Halálos iramban: Hobbs & Shaw - Kritika
Két k*rva nagy dudás egy csárdában
Rossz kezekbe kerül egy brutális vírus, ami az érzékletes leírás szerint zacskós levest csinál az emberekből, és csak Luke Hobbs (Dwayne Johnson) és Deckard Shaw (Jason Statham) állíthatja meg a rosszarcúakat abban, hogy még rosszabb arcúak kezébe adják azt. A küldetést nehezíti, hogy a gyilkos törzs Shaw húga, az amúgy talpraesett Hattie (Vanessa Kirby) testében köt ki, és onnan nagyon gyorsan ki kell vonni, mielőtt még jaj lesz neki.
Megtörtént hát, amire néhány éve még álmunkban se gondoltunk volna: a Halálos iramban-széria több filmet számlál, mint ahány kopasz muksót mozgat. Sőt, olyan drabálisra duzzadt ez a széria, hogy immáron spinoffokat is kénytelen kiizmozni magából, különben megfulladnánk a vászonból ömlő tesztoszteronban. Így sem ússzuk meg borostás bicepszfelfúvódás és gázpedálra tapadás okozta vádligörcs nélkül, de ez a minimum, amit ezektől a filmektől elvárhat az ember.
Adott a kérdés: miután több tonnás széfekkel kergetőztek meg torpedókkal fociztak, ugyan mi olyat mutathatna még ez a franchise, amit ne láttunk volna korábban? A Hobbs & Shaw alkotói egyszerre kerülik a válaszadást és mennek elébe: ezúttal ugyanis Dominic Toretto és terebélyes sleppje - két kivételtől eltekintve - otthon marad, így igazából nem is kellene a korábbi mutatványokkal versenyezni, hisz ez a film csak egy spinoff, de azért próbát tesznek rá, hú, de még mennyire, hogy próbát tesznek rá!
Az előző részek überelése nem a reggeliző Dwayne Johsnon elé pakolt palacsintaheggyel kezdődik, hanem egy új szintet képviselő főgenyával, akit William Gibsonosan szólva alaposan bedrótoztak, és eme biológiai felpimpelésnek köszönhetően szupererővel bír, baromi gyors és ügyes és még az ellenfél mozgását is ki tudja számolni, hogy annak esélye se legyen a pusztakezes harcban. Az őt megformáló Idris Elba nem is nagy túlzással hívja magát a fekete Supermannek - titkon minden bizonnyal ötleteket adva a DC-nek.
A Hobbs & Shaw viszont mégsem szuperhősmozikra emlékeztet elsősorban, hanem inkább a régi Bond-filmekre, melyekben macskát simogató, maximum mellkasig látható mestergonoszok dolgoznak a világ meghódításán, csak ezúttal Elba főnökét - mert az is van neki - egy eltorzított szellemhang képviseli, Bondot pedig buldózerre cserélték. Mindjárt kettőre.
Ez a legjobb jelző mind Statham Shaw-jára, mind pedig Johnson Hobbs-ára, ugyanis ez a két muksó mindenen és mindenkin átgázolnak, de kétségkívül akkor a legszórakoztatóbbak, mikor egymást próbálják legyalulni. Tény, hogy ennek a maszkulin kakaskodásnak köszönhetik egyáltalán azt, hogy saját filmet kaptak, hisz a Halálos iramban-filmek producerei azon kapták magukat, hogy a nézők egyre jobban értékelik ezt, mint azt, amikor Vin Diesel a TSalád szentélyéről ábrándozik. Talán nem is meglepő, hogy a Hobbs & Shaw bőséges teret enged annak, hogy Johnson és Statham lefolytasson jó néhány verbális karatét. Természetesen nem ezek a filmtörténelem legkifinomultabb adok-kapjai, de a brit balta és a szamoai szikla olyan jól eladják a dumát, hogy az ember nem tudja őket megállni vigyorgó gyönyörködés nélkül.
De nem csak ezek a film szép pillanatai. David Leitch, a John Wick, az Atomszőke és a Deadpool 2. rendezője nem hagyta nyugodni akciófilmes vénáját sem, főleg most, hogy olyan eszköztárral és forrással dolgozhatott, mint amivel előző három filmjében együttvéve. Így aztán nem csak a fantáziáját engedte el, de a gyeplőt is: van itt kérem összeomló gyárkémény alatt lezavart bunyós üldözés, teherautók alatt átcsusszanó transformers-motor meg kocsifüzér segítségével földközelben tartott katonai helikopter. A gravitációhoz, logikához és egyéb hess-innen tananyaghoz ezeknek természetesen közük nincs, csak és kizárólag arra szolgálnak, hogy egymásra rálicitálva azt harsogják, hogy "SZÓRAKOZZ, NÉZŐ!"
A néző pedig buzgón teljesíti a parancsot - legalábbis egy darabig, ugyanis a film egy idő után azért némileg kifogy a szuflából. A konvenciók és elvárások földbe tiprása mellett már nem igazán jut figyelem arra, hogy egyben tartsák a látottakat, és hogy némi izgalom, netalántán feszültség is társuljon a bunyó mellé, pedig elvileg Shaw kishúgának élete, mi több, az egész világ sorsa a tét. Nem mintha ne tudnánk, hogy végül ki nyeri a csattanós csörtét, de nem ártana, ha a végén nem a sorozatos "na, ne már!" kántálása miatt kapkodnánk a levegőt, hanem egy kicsit az izgalomtól is.
Halálos iramú kritikáink!
Halálos iramban (The Fast and the Furious, 2001)
Halálosabb iramban (2 Fast 2 Furious, 2003)
Halálos iramban: Tokiói hajsza (The Fast and the Furious: Tokyo Drif, 2006)
Halálos iram (Fast & Furious, 2009)
Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five, 2011)
Halálos iramban 6. (Fast & Furious 6, 2013)
Halálos iramban 7. (Furious 7)
Halálos iramban 8. (Fast and Furious 8, 2017)
A Halálos iramban: Hobbs & Shaw (Fast and Furious Presents Hobbs & Shaw) augusztus 1-jétől látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.
Pozitívum
- Stathamet és a Sziklát az ég is egymásnak teremtette
- Szédületesen idióta, de szórakoztató akciójelenetek
Negatívum
- A végére azért sok lesz a jóból
Végszó
Vin Diesel bosszankodhat: a hiányában nem egyszerűen csak olajozottan működik a széria, de jót is tett neki az, hogy immáron poénra vették az egészet, a spinoff két címszereplője pedig néha már-már a negyedik falat is lebontva osztja egymást verbálisan, izomból meg azokat, akik az útjukba állnak. A Hobbs & Shaw utolsó harmadára kissé kifullad ugyan, de összességében vigyorogva állsz fel majd utána, és talán még a kondibérletedről is lefújod majd a port. Ez sokunk esetében pedig nem kis teljesítmény.
KRITIKA: Halálos iramban - Hobbs & Shaw
