XCOM 2: War of the Chosen - Kritika

Kelly őrmester holtan csuklott össze a Kiválasztott lábai előtt. Az árnyként suhanó orgyilkos sziluettje csak néha tűnt fel a csatamezőn, de villámgyorsan lesújtó pengéje minden egyes alkalommal az osztag egy újabb tagjának életét követelte. Elena Dragunova biztos rejtekhelyéről, mesterlövész puskájának távcsövén keresztül látta, ahogyan az ír Ranger kileheli a lelkét, így már csak egyedül maradt életben a rakomány megszerzésére küldött csapatból. A nő Reaper volt, és mint olyan, magányos farkas, de Kelly-vel mégis sikerült szoros bajtársi kapcsolatot kialakítania. Halála felzaklatta, erőt adott neki, így egyetlen pillanat alatt döntött. Vállához emelte a puskát és célzott. A keze nem remegett, tudta, hogy ezt a lövést most biztosan nem fogja eltéveszteni. A Kiválasztott most hezitált egy pillanatra, ezúttal nem húzódott vissza azonnal az árnyak közé, mert a Ranger utolsó lövése odacsalta az Elveszetteket, akik most hirtelen, zajos hordaként rontották rá az idegenre. Minden ott volt egy helyen: az orgyilkos, a rakomány, a szörnyek, egy benzintartály, Kelly… Dragunova lőtt, hatalmas robbanás világította meg az éjszakát, majd minden hamuvá lett. A Kiválasztott azonban ezúttal is meglógott. A Reaper elindult az evakuálási zóna felé, tudta, hogy a Parancsnoknak továbbra is szüksége van a tapasztalataira. Azt azonban csak remélni tudta, hogy a rakomány elvesztéséért nem az emberiség pusztulásával fog fizetni.

Az XCOM a játékos személyes történeteiről szól. A Firaxis 2012-ben sikeresen támasztotta fel a klasszikus körökre osztott taktikai szériát, az Enemy Within pedig rengeteg olyan kalanddal ajándékozta meg közönségét, melyeket teljes egészében a sajátjuknak tudhattak. A tavaly februárban megjelent XCOM 2 ezt tovább mélyítette, az alapok megmaradtak, de a véletlenszerűen generált pályák, a még több választási lehetőség és a még nagyobb kihívás grandiózusabb és egyedibb jeleneteket tett lehetővé.

A Firaxis egy olyan stúdió, amely pontosan tudja, hogy milyen irányban kell továbbvinnie játékait. Az azonban egyszerűen hihetetlen, hogy az amúgy is zseniális XCOM 2-t képesek voltak tovább tökéletesíteni. A War of the Chosen a 2012-ben kigondolt alapkoncepció végső és legjobb formája.

Az, ahogyan ránk vadásznak, hasonló a Shadow of War Nemezis-rendszeréhez. Egy csík folyamatosan jelzi, hogy melyikük mennyire jár közel hozzánk, az összecsapások során pedig szintet lépnek és még nehezebb lesz elbánni velük. Nem legyőzhetetlenül erősek, a felsorolt gyengeségeik kihasználásával le lehet nyomni őket, de iszonyatosan megnehezítik az amúgy is brutális küldetéseket, ráadásul ki sem lehet nyírni őket véglegesen, csak akkor, ha megkeressük a rejtekhelyüket és ott gyújtunk alájuk.

A másik nagy újdonság a három ellenálló frakció, akiknél az általuk kiosztott küldetések teljesítésével vágódhatunk be. A bónuszaik nagyon jelentősek. A Reaper, a Skirmisher és a Templar mind adnak egy-egy egyedi egységet, akik már a játék elején is hatékonyak. A Reaper olyan mesterlövész, aki még lövés után is láthatatlan marad, ráadásul a gyúlékony tereptárgyakat is be tudja robbantani távolról. A Skirmisher leginkább bekerítésre alkalmas, csáklyájával vagy magát húzza fel előnyösebb pozícióba, vagy szerencsétlen áldozatait rántja közel, plusz lövés után is tud még cselekedni. A Templar pedig egy pszichotikus képességekkel telepakolt harcos, aki közeli támadása után még vissza is vonulhat, sikeres gyilkosságok után pedig egyre erősebbek lesznek a képességeik.

A harmadik komoly újítás, ami elsőre nem tűnt annak, pedig alapvetően megkavarja a játékmenetet, a The Lost (Elveszettek) bevezetése. Ezek zombi-szerű lények, az első háború áldozatai, akik az idegenek által a nagyvárosok ellen bevetett tömegpusztító fegyverek miatt változtak szörnyekké. Nem minden pályán vannak jelen, de nagyon zavaróak tudnak lenni. A csata hangjaira özönlenek oda, rengetegen vannak, viszont ha leterítünk egyet, akkor kapunk egy ingyenes akciót, ráadásul nem bújnak fedezékbe, így önmagukban nem jelentenek olyan nagy veszélyt. A baj akkor van, ha olyankor jönnek, amikor épp idegenekkel verekszünk, ha még rájuk is energiát kell fordítani, az simán game overhez vezethet. Szerencsére totálisan agyatlanok, az ellenségeinket is megtámadják, ezt pedig remekül ki lehet használni.

És ez még csak a jéghegy csúcsa, tonnányi apróságot is magával hoz a kiegészítő. Például új ADVENT egységek teszik változatosabbá a kampány elejét: a lángszórós Purifier, a csapattársait felerősítő Priest, az embereinket lemásoló Spectre. Az egymás mellett sokat harcoló és egymással kompatibilis katonáink bajtársi kapcsolatot alakítanak ki, így pedig felerősítik egymást, például ingyen akciópontot adnak a másiknak. Embereinket titkos küldetésekre (Covert Mission) küldhetjük, amely alatt nem használhatjuk őket, viszont így is XP-t kapnak és közben sok mindent szerezhetnek az ügyünkhöz. A frakcióknak parancsokat oszthatunk ki, amelyek nagyon komoly, állandó bónuszokat adnak (például 25%-al gyorsabb építkezés!!!). Katonáink elfáradnak a küldetések során, hagynunk kell néha pihenni őket, így kénytelenek vagyunk folyamatosan váltogatni a csapatösszeállítást. Új pályák, Dark Eventek és küldetésfajták is vannak, ha pedig megtörténik a lehetetlen és megunjuk a kampányt, akkor ott vannak az egyedi Challenge Mode missziók, melyekhez online ranglétra is van, tehát versenyezhetünk, hogy ki tudja hatékonyabban teljesíteni őket.

A felsorolás alapján azt gondolhatnánk, hogy a rengeteg új elem túlbonyolítja a játékot, de valami csoda folytán tökéletesen beleilleszkednek az egyébként is komplex játékba. A War of the Chosen tartalmát nem úgy kell felfogni, hogy na majd az alapjáték után következik, mert már a tutorial küldetést felvezető videóba is beleépítették a történet új elemeit. Az új karakterek a régi eseményekre is reagálnak, így a kiegészítő olyan, mintha mindig is a játék része lett volna.

Igen, a kiegészítőben még több dologra kell figyelnünk, még több mozdulatot kell belekalkulálnunk következő lépésünk meghozatalába és ettől – nem hittem volna, hogy ez lehetséges -, de még nehezebb lett a játék. Egy pályán egyszerre figyelni az ADVENT és az Elveszettek egységeire, valamint a Kiválasztottra, az időre menő feladat elvégzésére és saját embereink új képességeire rendkívül megterhelő tud lenni. De az XCOM rajongói pont ezt szeretik benne, sosem a széles közönségnek készültek ezek a játékok. A véletlenszerű találati rendszer még mindig kegyetlen, de az IP soha nem is a fairplayről szólt, hanem hogy a játékos a megfelelő kockázatokat vállalja be.

A Firaxis a játékipar egyik legnagyobb önkritikával megáldott stúdiója, ami már az alapjátékon is meglátszott. Az viszont végtelenül tiszteletreméltó, hogy még ennek a játéknak is képesek voltak felismerni és kijavítani az egyetlen „hibáját”: hogy nem volt elég karakteres. A tavaly megjelent program is sokat lépett már előre ebben a tekintetben, a Kiválasztottak és a három ellenálló frakció viszont telitalálat. Az Assassin cinikus, a Hunter sunyi, a Warlock nagyképű, egymással rivalizálnak, hogy ki kapja meg a bolygó irányításának a jogát a Parancsnok elfogásáért. Az ellenállók sincsenek oda egymásért, sőt, még az is ki van találva, hogy melyik frakció melyik Kiválasztottra fúj különösen. Természetesen nem ezek a világirodalom legjobban megírt karakterei, sőt, a még a főtérképen is folyamatosan beszólogató Kiválasztottak szabályosan irritálóak. De ez a megoldás pont elég ahhoz, hogy a továbbra is a játékos által diktált, személyre szabott történeteket még nagyszerűbbé varázsolja, de ugyanakkor ne tegye kiszámíthatóbbá a lefolyásukat. Ennek köszönhető, hogy olyan epikus cselekményeknek lehetünk részesei, mint amit a cikk elején olvashattok, és amelyet már a hatodik küldetés során szerencsém volt megélni.

A War of the Chosen a modern XCOM-formula legtökéletesebb manifesztációja, amelynek minden eleme a helyén van. Még mindig vannak apró bugok, néha még mindig hülyén áll a kamera, és az animációk is beakadnak olykor pár másodpercre, de ez a kutyát sem érdekli, miközben a Firaxis még olyan, a játékmenet szempontjából totálisan felesleges, de rendkívül hangulatos elemet is beletett a játékba, hogy győztes katonáink fényképeivel kiplakátozhatjuk a pályákat. Semmi értelme, indokolatlanul részletesen ki van dolgozva, de ez is csak egy olyan fejlesztőről tesz tanúbizonyságot, aki tökéletesen tisztában van saját gyermekének a szükségleteivel.

Igen, a War of the Chosen a legjobb XCOM-játék amely valaha készült.

Az XCOM 2: War of the Chosen augusztus 29-én jelent meg PC-n. PS4-en és Xbox One-on szeptember 12-én érkezik. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.