2Dark - Kritika

Legyünk őszinték: ha egy játék úgy indul, hogy az erdőben találjuk magunkat, éppen a tábortüzet élesztgetjük, meg a sátrunkat állítjuk föl, ám a következő percben már sikolyokat hallunk, és kiderül, hogy a feleségünket megölték, a gyerekeinket pedig elrabolták, nos, akkor könnyen érezhetjük azt, itt tényleg egy remek, rémisztő élményben lesz részünk. Mert bármennyi klisé, unalomig ismert elem is van a 2Dark fenti nyitányában, attól még okosan rántja be az embert, aki rögtön kíváncsi lesz a folytatásra, rágja a körmét, hogy vajon mi lett a gyerekekkel. Hiába.

A 2Dark sajnos nem lett egy jó játék. Fáj a szívem, mert a kezdeti néhány perc annyira tökéletes, hogy igazából fogalmam sincs, miként lehetett ezt elszúrni. Persze, azért megvan a válaszom: a Gloomywood (Frédérick Raynal, az eredeti Alone in the Dark fejlesztőjének csapata) alkotása nem igazán arról szól, amit az első jelenetek alapján várnánk. Rögtön ugrunk néhány évet az időben, és Mr. Smith, az apa éppen hasonló módon elrabolt gyerekek után kutatgat, pontosabban a sorozatgyilkosok búvóhelyeit keresi fel, majd próbálja megmenteni a kicsiket. Még ezzel sem volna annyira nagy baj, de a 2Dark szinte alig magyaráz, alapvető információkra nem derül fény, amihez eléggé hozzájárul, hogy nincs digitális párbeszéd, amit a szereplőknek mondanak, azt szépen kiírják a képernyőre, de ennyi. A sztori meg annyi, hogy megyünk és megkeressük a gyerekeket, akiket megmentünk, aztán biztonságos helyre juttatjuk el őket.

Minden rosszindulat nélkül: ez még egy indie játéktól is kevés. És nem arról van szó, hogy a felülnézetes, borzasztóan retró, pixeles látványvilág akkora gond lenne. Ebből még egészen csodás dolgokat is ki lehet hozni, rögtön eszembe is jut a nem oly régi The Final Station, és egyből kellemes emlékek törnek elő. A 2Dark legfőbb hibája, hogy ezt a világot nem tölti meg tartalommal, leginkább sötét (és nem jó értelemben véve sötét) szobákban és termekben mászkálunk, és közben egyre inkább azt érezzük, semmi sem motivál a folytatásra. Mivel a játékmenet hamar kiismerhető: különböző tárgyakat kell gyűjtögetni, amiket felhasználunk a pályákon (kulcs, töltény, stb.). Ezeket egy oldalsó sávban látjuk, de néha annyi összejön, hogy egész egyszerűen már ez is idegesíti a játékost, mert hát a sok-sok elemtől alig lát valamit.

Nyilvánvaló, hogy a fejlesztők játszani akartak a fénnyel és a sötétséggel (van olyan horror, amelyben ezt nem teszik meg?), viszont erősen túltolták, mert a pályák jelentős része annyira sötét, hogy alig látni valamit, azonban ettől még nem fogunk jobban félni. Innen ered a 2Dark másik negatívuma, hogy tudniillik a pályák unalmasak, hiába pakolták őket tele pár különösen csúf ellenféllel, és hiába érezni olykor, hogy van az egésznek egyfajta abszurd, szürreális jellege. Az egyetlen kedvelhető elem, hogy olykor belefutunk egykori, fiktív újságok címlapjaiba vagy híradók riportjaiba, amelyek árnyalják a képet.

Persze, ez egyáltalán nem elég, mert bár ha nem is szenvedés az előremenetel a 2Dark világában, unalmasnak mindenképpen mondható. És azt is megmutatja, hogy a retrónak mondott, amúgy szimplán csak ötlettelen katyvasz általában nem működik. Akkor sem ha nagy stúdió készíti, akkor sem ha indie fejlesztők.

A 2Dark PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi a Microsoft konzolján teszteltük.