Age of Empires Definitive Edition - Kritika

Ha valaki egyszer nekikezd felvázolni a valós idejű stratégiai játékok történetét, akkor a házunkat is feltehetjük rá, hogy a Command & Conquer és a Warcraft rivalizálását fogja először felhozni. Habár ez egy elfogadható kiindulópont, azért menet közben érdemes megemlékezni a Creative Assembly történelmi sorozatáról is, amely nyersebb alternatívát nyújtott a fura akcentussal ordibáló orkok vagy a láthatatlan tankokkal sunnyogó NOD őrült háborúihoz. Az 1997-ben megjelent Age of Empires érettebbnek hatott, szandálok taposta földhöz ragadt környezete pedig olyanokat is megfogott, akik komolytalannak tartották a fantasy és scfi-fi konfliktusokat. No persze, a franchise nem csak ennek köszönhette jelentőségét, játékmechanikailag is sok olyan megoldást kínált, amit a másik két széria nem. Megjegyzem, ez volt az első RTS, amellyel valaha játszottam, de a következő sorok írásakor azért majd igyekszem elhessegetni szemem elől a nosztalgia bárányfelhőit.

Ha valaki hozzám hasonlóan rajongott az eredeti AOE-ért, ki fog csordulni a nyála, amikor először elindítja a feldolgozást. A Definitive Edition a megtestesült nosztalgia, szabályosan pofán csapják az embert a feltörő emlékek, amikor meghallja a menüben felcsendülő ismerős zenét, aztán pedig kisebb sokkot kap, amikor betölti az első pályát. A játék egy audiovizuális világcsoda, mert látványa és hangzása is totálisan úgy hatnak, mint az eredeti programban, viszont a minőségüket mintha meghatványozták volna.

A hangeffektusok, habár ezeket újra felvették, nagyrészt ugyanazok maradtak, de most már sokkal tisztábban szól a wololo, mint 1997-ben. A zenék egy fokkal komolyabb átdolgozáson estek át, ami csak az előnyükre vált, a hangzásuk teltebb lett, de az eredeti játék rajongói így is képesek lesznek instant dúdolni őket. A grafikára ugyanez érvényes: megmaradt a színes táj a nagyon zöld fűvel és a nagyon kék vízzel, de minden tűéles lett. Egy ilyen régi játék esetében ez már-már abszurd, de a 4K támogatásnak ebben az esetben mégiscsak értelme lehet. A pályákon végre közelre és távolra is lehet zoomolni, nem is kicsit, de mindegy milyen messziről nézzük, a táj csodálatosan fest. Az egységek és az épületek összehasonlíthatatlanul részletesebbek lettek, még azt is ki lehet venni, hogy a faluközpontban hússzeleteket lógattak fel szorgos munkásaink (vagy csak én vagyok vak, de az eredetiben azokat vörös zászlónak néztem).

A játékmenet szempontjából is történtek hasznos változások. Hála az Olümposz isteneinek, végre ebben a játékban is van „unatkozó parasztok” gomb, amit anno a második AoE-ban vezettek be, és aminek megnyomásával azonnal kijelölhetjük a lustálkodó munkásokat. Szerencsére olyan megoldásokat is bevezettek, amelyek az ezredforduló óta alapkövetelménynek számítanak egy RTS-ben: most már itt is van attack move, egyszerre több egység kiképzését is utasításba adhatjuk egy épületnek, sőt, egyszerre több azonos típusú épületnek is kioszthatunk ilyen parancsokat. Előre ki lehet jelölni, hogy a megszületett parasztok minek fogjanak neki, a farmokon pedig végre át lehet gyalogolni. Apropó, ami a farmokat illeti, most már nem kell újra felépíteni őket, ha kifogytak, elég csak rájuk nyomni egy jobb klikket, hogy újra beszórják őket magvakkal. Sajnos előre megvenni még mindig nem lehet őket úgy, mint a második részben, de legyen ez az egyiptomi tíz csapás egyike.

És akkor most dobjuk le a nosztalgia szemüvegét!

Habár a Definitive Edition pont annyit javít az eredeti játék élményén, hogy a régi rajongók csaholva rávessék magukat, hosszú távon már nem biztos, hogy meggyőző lesz. Azt pedig nehezen tudom elképzelni, hogy egy új játékost megfogjon. A helyzet az, hogy hiába fejlesztettek rajta, az Age of Empires sokszor így is elavultnak hat. Az alapformula időtlenségét dicséri, hogy még ma is nagyon szórakoztató tud lenni, de azért egy idő után elkezdi piszkálni az ember koponyájának a belsejét az a gondolat, hogy ettől azóta jobban átgondolt RTS-ek is készültek. Például a közvetlen folytatásai.

A 90-es évek végén az Age of Empires egyik különlegessége a véletlenszerűen generált térképek voltak, ennek köszönhette a szavatosságát. A Civilization-szériából átemelt korlépkedés volt a hívószava, a haveroknak is ezzel reklámoztuk a játékot, mert az épületeinken is meglátszó fejlesztések valóban azt az érzést keltették, hogy végignyargalunk a történelmen. A nyersanyagok gyűjtögetése és a méretes városok berendezése is nagyobb figyelmet kívánt, mint a konkurencia játékaiban, amelyekben akár meg is feledkezhettünk a munkásegységeinkről. Azt a gazdasági komplexitást ugyan nem érte el az AoE, mint a The Settlers vagy az Anno IP-k, de mégis azt az érzetet keltette, hogy egy „birodalom” sorsa van a kezünkben. Ezek a makromenedzsment megoldások a feldolgozásban is hatásosak és élvezetesek, sőt, az még tesz is rájuk egy lapáttal, hogy most már 50 helyett akár maximum 250-re is beállíthatjuk a populációs limitet.

A mikromenedzsmentek felett viszont tényleg eljárt az idő. Már nem emlékszem rá, hogy pontosan milyen volt az eredeti programban az egységek útkeresése, de ha javítottak is rajta, nem annyit, hogy a mai követelményeknek megfeleljen. Az egységek hajlamosak beragadni, egymásba és a tereptárgyakba is, ezért sokszor kénytelenek vagyunk egyesével noszogatni őket, ami elég fárasztó, az pedig egy, az Age of Kingshez szokott játékosnak különösen frusztráló lehet, hogy ebben az epizódban a csapatok még nem rendezkedtek formációba. A második AoE egyik legjobb újítása az volt, hogy az íjászok például automatikusan beálltak hátra, ami itt nagyon hiányzik és valószínűleg nem csak a franchise rajongói számára. Ma már az is unalmasnak tetszhet, hogy a 16 játszható nép között nincsenek igazán izgalmas különbségek (az egyiptomiak tudják, hogy mi az az öntözéses földművelés, a perzsák meg nem), és itt még nem jelentek meg az egyes civilizációk számára exkluzív egységek.

A többjátékos lehetőségek is fontosak lehetnek az érdeklődők számára, de itt aztán végképp nem túl biztató a helyzet. A LAN-t szerencsére meghagyták és most már automatikus meccskeresés is van, utóbbival azonban még egyszer sem sikerült mérkőzést találnom. Lobby ugyan van, de itt is egyszerre csak körülbelül 10-20 szoba van, akkor is, ha az összes régióban keresünk. Ez persze még változhat, de nehéz nem arra gondolni, hogy a Microsoft rosszul döntött a Windows 10-es, pontosabban Microsoft Store-os exkluzivitással. Főleg úgy, hogy a Steames Age of Empires II: HD Edition a vetélytársa, ami játékmechanikailag egyszerűen csak jobb játék és még most is 10-20 ezren nyúzzák egyszerre.

Az Age of Empires: Definitive Edition pontszámai nagyon változatosak lesznek, mert egyfelől egy dicséretre feldolgozás, amely tiszteli az alapművet, viszont hiába javított rajta, ma már így is nehezen fogja megtalálni közönségét. Én azonban úgy érzem, hogy legfontosabb célját elérte: úgy szed ráncba egy klasszikust az utókor számára, hogy az élményt sikerült megőriznie. Mint a meghamisíthatatlan történelem egy darabját. És persze ne feledjük: készül a második és harmadik rész hasonló feldolgozása, hogy így, csokorban, felvezessék a negyedik epizód megjelenését.

Az Age Of Empires: Definitive Edition február 20-án jelent meg Windows 10 PC-kre. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.