Box Office Magyarország: Elképesztő módon feltámadt hamvaiból A kaszkadőr, de ezt a Furiosáról már nem mondhatjuk el

Box Office-figyelő: 2024/22. hét

Box Office Magyarország: Elképesztő módon feltámadt hamvaiból A kaszkadőr, de ezt a Furiosáról már nem mondhatjuk el

A mögöttünk álló utolsó májusi, illetve első júniusi hétvége szeszélyes volt: fülledtség és esőzés jellemezte. Ez értelemszerűen a mozik felé terelte a nézőket, bár ezúttal egy kis visszaesés volt tapasztalható a top 10 nézettsége terén: míg május 23. és 26. között 88 457 fő váltott jegyet a tíz legnézettebb filmre, addig a mögöttünk álló hétvégén csak 79 699 fő. Így sem járt rosszul néhány alkotás, mint például A kaszkadőr, ami feltámadt hamvaiból, javított is a múlt heti eredményén. Ez a Furiosáról már nem mondható el sajnos.

Ugye a Garfieldnak már voltak elővetítései májusban, de május 30-án mutatták be széles körben, 93 nagyvásznon. Az animációs film már elővetítésekkel is majdnem a Furiosa nyomába lépett annak első hétvégéjén 16 232 nézővel, de most eljött az idő, hogy leelőzze azt 28 267 mozilátogatóval. Nem kell különösebben ecsetelni, hogy ez egészen jó eredmény, főleg ahhoz képest, hogy már elővetítéseken is megfuttatták, hiszen szokott az úgy lenni, hogy a kezdeti lelkesedést követően, a rendes premieren már szerényebb az érdeklődés, mint a premier előtti előadásokon. Meglátjuk persze, Garfield mennyire jól tartja majd magát egy vagy két hét múlva, a nyári szezonban.

A Furiosa iránti érdeklődés a tengerentúlon 59%-kal zuhant vissza a második hétvégéjén, ott a Képzeletbeli barátok is megelőzte, nem csak a Garfield. Nálunk jobban tartotta magát, de azért annyira nem jól: 43%-kal esett vissza a látogatottsága az egy héttel korábbi adathoz képest. Ezt is mondhatnánk egész jó aránynak, de tekintve, hogy A harag útja kilenc évvel ezelőtt 61 765 nézővel nyitott Magyarországon, a Furiosa pedig a második hétvégéje után tart összesen 38 645 nézőnél, ne ünnepeljük a hétvégi teljesítményét!

A Mad Max-film annak idején a második hétvégéjén csak 24 865 látogatót késztetett jegyvásárlásra, ami 60%-os esést jelentett (ez amúgy normálisnak mondható), de a teljes nézettsége akkor már 113 666 fő volt. Ehhez képest a Furiosa sajnos a fasorban sincs ugyanezt az időintervallumot tekintve. Ezen a héten úgymond kap egy kis konkurenciát, a Bad Boys: Mindent vagy többet szintén az akciózsánerbe tartozik, és ebben Will Smith és Martin Lawrence visszatérnek a főszerepekben – nem úgy, mint a Furiosa esetében Tom Hardy és Charlize Theron, akik A harag útja húzónevei voltak.

A hétvége nagy nyertese volt A kaszkadőr, ami nálunk is gyengélkedett, de szépen erőre kapott május 30. és június 2. között. Egy héttel korábban 10 689-en váltottak jegyet rá, a mögöttünk álló hétvégén 11 361-en, ami 6,3%-os emelkedést jelent. Egészen jól tartja magát a Zendaya-féle romantikus sportdráma, a Challengers is, amelynek a nézettsége csak 25,7%-kal csökkent, miként A majmok bolygója: A birodalom is bírta a gyűrődést a maga 35,6%-os visszaesésével.

A Garfield mellett új bemutató volt még az Anyai ösztön című thriller Jessica Chastainnel és Anne Hathawayjel a főszerepekben, a Haikyu!! The Dumpster Battle című anime, valamint a Nicolas Cage-es Amikor leszáll az éj, ez is thriller. Az utóbbi hajszál híján (2252 fő látta május 30. és június 2. között), de a nézettség szerinti rendezésben lecsúszott a top 10-ről.

És még valami: a Most vagy soha! a tizenkettedik hétvégéjén 101 nézőt vonzott, így 161 304 a teljes nézettsége. Kissé ironikus, hogy a Semmelweis, ami már egy ideje elérhető a Netflixen, még mindig produkált 158 mozilátogatót, így összesen 346 946-an tekintették meg tavaly november végi premierje óta. Ez talán jól szemlélteti, milyen történelmi témájú kosztümös filmeket érdemes milliárdokkal támogatni.

Box Office Magyarország:

# Cím Hétvégi nézőszám Össznézőszám Összbevétel
1 (2) Garfield 28 267 44 499 102,2M
2 (1) Furiosa: Történet a Mad Maxből 11 907 38 645 98,3M
3 (4) A kaszkadőr 11 361 118 936 292,4M
4 (3) Képzeletbeli barátok 7 097 46 400 100,3M
5 (-) Anyai ösztön 5 065 5 065 12,2M
6 (5) A majmok bolygója: A birodalom 4 590 63 245 157,7M
7 (-) Haikyu!! The Dumpster Battle 3 750 3 750 9M
8 (6) A halálkártya 3 043 36 942 88,5M
9 (9) Challengers 2 367 60 123 143,4M
10 (7) Gyönyörű esküvő 2 287 22 335 50,8M

A nézettségi adatok a 2024. május 30. és június 2. közötti időszakra vonatkoznak, a bevételek forintban értendőek. Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete.


Box Office-figyelő: 2024/21. hét (Furiosa: Történet a Mad Maxből, Garfield, Képzeletbeli barátok)
Box Office-figyelő: 2024/20. hét (A kaszkadőr, A majmok bolygója: A birodalom, Képzeletbeli barátok)
Box Office-figyelő: 2024/19. hét (A majmok bolygója: A birodalom, A kaszkadőr, A halálkártya)
Box Office-figyelő: 2024/18. hét (A kaszkadőr, Challengers, Kung Fu Panda 4.)
Box Office-figyelő: 2024/17. hét (Challengers, Kung Fu Panda 4., Abigail)

Kommentek