Nintendo Labo Vehicle Kit - Kritika

Alig öt hónapja dobta piacra a Nintendo az eddigi talán legmerészebb újítását, egy, a kifejezetten a Switch-hez fejlesztett új brand, a Nintendo Labo első úttörőjét, a Variety Kitet. A program segítségével nem csak kartonból hajtogathattunk két kezünkön és a mellékelt gumikon-köteleken-csigákon-matricákon kívül minden egyéb segédeszköz nélkül számtalanféleképpen működő perifériákat, de a nagyszerű Discover mód segítségével a kisebbek játszva ismerkedhettek meg a programozás rejtelmeivel és a Switch számtalan funkciójában (infrakamera, giroszkóp, mozgásérzékelés, erővisszacsatolás, stb.) rejlő potenciállal.

Mivel az első két csomagról, és úgy általánosságban a Labóban rejlő potenciálról már megemlékeztünk egy kisebb disszertációnyi terjedelmű tesztben, most kifejezetten a Vehicle Kit újításaira, illetve az azok által kijelölt irányra fókuszálnánk. Akik azt sem tudják, mi fán terem a Labo, itt olvashatják maratoni tesztünket.

MAKE

A 25 karton-áramkört, befőttes gumikat, köteleket, szivacsos alátéteket, a jobb Joy-Con kamerája által felismerhető, fehér infrakamera matricákat, na meg persze a mindent működésbe hozó szoftvert tartalmazó Vehicle Kit perifériáinak megépítése körülbelül annyi időt emészt fel, mint a Variety Kité. Az összes kütyü összeállítása - attól függően, hogy egyedül, vagy egy apró, türelmetlenebb gyerkőccel állunk neki - 6-10 órát vesz igénybe, pláne, ha betartjuk a Make mód által javasolt szüneteket, ami gyerekkíséret esetében erősen ajánlott. Ezúttal, a Variety Kittől eltérően, egyetlen keretrendszerben próbálhatjuk majd ki alkotásainkat: a játékhoz csomagolt nyitott világú, sandbox programban, ami némi jóindulattal a Super Mario Odyssey mellékküldetésének tengerére hajaz: számos biomot, területet és az ahhoz tartozó küldetéseket tár elénk. De a szoftverről majd később.

Ami az alkotás velejét kitevő Make módot illeti, a prezentáció továbbra is csillagos ötös: az alkatrészek, "hajtogatmányok" minden lépésnél tetszőlegesen nagyíthatók, forgathatók, már-már fotorealisztikusak (a kritikus pontoknál pedig fotókat-videókat is elénk tárnak), az instrukciók érthetőek, a Nintendóra jellemző folyamatosan adagolt, családbarát humorbonbonok pedig ismét sziporkáznak. És ha ezúttal egyszer-egyszer néha túltoltnak is érződnek, a kisebbek nyilván értékelni fogják őket (már ha tudnak a támogatott nyelvek valamelyikén, ellenkező esetben sok sikert az anyukának/apukának az infantilis szóviccek szinkrontolmácsolásához).

Az alkotás alatt továbbra is jazz-sztenderdeket hallgathatunk, amelyek egy-egy mérföldkőnél számtalan sávval bővülve valódi adrenalinfröccsel szolgáló diadal-indulókká alakulnak. Az animációk és a hangok remekek, az interaktív használati útmutatót pedig úgy írták meg, hogy folyamatosan lelkesít, mindig jól eltalált ritmusban biztat még egy lépésre, vagy épp egy kis pihenőre. Ha a tanácsokat megfogadjuk, sosem fogjuk azt érezni, hogy belefásulnánk az építés örömébe. Egyedül handheld módban, kettesben-többesben pedig inkább tévéről ajánlott játszanunk, hiszen előbbi esetben egy-egy érintéssel, közvetlenül az asztalról követhetjük az útmutatót, utóbbi esetben pedig partnerünk kérésének megfelelően tekerhetünk oda-vissza, illetve nyomhatjuk le a Joy-Conon a megfelelő gombokat.

Kihagyott ziccernek érzem ugyanakkor, hogy mivel a Labo alapvetően társas-, családi elfoglaltságra inspirál (habár egyszemélyes, kikapcsoló meditációnak is nagyszerű), a többszemélyes hajtogatást továbbra sem veszik figyelembe az instrukciók. Minden egyes kütyü alaprajza tartalmaz többször legyártandó, egymással megegyező, vagy épp egymást tükröző elemeket, ezeket azonban csak megsejthetjük, mert a program sosem jelzi, hogy több résztvevő esetén akár egyszerre is elkészíthetjük őket értékes perceket spórolva, közösen dolgozva a cél érdekében. Józan paraszti ésszel persze mindezt ki lehet találni, de ha biztosra akarunk menni, hogy gyakorlati érzékünk nem hagyott cserben, és tényleg azonnal nekiláthatunk a gyanúsan hasonló, "L" helyett "R"-rel jelölt, tükrözött elem hajtogatásának, akkor marad az előre-hátra tekerés, hogy erről meggyőződjünk. Egy-egy felugró, opcionálisan választható ablak a duplikált, vagy még többször elkészítendő elemeknél segített volna, jelenleg ugyanis ha kifundáltuk, hogy 8 hasonló elem van, és mindet gyorsan összehajtjuk, akkor tekerhetünk át nyolcszor az azonos, csak megfogalmazásukban eltérő instrukciókon.

Ami magukat a perifériákat illeti, a Nintendo ismét lépten-nyomon szájtátásra készteti a játékosokat. Elképzelni is nehéz, micsoda mérnöki zsenialitás, micsoda csapatmunka (de hát ebben, ha valakik, a japánok igen jók) kell ilyen pár kartonlapból összeállítható, mégis a végletekig komplex kütyük összeállításához. Fantasztikus érzés, ahogy a korábban értelmezhetetlen formájú karton kallantyúja a helyére kattan, vagy ahogy megértjük, miért dolgoztunk órákon át egy fura, rétegelt, számtalan matricát, gumit tartalmazó amorf doboz összerakásán, amikor formát kezd ölteni előttünk egy-egy alkotásunk.

Otthoni alkotótáborunkat a zöldfülűek kedvéért ezúttal is a Joy-Con-tartó oktatómódnak is beillő összeszerelésével kezdjük, majd jöhet a mindhárom járgányt aktiváló slusszkulcs, illetve az ezeknek univerzálisan gázt adó pedál. Ezek a legkönnyebben összetákolható alkatrészek, de kész jármű nélkül nem sokra megyünk velük (ha egy meglehetősen primitív minijátékot nem számítunk, de erről szintén később). Bár a Vehicle Kit menüje és doboza az alapok után egyértelműen a kormány-tengeralattjáró-repülő sorrendet javasolja, tapasztalataim alapján épp a fordított megközelítés az üdvös: nem elég, hogy a gyakorlatilag egy négyirányú joystickként funkcionáló botkormányt egy bő óra alatt összerakhatjuk, legyen bármilyen élvezetes is a használata, a tengeralattjáró összetákolása jóval komplexebb és izgalmasabb, a Nintendo kreativitásának csimborasszóját pedig egyértelműen a 2-3 óra alatt elkészíthető kormány jelenti. Ám ha letérünk a kijelölt útról, sincs baj: bármelyik járgánnyal elkezdhetjük a mellékelt szoftver kipróbálását megkötések nélkül - épp ezért zavaró kicsit, hogy ha nem a javasolt sorrendben építkezünk, az útmutató szövegei meg nem történt lépésekre utalnak vissza, vagy épp fel nem használt matricagyűjteményünkre írják, hogy elfogyott mind, eltehetjük őket.

A teszt során úgy éreztem, hogy a Variety Kithez képest ezúttal kevesebb betekintést kapunk abba, mit miért hajtogatunk épp úgy, ahogy - amit sajnáltam, mert ezek az információmorzsák remekül motiválnak. Az eszközök működésének miértjei és mikéntjei ezúttal szinte kizárólag a Discover módban kaptak helyet. Cserébe a működési mechanizmusok döbbenetesen izgalmasak, legyen szó akár a botkormány minden irányban érzékeny rugópárnájáról, a tengeralattjáró koordinátáit állító, kattogó tekertyűkről, a kormány rükverc-karjáról, turbójáról, vagy bármely kapcsolójáról. Ráadásul a kész kartoneszközök dizájnjai ezúttal okosabbak a tekintetben, hogy a bonyolultabb szerkezetekbe a kartonkivágásoknak köszönhetően működés közben, vagy a kulcsot eltávolítva is beleláthatunk. A perforált elemek kartonokból történő kipattintása, egymásba hajtogatása, a gumik, matricák, kötelek használata, bármilyen furcsán is hangzik, hihetetlen élvezeti faktort jelent, a végeredményt látva és kipróbálva pedig azt érezzük, hogy tervezőzsenik vagyunk, még akkor is, ha - ahogy már említettem - működésük pontos miértjét, mikéntjét, hogyanját csak a Discover módból ismerhetjük meg.

Fontos kiemelni, hogy az elkészült perifériák minden eddiginél több helyet igényelnek: a kormány különösen méretes darab, így ha a korábbi két csomag tákolmányait is őrizgetjük (és nyilván érdemes így tenni), jókora padlásra/nappalira lesz szükségünk tárolásukhoz, bármily menőn néznek is ki. A statikai tervezés és az anyaghasználat ezúttal sem hagy kívánnivalókat maga után: a pedál a legizgágább négyévesek taposásait is kibírja (ha nem cipőben teszik), és a korábbi kiegészítőkhöz hasonlóan ezek a kartonkreálmányok sem fognak elfáradni hosszú éveken keresztül sem, ha ügyelünk rá, hogy a legkisebbek ne nézzék őket kajának vagy széttépendő objektumnak, a kutya játéknak, a nagyobbak pedig söralátétnek.

A Make módról összességében elmondható, hogy bár pár finomságtól eltekintve a kezelőfelület és a körítés nem változott, minden eddiginél bámulatosabb kütyüket rakhatunk össze, a korábbiaknál jóval kacskaringósabb és így élvezetesebb lépéseken keresztül. Ahogy az is, hogy ha untuk a hajtogatást bármely korábbi szett esetén, ezúttal sem lesz másként: a sok órányi építgetés ugyanazt a spéci flow-élményt nyújtja, amit a korábbi kitek, ugyanazzal a kreatív szívvel, de voltaképpen ugyanolyan, sokak számára monoton, kiszámítható módon, még ha a végeredmény kiszámíthatatlan is.

A kulcson, pedálon és a három járgányon kívül összeállíthatunk még egy festékspray-t, amellyel minden alkatrészt és játékon belüli karaktert tetszés szerint átfesthetünk, illetve egy speciális Switch-tartót a legkülönbözőbb játékmódokhoz, arra az esetre, ha nem a képernyőről szeretnénk játszani. Ha mindezzel megvagyunk (és - figyelem! - cirka nyolc év alatti gyerkőc esetén a szülői felügyelet kötelező, ha nem szeretnénk kartont ragasztgatni és rossz helyre tett matricákat stift-ragasztózni), irány a játék! De előtte pár szót ejtenénk a kis feltalálók keltetőjéről, a Labo Kitek lüktető szívét jelentő Discover és Garage módról is...

DISCOVER

A Discover mód nyújtja papíron a legkevesebb újdonságot, még akkor is, ha a tartalom valójában száz százalékban friss. A korábban megismert, a felnőttek számára idegesítően debil, a gyerekek számára pedig valószínűleg szerethető feltalálócsapat választható, de valójában következmény-mentes válaszopciókat felvonultató dialógok során mutatja be nekünk a perifériák működésének minden részletét, a korábbiaknál is jóval messzebb evezve a tervezés, hajtogatás, fizika-statika, dinamika és persze a programozás vizeire.

GARAGE

Szintén előrelépés, hogy a korábbiaktól eltérően ezúttal egy-két extra kartonlapot és jó pár plusz matricát-gumit kapunk, hogy képzeletünk még szabadabban szárnyalhasson az új perifériák, működési mechanizmusok, sőt, a teljes játékok kitalálása terén.

Természetesen ezúttal is számos tippet kapunk kész járgányaink felspécizésére és egyedivé tételére, a Vehicle Kit ráadásul elődeivel ellentétben alapból tartalmaz plusz matricákat, amik csak arra várnak, hogy gyerkőcünk a lehető legrandomabb helyekre ragassza fel őket véres verejtékkel elkészített alkotásainkra.

PLAY

A legnagyobb előrelépést mégis a Play mód jelenti, amely számos minijáték mellett ezúttal egy már-már teljes értékű játékkal is kecsegtet - amennyiben nem múltunk még el 12 évesek, most ismerkedünk a videojátékokkal, vagy épp van kedvünk bevezetni gyerkőcünket a nyitott világú játékok titkaiba.

Bárhogy is játsszunk, a bal Joy-Cont először is a pedálba kell helyeznünk, és ezzel el is érkeztünk a legfapadosabb játékmódhoz, ami ennek ellenére szórakoztató tud lenni. A Slot Cars üzemmódban 1-4 játékos küzdhet meg egymással (vagy gépi ellenfelekkel) mindössze a pedál használatával. A hajtűkanyarokkal és szerpentinekkel kecsegtető, felülnézetes pályákon egyedül a sebességre kell ügyelnünk, ami, köszönhetően a pedál finom adagolásának, korántsem gyerekjáték. Ha egy-egy durvább kanyar előtt nem lőjük be a megfelelő sebességet, könnyen lemaradhatunk, vagy épp ellenkezőleg: lerepülhetünk a pályáról. Ugyanakkor arra az esetre, ha többen szeretnénk játszani, a Nintendo teljesen életidegen megoldást választott: ehhez konkrétan több összerakott pedálra és Joy-Conra lesz szükségünk - nehezen tudom elképzelni, hogy a Variety Kit összerakása után házibulikra a kartonperifériámmal járnék. Nem véletlenül kitárt kiskapu ugyanakkor, hogy a Garage módban többi kontrollerünket is átprogramozhatjuk úgy, hogy a pedál funkcióját töltsék be, így némi munka árán, de akár két Joy-Connal és egy Pro Controllerrel is játszhatunk hárman versenyeket. Ez a játékmód inkább afféle bemelegítőnek tűnik a pedál összerakása után, semmint valódi, hosszú távon élvezhető tartalomnak.

A Circuit módban ellenben már valódi kormányunkkal versenyezhetünk gépi ellenfelek ellen, á la Mario Kart (a Mario Kart 8 Deluxe a Variety Kit motoros perifériája után immár sokkal menőbb kormányunkat is támogatja), a Battle mód pedig a bokszkesztyűkkel felszerelt járgányokkal 1v1 meccsek elé állít minket - ez esetben az ARMS-t megidézve.

A Nintendo azonban szívesen hagyja el a járt utat a járatlanért, ezúttal pedig egy amúgy is működő koncepciót turbóztak fel úgy, hogy a korábbi, szintén 20 ezer forintot kóstáló receptet jelentősen feldobták tartalommal, mégpedig az Adventure játékmóddal, ami a játék gerincét, és így megépített kütyüink fő terepét képezi.

A játékmódban, bármely járgányt is építettük meg először (a teljes játékélményhez a pedál és a slusszkulcs mellett mindháromra szükségünk lesz), egy teljes, nyitott világú sziget jelenik meg előttünk a maga jelentősen eltérő 11 régiójával. Minden régió számos küldetést tartogat a játékosoknak, ám radarra ne számítsunk: a térkép mindössze az adott terület ikonját és az ott felvehető küldetéseket tartalmazza titokzatos, a teljesítendő feladatra mindössze utaló címszavakkal.

A játékmód lényege a szabad felfedezés: három különböző járgányunk között a slusszkulcs megfelelő perifériába történő behelyezésével válthatunk bárhol és bármikor: a repülő botkormányából a kulcsot kihúzva ejtőernyőzésbe kezdünk, majd a tengeralattjáróba dugva a sluszit azonnal alámerülhetünk egy-egy számos titkot rejtő tóban. Minden terület (van itt sivatag, buja természet, hófödte hegyek, indusztriális város, és folytathatnánk a sort) azonnal elérhető, ha ügyelünk arra, hogy épp használt járművünket időről időre megtankoljuk a kijelölt töltőállomásokon. A küldetések kimerülnek NPC-k A-ból B-be szállításába, adott, fifikás manővereket igénylő lufik vagy felhők sorrendben történő kipukkantásában, egy-egy kincsesláda felfedezésében és dobóhoroggal történő feltörésében, mégis: az általunk összerakott, kivétel nélkül érzékeny és jól használható kontrollereknek köszönhetően rendkívül élvezetes.

De sajnos csak ideig-óráig, legalábbis a Breath of the Wildon, vagy bármilyen más, AAA játékon növekedett játékosok számára. A szoftver egyértelműen a gyerekeket célozza meg, akik - tapasztalataink alapján - órákra, napokra el tudnak veszni a teljesen szabadon felfedezhető, manőverezhető világban, amely ráadásul szigorú, lineáris struktúra helyett teljes szabadságot ad. Gyakorlatilag bárhova megyünk is a Robot Kitéhez képest relatíve méretes (ám minden titkával együtt 10-15 óra alatt bejárható) világnak, egy-egy cuki küldetésre, felfedezendő titokra vagy rejtett utalásra akadunk. Mindez azonban tényleg csak a gyerekeknek, illetve az őket játékossá avató felnőtteknek lesz hosszú távon izgalmas - de utóbbiaknak is, tényleg, mivel a Vehicle Kithez mellékelt plusz kartonlapokból egy második slusszkulcsot összeállítva bármikor beszállhatunk egy másik járgánnyal gyerkőcünk/kazuár párunk/szüleink mellé. Ugyanakkor azt megjegyeznénk, hogy a megvalósítás grafikailag messze nem használja ki a Switch képességeit.

A Vehicle Kit ugyanakkor mind összeszerelés, mind játékélmény terén jelentős előrelépés nem csak a Robot Kithez, de az annál erősebb Variety Kithez képest is. És bár a kedvencünk még mindig az utóbbi kartonzongorája, a kormány, a tengeralattjáró és a repülő mind újszerűnek és izgalmasnak hatnak hajmeresztően ötletes megoldásaikkal. A mellékelt szoftver az első a Labo történetében, amely röpke unaloműzés helyett, a belefektethető játékórákat és a tartalmat tekintve akár teljes értékű, nyílt világú játéknak is tekinthető, ha elfogadjuk, hogy a célközönség egyértelműen az RPG-szűz, egészen fiatal korosztály. Számukra a Vehicle Kit nagyszerű belépő, amely nem csak játékosokat, hanem valódi feltalálókat faraghat a porontyokból és a gyereklelkű felnőttekből egyaránt.

A Nintendo Labo Toy-Con 03: Vehicle Kit szeptember 14-én jelent meg, és kizárólag Nintendo Switch konzolokkal együtt használható. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.