogenre felhúzott kampány során épületek oldalát, buszokat, autókat lepték el a hatalmas feliratok, a világon minden Godzilláról szólt, éppen csak a játékboltok nem. Emmerich ugyanis kikötötte, hogy az új Godzilla külseje nem kerülhet a rajongók elé a premier előtt, ezzel gyakorlatilag kihúzva a szőnyeget a komplett merchandise részleg alól, akik kezüket dörzsölve százmilliós bevételekre számítottak a premier előtti hónapok során, teljes joggal.
A végül nem kevesebb mint 80 millió dolláros reklámkampány során egészen hajmeresztő dolgok történtek, köszönhetően a titkolózásnak. Devlin például hamis tervrajzokat küldött ki különböző ruhagyártó cégeknek, így tesztelve, hogy kiszivárogtatják-e azokat, majd amikor ezek a rajzok csakugyan napvilágot láttak, a felháborodott rajongók láttán kijelentette, hogy ezek az 'ocsmány' tervek nem a végleges verziók. Az már csak a hab a tortán, hogy a kiszivárgott tervek a végleges tervek voltak, és valóban Tatopoulos szörnye volt látható rajtuk. A pánikszerűen eltapsolt dollármilliók, a 250 licencpartner és azok 3000 különböző idevágó termékébe fektetett összeg végül finoman szólva nem térült meg. A visszatartott termékek a premier előtt elkezdtek kiszivárogni, és az első napokban ugyan elképesztő mértékben fogytak, a film hűvös fogadtatását követően olyannyira megcsappant az érdeklődés, hogy az áru túlnyomó része a gyártók nyakán maradt, a játékfigurákat gyártó Trendmasters pedig egyenesen tönkrement a film elbaltázott kampánya miatt. És akkor a stúdió veszteségeiről még nem is beszéltünk...
Godzilla vs. Mindenki
Bár mindenki elsöprő sikert és világmegváltó rekordokat várt a filmtől, a bevételi adatok végül messze elmaradtak az előrejelzésektől, amikor kiderült, hogy a film minősége hagy némi kívánnivalót maga után. A nyitóhétvégére becsült 100 millió dollárból végül csak 44 lett, a második hétvégére aztán brutális, 59 százalékos visszaesést produkált a film. A hivatalos költségvetés 130 millió dollár volt, amihez képest a világszinten összehozott 380 millió kifejezetten nagy sikernek tűnhet, ám a rendkívül költséges és pánikszerűen értelmetlen reklámkampány miatt végül csak nagyon visszafogott profitot tudott zsebre vágni a stúdió. A kritikusok és a nézők sem voltak oda azért, amit láttak - a rajongók becsapva és arcul köpve érezték magukat, az újonnan érkezőknek pedig a darabos forgatókönyv, a pocsék alakítások, a túlnyújtott játékidő akadt a torkán. A két szék közül a pad alá esés mintapéldájaként vagy egy ikon meggyalázását vagy egy teljesen átlagos és felejthető szörnyfilmet kaptak a nézők, így aztán a nagyszabású terveket is újra kellett értékelniük az alkotóknak.
A jéghideg rajongói, hűvös kritikai és langyos anyagi fogadtatás láttán a TriStar jobbnak látta, ha az eredeti, trilógiáról szóló elképzelések helyett inkább a kivárásra játszanak. A Toho ugyanis 5 évre adta át Godzilla jogait, a stúdió elképzelése pedig az volt, hogy ha várnak néhány évet, a nézők megfeledkeznek a fiaskóról, és a jogok lejárta előtt újrapróbálkozhatnak egy teljesen új filmmel. Emmerich és Devlin viszonylag gyorsan jelezték, hogy nem kérnek a folytatásból, de a forgatókönyv első verziója még az ő felügyeletük mellett, a film premierje előtt elkészült. Ebben a zárójelenetben látható tojásból kikelt fióka Niko (Broderick) segédletével Ausztráliában köt ki, ahol a tudósra, mint szülőre tekint, és némi idomítás után szembeszáll egy óriási, mutáns bogárral. A harmadik rész cselekményéről nem tudunk semmit, de gyaníthatóan Godzilla, mint a Föld népének védelmezője dicsőült volna meg a trilógia befejeztével. A filmek helyett egy, a rajongók által kifejezetten kedvelt animációs sorozat készült el végül, ami másodpercekkel a film cselekménye után indult, és a japán filmek mintájára az egyetlen túlélő fiókából más szörnyekkel viaskodó védelmezőt faragott.
A Toho, látván a tragikus fogadtatást, rohamtempóban elkezdte gyártani a saját, új filmeket, noha alig néhány évvel korábban szívfacsaró és méltóságteljes búcsút vett a szörnytől a Godzilla vs. Destoroyah című felvonásban. A Millenium névre hallgató, hat filmből álló éra azonban nem aratott zajos sikert, bár a lábát több ízben is beletörölte az amerikai változatba. Az eredeti filmek alkotói közül többen becsmérelték Emmerich verzióját, volt, aki lelketlennek titulálta, más egyszerűen kisétált a vetítés közepén. A félresikerült amerikai bemutatkozás készítői sem viselték túl jól a kudarcot. Devlin eleinte hevesen szállt vitába a filmjét becsmérlő rajongókkal, de az évek során elkezdett felelősséget vállalni a bukásért, és megbánását fejezte ki, hogy, mint fogalmazott, elcseszte a lehetőséget, hogy méltóságteljesen emelje át Godzillát a nyugati féltekére. Emmerich hol az eltúlzott reklámkampánnyal magyarázta a film csődjét, hol a szoros határidőt, valamint a tesztvetítés valóban szokatlan hiányát tette felelőssé. Interjúi során bevallotta, hogy egyáltalán nem érdekelte a projekt, sokkal szívesebben készített volna katasztrófafilmet a Deep Impact vagy az Armageddon mintájára.
Egy tavalyi interjú során arról beszélt, hogy Godzilla megjelenése kapcsán igyekezett minél inkább kihúzni a gyufát, hátha így elveszik tőle a projektet, de végül mindenre rábólintottak, és ezért döntött úgy, hogy mégis levezényli a filmet. Hogy miként alakult volna Godzilla sorsa hozzáértő kezekben, azt már sosem tudjuk meg, de az 1998-as próbálkozás fiaskója hosszú időre elvette Hollywood kedvét egy újabb nekifutástól. Végül 2014-ben, a korábbiakból tanulva egy jóval tradicionálisabb, mégis modern feldolgozással sikerült kiköszörülni a csorbát. Ebből a filmből végül egy kész filmes univerzum nőtte ki magát, melynek ötödik felvonása, a Godzilla x Kong: The New Empire jövőre érkezik a mozikba. A Godzilla tehát valahogy úgy vonult be a filmtörténelembe, mint a Batman & Robin - minden idők egyik leggyűlöltebb, legrosszabbnak tartott alkotása, ami címszereplőjét hosszú időre nem kívánatossá tette Hollywoodban, de ami nélkül talán soha nem tartana ott a karakter, ahol ma tart. Talán nem ördögtől való gondolat leporolni a filmet a jubileum okán - ki tudja, még az is lehet, hogy az elmúlt évek elnéző, megbocsátó retrospektív kritikáinak van igaza, és nem is olyan rossz film a Godzilla...
Források: Wikipedia, Wikipédia, IMDb, The Making of Godzilla, Box Office Mojo, The Hollywood Reporter
