Box Office Magyarország: Itthon is leszerepelt a Furiosa - nagyjából harmadannyi jegyet adtak el rá az első hétvégén, mint 9 éve A harag útjára

Box Office-figyelő: 2024/21. hét

Box Office Magyarország: Itthon is leszerepelt a Furiosa - nagyjából harmadannyi jegyet adtak el rá az első hétvégén, mint 9 éve A harag útjára

A hétvége nagy bemutatója volt a Mad Max spinoffja, a Furiosa: Történet a Mad Maxből, ami már címében is jelezte, hogy ez bizony csak egy előzménysztori lesz a franchise-ból, bár amúgy egy olyan hőssel a centrumban, akit kilenc évvel ezelőtt, A harag útjában remekül fogadott a közönség. A film egész jó kritikai mérlege ellenére azonban rosszul kezdte mozis pályafutását a tengerentúlon, valamint nemzetközi vizeken is inkább gyengén muzsikált. Ebből kitalálható, hogy sajnos Magyarországon is leszerepelt Anya Taylor-Joy Furiosája, avagy lehet, a véleménycikkünk címében felvetett kérdésre, hogy ez a franchise működhet-e Max nélkül, nemleges választ kell adnunk.

A Furiosára május 23-ai premierje óta, vasárnapig bezárólag 20 934 jegyet adtak el úgy, hogy 88 moziban vetítették. Ez elég rossz arány, de annak fényében még gyengébb teljesítmény, hogy a 2015 májusában startolt Mad Max: A harag útja annak idején 61 765 magyar nézőt késztetett jegyvásárlásra. Ennek nagyjából a harmada a Furiosa teljesítménye. A régebbi filmek, a trilógia epizódjai közül csak a legelsőt mutatták be Magyarországon nagyvásznakon 1986-ban, tehát hét évvel az ausztrál premiert követően, és ez kezdetben nem hagyományos mozibemutató volt, javarészt autósmozikban vetítették az Aeonflux blog cikke szerint Budapest környékén először Dabason és Szentendrén. Így pontos, illetve végleges nézettségi adatok nem is állnak a rendelkezésünkre, de az tuti, hogy a Mad Maxet több mint 540E-en látták 38 évvel ezelőtt Magyarországon. Gyenge kezdésével kétséges, hogy a Furiosa ennek akár az ötödéig eljut.

A Mad Max-spinoff harmatos nyitányának ismét csak több oka lehet. Egyrészt nyilvánvalóan a nyárias idő a szabadtéri programoknak kedvezett, még akkor is, ha amúgy az ország több pontján jókora zivatarok alakultak ki, de nem volt tartósan esős idő. Másrészt a múlt hétvégén volt az a bizonyos három nap, amikor Azahriah triplázott a Puskás Arénában. Ez azért elég sok nézőt elvonhatott a Furiosától, mivel mint azt már az észak-amerikai Box Office-cikkünkben is taglaltuk, a film célközönségét alapvetően a fiatalok teszik ki, márpedig Azahriah rajongói és az említett közönségréteg között bőven van átfedés. Harmadrészt amellett sem mehetünk el, amit már érintettünk a korábbi bekezdésben: ez csak Történet a Mad Maxből, de nem Mad Max. Mi is cikkeztünk az interjúról, amelyben George Miller előrevetítette, hogy Max csak egy nyúlfarknyi cameo erejéig tűnik fel a filmben, ráadásul nem is Tom Hardy játssza őt, hanem a kaszkadőre. Vagyis lehetséges, hogy Anya Taylor-Joy ide, Chris Hemsworth oda, a magyar nézők is inkább Maxre és Hardy visszatérésre vágytak, ezt azonban ettől a filmtől nem kapták meg.

A Furiosa amúgy szépíthet, hiszen alapvetően pozitív kritikákat kapott, ráadásul a nézői értékelései is kedvezőek, tehát a pozitív szájhagyomány segíthet rajta. Ráadásul nem lesz igazán "rettenetes" kihívója ezen a hétvégén, a Garfield legalábbis nem tekinthető annak, a június 6-án érkező Bad Boys: Mindent vagy többetig még szerezhet magának jelentős számú hazai nézőt.

Vagy mégis konkurencia lesz a Garfield? Az új animációs kalandvígjáték ugyanis majdnem lenyomta a Furiosát május 25. és 26. között (a Garfieldot szombaton és vasárnap vetítették 55 nagyvásznon) pusztán az előjátszásokkal: 16 232 mozilátogató váltott jegyet rá, így fel is kúszott a toplista második helyére. Aztán persze könnyen lehet, hogy ennél csak a kezdeti érdeklődés ilyen intenzív, a rendes premierre alábbhagy. Egyébként az is segíthet még a Furiosán, ha csütörtök és vasárnap között hosszabb esőzések lesznek, ez beterelheti a mozikba az embereket.

Amúgy bár azt említettük, hogy a nyárias idő nem kedvezett a mozizásnak, de a mögöttünk álló hétvégén nőtt a top 10-es filmek nézettsége: május 16. és 19. között 83 971 fő, az elmúlt hétvégén viszont 88 457 fő volt kíváncsi a tíz legnézettebb filmre. A legjobban továbbra is a Kung Fu Panda 4. tartotta magát, sőt ennek nemhogy kis mértékben csökkent, hanem kis mértékben, 5,2%-kal még nőtt is a látogatottsága: egy héttel korábban 3514-en váltottak jegyet rá, május 23. és 26. között pedig 3697 fő volt kíváncsi pandáékra. Így már több mint 192E-en látták az animációs filmet Magyarországon.

Egész jól tartotta magát a Ryan Reynolds-féle animációs és élőszereplős hibrid, a Képzeletbeli barátok: egy héttel korábban 16 449 fővel a második helyen startolt, a hétvégén a harmadik pozícióig jutott 13 432 nézővel, ami csak 18,3%-os csökkenést jelent. A másik Ryan, Gosling filmje, A kaszkadőr is állta a sarat a negyedik hétvégéjén: egy héttel korábban első lett 17 119 látogatóval, ezúttal 10 689-en váltottak jegyet rá, ami 37,6%-os csökkenést jelent. A nem túl combosan kezdő akcióvígjátékot immár több mint 104E-en látták Magyarországon. A majmok bolygója: A birodalom szénája nem áll jól, mert bár a második hétvégéjén 14 691-en még megnézték, május 23. és 26. között, a harmadik hétvégéjén már csak 7129-en váltottak jegyet rá, ami több mint 51%-os csökkenést jelent. Eddig 56 497-en nézték meg: Tim Burton 2001-es A majom bolygója-filmjét ennél jóval többen (több mint 66E-en) látták az első hétvégéjén.

Na és hol tart a Most vagy soha!? A Petőfi-film a mögöttünk álló tizenegyedik hétvégéjén 486 nézőt késztetett jegyvásárlásra, ami növekedést jelent az egy héttel korábbi 362 hétvégi nézőhöz képest. Így a történelmi kalandfilmet összesen 160 910-en látták. Nem valószínű, hogy meglesz a 170E néző.

Box Office Magyarország:

# Cím Hétvégi nézőszám Össznézőszám Összbevétel
1 (-) Furiosa: Történet a Mad Maxből 20 934 20 934 54,5M
2 (-) Garfield 16 232 16 232 34,6M
3 (2) Képzeletbeli barátok 13 432 37 641 81,3M
4 (1) A kaszkadőr 10 689 104 383 256,8M
5 (3) A majmok bolygója: A birodalom 7 129 56 497 141,3M
6 (5) A halálkártya 5 317 32 456 77,7M
7 (4) Gyönyörű esküvő 5 291 18 387 41,9M
8 (8) Kung Fu Panda 4. 3 697 192 618 438,9M
9 (6) Challengers 3 187 56 353 134,4M
10 (7) Hívatlanok - Első fejezet 2 549 8 491 20,8M

A nézettségi adatok a 2024. május 23. és 26. közötti időszakra vonatkoznak, a bevételek forintban értendőek. Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete.


Box Office-figyelő: 2024/20. hét (A kaszkadőr, A majmok bolygója: A birodalom, Képzeletbeli barátok)
Box Office-figyelő: 2024/19. hét (A majmok bolygója: A birodalom, A kaszkadőr, A halálkártya)
Box Office-figyelő: 2024/18. hét (A kaszkadőr, Challengers, Kung Fu Panda 4.)
Box Office-figyelő: 2024/17. hét (Challengers, Kung Fu Panda 4., Abigail)
Box Office-figyelő: 2024/16. hét (Kung Fu Panda 4., Polgárháború, Szellemirtók: A borzongás birodalma)

Kommentek