Ancestors Legacy - Kritika

Örömmel tapasztalom, hogy megboldogult gyermekkorom kedvenc videojátékos műfaját, a valós idejű stratégiát, idén a megszokottól több cím próbálja képviselni. Még decemberben startolt el a nagyszerű They Are Billions korai hozzáférésű változata, februárban pedig megérkezett az első Age of Empires feldolgozása, amely ugyan nem lett rossz, de finoman szólva sem mozgatta meg a közönség fantáziáját. Most pedig színpadra lépett az Ancestors Legacy, amely a spanyol, zombis ámokfutáshoz hasonlóan szintén valami szokatlannal próbálkozik. Ami végső soron nem sikerült rosszul, de egy kicsit csalódást okozott.

A középkor egyik különösen sötét korszakába helyezett játék legfontosabb jellegzetessége, hogy a makromenedzsment helyett inkább a mikromenedzsmentre helyezi a hangsúlyt. Azaz stratégia helyett a taktikára. Vagy hogy érthetőbb legyek, ez azt jelenti, hogy nem a parasztok macerálgatásával, hanem katonáink csatába uszításával fogjuk elütni az időt, mégpedig kifejezetten alapos parancsokat fogunk kiosztani. Ez a megoldás nem annyira jellemző a fantasy és történelmi programokra, mert azokban a játékosok inkább minél nagyobb városokat / kolóniákat / birodalmakat szeretnek felhúzni, ezért az Ancestorst legközelebbi rokonának inkább a Company of Heroest lehetne megjelölni.

Itt azonban nem gépfegyverek ropognak, hanem nyílvesszők sziszegnek. A játékhoz több kampány is készült, melyek az európai történelem körülbelül a VIII. és a XIII. század közé tehető eseményeit dolgozzák fel, központi alakjainak pedig valóban létezett és jelentős személyeket tettek meg (I. Mieszko lengyel fejedelem, I. Rudolf német király, Hitvalló Eduárd angol király). A játék során a vikingeket, az angolszászokat, a németeket és a szlávokat lehet irányítani, akiket ugyan hitelesen ábrázol a program, de a szövegkönyv valami borzalmasan nyers lett. Egy ennyire realisztikusnak szánt játéknak talán megbocsájtható, hogy nincsenek benne vadregényes fordulatok, de ettől még a párbeszédek fél perc alatt felejthetőek.

Pedig az esély megvolt egy izgalmas történetre, mivel a fejlesztők látványosan rámentek a középkori csaták véresen kegyetlen hangulatára. Különösen emlékezetesre sikerült a vikingek tutorial kampányának nyitó képsora, melyben egyik harcosuk gond nélkül lemészárol egymás után vagy hat angolszászt, majd mikor már azt hinnénk, hogy a kaland főhősét látjuk, a következő ellenfél egyetlen mozdulattal torkon döfi. Az átvezető állóképek groteszk, elvetemült alakokat vonultatnak fel, a játékmenet közben pedig szinte egyfolytában és tetőtől talpig vér borítja katonáinkat. Apropó, ha kijelölt egységeinkre kellő alapossággal ráközelítünk, akkor a játék egy moziszerű kamerára vált, amely mozgatás közben hullámzik és ettől olyan élményt ad, mintha ott lennénk a csata sűrűjében. Gyakorlati haszna nem sok van, de segítségével megfigyelhetjük, hogy a karaktermodelleket viszonylag részletesen kidolgozták.

Ami a játékmenetet illeti, kezdjük a makromenedzsmenttel. Egy átlagos mérkőzés úgy néz ki, hogy van egy központi épületünk, amely köré, előre megszabott helyekre lehet épületeket felhúzni. Ezekkel nem kell sokat vesződni, csak kiválasztjuk a menüben a kívánt viskót és a parasztok már munkához is látnak. Terjeszkedni a falvak elfoglalásával lehet, melyeknél csak utasításba kell adni a 2-3 termelőépület kihasználását és már ömlik is az étel, a fa és a vas. Érdekes, hogy a fejlesztők itt is egyfajta realizmusra törekedtek, tehát az épületek nagyjából méretarányosak, a falvak pedig jó nagy helyet foglalnak el, ahhoz képest, hogy csak a nyersanyag miatt van rájuk szükség. Ez a stratégiát is meghatározza, mert nagy területre kell odafigyelnünk, emberünk viszont nincs túl sok.

Az Ancestors igazi különlegessége az alaposan kidolgozott mikromenedzsment, ami már csak azért is fontos, mert egyszerre mindössze 10 egységünk lehet. Katonáink alakulatokba tömörülnek, de ettől még egyénenként van HP-juk. Éppen ezért a szakaszoknak életerő csík helyett apró pontocskáik vannak, melyek változó színe mutatja, hogy az egyes katonák éppen milyen közel járnak a halálhoz.

Az egységeknek van pár olyan tulajdonsága, amelyek nagymértékben meghatározzák az Ancestors élményét. Az egyik ilyen, hogy az egymással összecsapó közelharci alakulatok nem tudnak eltávolodni egymástól. Kivéve, ha kiadjuk a menekülés parancsot, de ilyenkor egy darabig nem tudjuk irányítani őket. Ezt eleinte borzalmas ötletnek tartottam, mivel úgy tűnt, komolyan behatárolja a stratégiai opciókat. Főleg a szűk útszakaszokból álló viking kampánynál tűnt problémásnak a megoldás, ahol a szorosokban egyetlen egység is képes volt lekötni az összes emberemet. A skirmish és multiplayer pályákon azonban nincs ilyen probléma, mert habár a stratégiai fontosságú hidak és útszűkületek megmaradtak, a terep jelentős mértékben megnyílt.

Hiába van kevés egységünk, így is van mit csinálni, mert a különféle felszerelésben rohangáló katonáknak számos aktív és passzív tulajdonsága van. Az angol lándzsások például mozdulatlan, erős falat tudnak képezni, a vad viking harcosok (berserker) nem engedik elmenekülni ellenfeleiket, a pajzs felemelésével pedig az íjászok ellen védekezhetünk. Figyelni kell az alakulatok moráljára, a baráti egységeket is sebző távolsági támadásokra, valamint az oldalról és hátulról érkező, bónusz sebzést okozó támadásokra. Miközben ezekre figyelünk (más dolgunk nem nagyon lesz), olyan parancsnoknak érezhetjük magunkat, aki olyan közel van az eseményekhez, hogy még a vér szagát is az orrában érzi, ez pedig egészen ritka élmény történelmi RTS-ekben.

Az Ancestorsnak még ezen felül is van pár egészen egyedi ötlete. Például, hogy bármelyik alakulattal állíthatunk lassító, vagy tüskés csapdákat, melyek közül az utóbbi szinte egy teljes csapatot kicsinál. A magas fűben el lehet bújni, így ha jól taktikázunk, könnyen oldalba kaphatjuk ellenfeleinket. A váltakozó napszak sem csak mutatóba van, este komolyan lecsökken a látóhatár, amit ugyan meg lehet oldani fáklyák gyújtásával, de ilyenkor messziről ki lehet szúrni a világító alakulatokat, a sötétben rejtőző ellenséges katonák pedig előnyhöz juthatnak. A fog of war is dinamikus, a különböző tereptárgyak blokkolják az egységek látóhatárát, amit szintén ki lehet használni. Még az időjárásnak is játékmechanikai szerepe van, mert esőben lassabban égnek le az épületek.

Az Ancestors játékmenete összességében egészen különleges, a célját pedig többé-kevésbé eléri. Habár a fentiek alapján sokan azt gondolhatják, hogy az egységekkel való szöszölés fárasztónak és feleslegesnek hangzik, ez mégsem így van, mert a fejlesztők szándékosan áramvonalasították az élményt. A gazdasági rész pofonegyszerű, egyszerre csak kevés egységünk lehet, népenként pedig csupán 5-7 egység van, de ezek között is akad átfedés (ballista és katapult a vikingek kivételével mindenkinél van). A készítők mintha minden erejükkel arra törekedtek volna, hogy a játékmenet egyszerre mikromenedzsment-központú, közben mégis könnyen elsajátítható legyen, ez pedig sikerült is nekik.

Az előző bekezdésből azonban már leeshetett, hogy ennek mi a hátránya: a játék egyszerűen nem elég gazdag és változatos. Az egységek száma pont arra elég, hogy a játékmenet egy időre lekösse a felhasználót, de hosszú távon nem biztos, hogy fent tudja tartani az érdeklődést. Akiknek megtetszik az élmény, azok egy darabig ellesznek vele, de a játék nüánszait igazán csak emberi ellenfelek ellen lehet kihasználni. Amivel nincs is probléma, nekem azonban az az érzésem, hogy az egységek alacsony száma miatt hamar ki fog alakulni a nyertes stratégia, ami hamar egyhangúvá teheti az játékmenetet. De ne legyen igazam.

Az Ancestors Legacy ennek ellenére is egy dicséretre méltó kísérlet, amelyet akkor is érdemes lehet kipróbálnia a műfaj rajongóinak, ha nem ez lesz a következő Age of Kings, amivel évekig elszórakoznak majd. Bár ki tudja, pár kiegészítővel akár ezt is meg lehetne oldani.

Az Ancestors Legacy május 22-én jelent meg PC-re, a tervek szerint pedig 2019 elején Xbox One-ra is meg fog érkezni. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.