Dishonored: Death of the Outsider - Kritika

A Kívülállónak meg kell halnia. Billie Lurk és öreg mentora, Daud arra a megállapításra jutnak, hogy ez az egyetlen megoldás, csakis így vezekelhetnek az oly sok általuk kioltott életért. A két karakter a kezdetektől fogva fontos részei a Dishonored-franchise történetének, ők gyilkolták meg az első rész elején Dunwall császárnőjét, Billie pedig inkognitóban a folytatásban segítette a játékos által kiválasztott Corvót vagy Emilyt. A két bérgyilkos gondolkodásmódja elég komoly morális dilemmát vet fel: vajon tényleg a természetfeletti képességeket a saját szórakoztatására osztogató sötét istenség, a Kívülálló tehet mindenről, aki pontosan tudja, hogy mi lakozik az emberek szívében? Vagy maguk a kiválasztottak felelősek saját tetteikért? Ez egy olyan kérdés, amelyet végül majd a Death of the Outsider játékosainak kell megválaszolnia.

Félreértés ne essék, a Dishonored-franchise sosem a történetet helyezte középpontjába, ez a pár napja megjelent „önálló kiegészítőre” is igaz. Ám a megszokottól ezúttal fél fokkal komolyabb kérdésfelvetés tökéletes hangulatot ad a játéknak, amelynek cselekményén és játékmenetén egyértelműen érződik, hogy egy korszakot zár le a sorozat történetében. De még az is lehet, hogy az egész franchise-t.

Egyáltalán nem bánom, hogy a fejlesztő Arkane Studios nem egy harmadik rész elkészítése mellett döntött. A Dishonored egy hihetetlenül jól eltalált játék volt, a második rész tovább csiszolta a formulát, a Death of the Outsideren viszont érződik, hogy ezt a receptet tovább már aligha lehetne tökéletesíteni. Az újítások nem indokolnának egy teljes árú epizódot, hossza alapján viszont megérdemli, hogy különálló legyen, így a készítők a legjobb megoldás mellett döntöttek. A grafikai motort és az audiovizuális elemeket egy az egyben a második részből emelték át, viszont amit ezekből alkottak, az frenetikusan jól sikerült.

A játék toronymagasan legjobb része ismét a pályaszerkesztés lett, ami már-már példa nélküli. Nem olyan kreatív megoldásokra kell gondolni, mint például az első rész estélyis küldetése, vagy a második etapból a Clockwork Mansion, itt inkább a pályák méretéről van szó, és hogy milyen bámulatosan sok irányból meg lehet közelíteni a célpontokat. A harmadik misszióban például már eleve három oldalról indulhatunk egy bank kirablására, odabent pedig a komplex biztonsági rendszer kijátszására is ezerféle megoldás létezik, még azt is elérhetjük, hogy az ott dolgozók mind benyomják a szunyát. A Death of the Outsiderben nincs olyan sok helyszín, viszont valószínűleg ezek az eddigi legnagyobbak.

A program másik kiváló eleme maga Billie Lurk és az ő képességei. A bérgyilkos hangját ismét Rosario Dawson adja, akit a közönség talán a Netflix-féle Marvel-sorozatok ápolónőjeként ismerhet leginkább. Ebben a részben végre kiélheti magát a színésznő, és bár annyit ugyan nem beszél, mint más játékok főszereplői szoktak, de cinikus, nyers és őszinte stílusa sokkal szimpatikusabbá teszi a visszafogottabb Emilynél és Corvonál.

Billie-nek csak három különleges képessége van, ráadásul ezeket nem is lehet fejleszteni, ami első hallásra talán aggodalommal töltheti el a játékost. Ettől azonban a játékmenet mégsem lett szegényebb, mert a Displace, a Semblance és a Foresight a korábbiaknál összetettebbek és egymással is jobban össze lehet őket kombinálni. A szűkebb arzenál ráadásul ösztönösen kreatívabb megoldások kieszelésére kényszeríti a digitális bérgyilkosokat.

A gyors helyváltoztatásra alkalmas Displace lényegében olyan, mint Corvo Blink képessége volt, ám először ki kell jelölnünk a többi karakter számára láthatatlan pontokat, és csak újraaktiválás után teleportálhatunk a megfelelő helyekre. Ez elég komoly taktikai előnyt biztosít, mert ha a kijelölt helytől nem megyünk túl messze és még látjuk is azt, akkor bármikor eltűnhetünk az őrök szeme elől. A Foresight lényege, hogy megáll az idő, karakterünk kilép a testéből, közben pedig a közelben lévő talizmánokat, tárgyakat és az őrök látószögét is világítva látjuk. Szellemként a Displace érkezési pontját is kijelölhetjük, így például a zárt ablakokon is átjuthatunk. Ez a képesség lényegében az idegesítő, de túlságosan is hasznos Dark Visiont helyettesíti, attól egy mérföldekkel kreatívabb megoldás. A Semblance használatával pedig „kölcsönvehetjük” egy lebénított áldozat arcát, ebben a formában azonban fogy a „mana”, ha mozgunk, így aztán ügyesen kell taktikázni, hogy meddig ballagunk mások bőrébe bújva. A játékban egyébként a kék csík magától visszatöltődik, végre nem kell italok fogyasztásával foglalkoznunk, a játékost ezzel is kísérletezgetésre bátorítják a fejlesztők.

A mások gondolatait halló mechanikus szív ezúttal sajnos elmarad, ám helyette meghallgathatjuk a rejtélyesen beszélő patkányokat, akik néha igen meglepő titkokat árulnak el. A városban sunnyogva például egy csapat rágcsáló meghökkenésemre elmondta, hogy egy békésnek tűnő, állatkitömő bolt pincéjében fogva tartanak egy embert, aminek következtében egy váratlan és elég megrázó kalandba sikerült keverednem. Ennek a történetfonalnak az égvilágon semmi köze nem volt a küldetésemhez, a Death of The Outsiderben pedig a korábbiaknál sokkal több ilyen apró, de izgalmas mellékszál van, amelyekre csak úgy véletlenül bukkan rá az ember. De a Billie foglalkozásából kifolyólag felvehető megbízások is ilyenek: jó pénzért rabolhatunk, gyilkolhatunk vagy csempészhetünk, de volt egy olyan megbízás is, melyben a pályán található minden őrt meg kellett gyilkolni. Ezekkel aztán megint csak elfoglalhatjuk magunkat egy jó időre.

A különleges képességeken kívül ezúttal is egy csomó fegyver és kütyü áll rendelkezésünkre, csak a lövedékeket Billie mechanikus bal karjából lőjük ki. Ismét van sima, gyújtó és bénító találat, de ezúttal akár a pályákon összeszedett kisebb tárgyakat is kilőhetjük. A játék során egy, a történet szempontjából igen fontos kardra is szert teszünk, ennek segítségével ellökhetjük ellenfeleinket. A klasszikus gránát mellé kapunk egy olyat, amely elaltatja az áldozatokat, a brutális és halálos szögesdrótos Spring Razor aknát pedig egy gravitációs változat kíséri. A Hook Mine a játék legötletesebb eszköze: aktiválás után magához rántja áldozatát, ez pedig beállítás szerint bénító, illetve halálos következményekkel is járhat.

Habár a Death of The Outsiderben csak öt (de ettől több pályára oszló) küldetés van, ez nem azt jelenti, hogy ne foglalhatna le minket hosszú időre. A játékidő hosszáról megoszlanak a vélemények, van, aki 6, más 10 óra alatt ment végig rajta, nekem személy szerint ez jóval tovább tartott, 8 óra után még csak a bank széfjének kifosztásánál jártam. De ez elsősorban a játékstílustól függ, ami ismét totálisan ízlésünk szerint alakítható. Az újrajátszhatósággal sem lesz probléma, az első végigjátszás után feloldott Original Game + módban a második rész képességeivel is felvértezhetjük magunkat, ami egy zseniális lépés az Arkane részéről.

A Death of the Outsider megvalósítása körülbelül úgy sikerült, mint az XCOM 2: War of the Chosen: egy nagyszerű formula tovább szinte már nem is csiszolható változata, amelybe nagyon nehéz belekötni. Míg a második rész indulásakor hírhedten rosszul optimalizált PC-s verzió is jól sikerült, az általam tesztelt PS4-es verzióban a néha késve betöltő textúrák voltak csak zavaróak. Bármilyen nagyszerűen sikerült is azonban, a Kívülállótól így vagy úgy, de végleg elbúcsúztunk, ez pedig a széria jövőjét is kérdésessé teszi. És ez nem csak a történet miatt van, hanem azért is, mert az immersive sim nem számít a legjobban megtérülő videojátékos zsánerek közé. Én azonban akár még tíz ilyen különálló Dishonored-játékot is megvennék, amíg az Arkane kitalálja, hogy mivel újítja meg a harmadik felvonást. Ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül.

A Dishonored: Death of the Outsider szeptember 15-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.