2017 rejtett videojátékos gyöngyszemei

A legkisebbek legnagyobb címei

2017 rejtett videojátékos gyöngyszemei - Toplista

Már áttekintettük az idei esztendő videojátékos nagyágyúit, a szolidabb programokat, és a leginkább várt multis címeket, ezért most úgy gondoltuk, hogy összeszedünk pár olyan programot, amik teljesen sötét lóként, minden felhajtás és marketing hype nélkül igyekeznek majd meghódítani a játékosok szívét. Érdekes koncepciójuk, egyedi megoldásaik és különleges megvalósításuk révén pedig ez nem is tűnik reménytelen küldetésnek.

Snipperclips: Cut It Out, Together! - 2017. március (Nintendo Switch)

A Nintendo Switch játékfelhozatalának leleplezése során az új Zelda, a Super Mario Odyssey, a Splatoon 2 és a 1-2 Switch kapták a legnagyobb rivaldafényt, az ő árnyékukban meghúzódva azonban feltűnt egy nagyon ötletes kis program, a Snipperclips. Bár elsőre furának tűnhet a látványvilága, a játékmenet pedig még másodjára is, de el kell ismerni, rengeteg kreativitás rejlik a Nintendo és az SFB Games összefogásában készülő kooperatív programban. Ebben két kis papírmasé figurát irányítunk, akikkel különböző formákat kell kiraknunk közösen, ehhez pedig megfelelő méretűre és alakúra kell vágnunk karaktereinket, amikor azok átfedésbe kerülnek egymással. Ez leírva hihetetlen bénán hangzik, de a fenti videót megnézve jól látható, hogy nagyon szórakoztató darabról van szó. Ugyanis nemcsak elsőre könnyűnek tűnő, de valójában igencsak elgondolkodtató fejtörőket kell megoldanunk, hanem ezek által különböző feladatok elé is állít minket a játék. Alig várjuk a megjelenést és a közös mókát!

Night in the Woods - 2017. február 21. (Windows, Mac, Linux, PS4)

Egy, az egyetemről kibukott macska, Mae bőrébe bújhatunk az Infinite Fall érdekesnek ígérkező programjában, aki jobb híján visszatér az antropomorf állatokkal benépesített szülővárosába, Possum Springsbe. A helyiek életét azonban egy titokzatos természetfeletti erő nehezíti meg, mi pedig a felfedezésre, fejtörők megoldására, zenés minijátékokra, és könnyed platformer feladatokra épülő játékmenet során deríthetjük ki, hogy pontosan mi is lakozik a sűrű erd��ben. Az eddigi beszámolók alapján a Night in the Woods-ban mindezek azonban háttérbe szorulnak a remek karakterek, a fanyar humor, a fülbemászó dalok, a stílusos k��pi világ, és a felnőtt témákat (élet a kisvárosban, valódi cél nélkül tengődő fiatalok) feszegető történet mellett. Ráadásul mindezt hamarosan magunk is átélhetjük, ugyanis a játék a hosszúra nyúlt fejlesztési időszak után idén februárban végre tényleg megjelenik.

Astroneer - Early Access formában már elérhető, a végső változat 2017-ben érkezhet (Xbox One, PC)

A System Era Softworks sandbox koncepciója feltűnően hasonlít a No Man's Sky által nyújtott receptre: az űrben kalandozunk, bolygókra szállunk le, nyersanyagot bányászunk, épületeket és járműveket építünk mindenféle történet nélkül. Ugyanakkor az Astroneer okosan korai hozzáférésben jelent meg a Steamen és Xbox One-on, és persze mellőzte a hangzatos marketing szlogeneket is, így az egyszerű, de roppant addiktív, Minecraft-szerű játékmenethez is sokkal elnézőbben állnak hozzá a játékosok. Persze az Astroneer nem csupán egy a sok száz klón közül, megvan a maga hangulata, és bár még csak pre-alfa változatban van, máris rengeteg szórakozással szolgálhat a műfaj kedvelőinek. Az elkövetkezendő hónapokban természetesen számos új tartalomra és funkcióra számíthatunk a fejlesztőktől, így 2017 egyik hosszútávon is szórakoztató meglepetése lehet az Astroneer. Mi már kipróbáltuk, és elégedettek voltunk vele, bátran tegyétek meg ti is, ha szeretitek a műfajt.

Old Time Hockey - 2017. (PS4, Xbox One, PC)

A sportjátékok szerelmesei sem maradhatnak ki a szórásból, hiszen a tripla A-s, több millió példányban fogyó, de sokszor évekig alig változó sportszimulátorok mellett is találni igazi kis gyöngyszemeket. Ilyen lehet az Old Time Hockey, ami nevéhez méltó módon régi vágású játékélményt kínál. Persze a V7 Entertainment programja nem veheti fel a versenyt az EA NHL-szériájának grafikájával, de nem is ez a célja, hanem sokkal inkább az, hogy a 70-es évek jégkorongcsatáit megidézze. Az arcade sportjátékban a hokisokon még nincs sisak, és az ütőkkel is lehet bunyózni, ami elég jó mókának tűnik az 5v5 meccsek megkoronázásaként. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy sztorimód is lesz az Old Time Hockey-ban, amiben magától értetődő módon egy szerencsétlen szériát kifogó csapatot kell majd a liga élére röpítenünk.

Manifold Garden - 2017. (Windows, Mac, Linux, PS4)

Az itt felsorolt játékok közül kétségtelenül a William Chyr Studio programja rendelkezik a legegyedibb látványvilággal. Nem csoda, hiszen a Manifold Garden a holland művész, Maurits Cornelis Escher lehetetlen építményeket, egymásba olvadó, folyvást más alakot öltő geometria formákat ábrázoló képein alapul. A készítők szerint a játék elsősorban a felfedezésre épít majd, de lesznek benne fizikai fejtörők is, azonban ne lepődjünk meg, ha az egyes világokban másként működnek a természeti törvények. Némely feladványok térbeliek lesznek, másoknál pedig a gravitációt kell majd kihasználnunk, de minden bizonnyal a meditatív nézelődés is jó időre leköti majd a figyelmünket.

Tokyo 42 - 2017 eleje (PC, PS4, Xbox One)

A SMAC Games izometrikus shooterét bevallottan az eredeti GTA és az 1993-as Syndicate című remekek inspirálták: egy, a 80-as évek neon fényeiben pompázó, 3D-s, forgatható, miniatűr városban kell bérgyilkosságokat végrehajtanunk, de lehetőleg úgy, hogy ne hívjuk fel sem az ellenfelek, sem pedig az átlagos életüket élő civilek figyelmét magunkra. A játék persze nyitott világú, tehát többféleképpen is megközelíthetjük a missziókat, de a frontális támadásnak meglesznek a maga következményei és áldozatai. Az ötletes koncepciót egyjátékos kampány és többjátékos módok formájában is játékmenetbe öntötte a fejlesztőcsapat, a számos izgalmas küldetést pedig egészen elborult fegyverarzenállal vihetjük véghez, hiszen a mesterlövész puskától kezdve a gépfegyveren át egészen a macskákig mindent bevethetünk a gyilkoláshoz. Igen, macskákat is. Alig várjuk.

Perception - 2017. (PC, PS4)

A BioShock ex-fejlesztőiből összeállt Deep End Games nem éppen tipikus horrorjáték, ahogyan a főszereplője sem az. Az általunk irányított Cassie ugyanis vak, csak kifinomult hallásával tud tájékozódni. Hogy a visszaverődő hangok által körvonalazódó sziluettek alapján tájékozódni tudjunk, ahhoz zajt kell csapnunk, ami azonban felkeltheti a titokzatos gloucesteri kúriában kísértő entitás figyelmét. A jelenést nem tudjuk megölni, így kénytelenek leszünk okosan, megtervezett stratégia szerint, lépésről lépésre haladni a ház felfedezésében, ami természetesen borzalmas eseményeknek volt szemtanúja korábban. A Deep End Games bevallása szerint nem él olcsó jump scare-ekkel, sokkal inkább a borzongató atmoszférára helyezik a hangsúlyt, ami az egyedi játékmenettel ötvözve reméljük egy emlékezetes programot eredményez. Exkluzív előzetesünk alapján erre minden remény megvan.

Hello Neighbor

A szomszéd rejteget valamit a pincéjében, nekünk pedig ki kell derítenünk, hogy vajon mit. A Dynamic Pixels és a tinyBuild Games alapkoncepciója ugyan egy lerágott csontnak minősülő horrorklisére épül, de a fejlesztők szerint nem is az alapötlet lesz forradalmi a játékban, hanem a cselekedeteinkből villámgyorsan tanuló mesterséges intelligencia. Az MI-vel kell majd ugyanis izgalmas macska-egér párbajt vívnunk, ám hiába tereltük el egyszer a figyelmét mondjuk egy, az ablaküvegnek dobott gyümölccsel, hiába sikerült elbújnunk egy jó rejtekhelyre, legközelebb ezeket nem vethetjük már be, mert alaposan ráfaragunk, ha így teszünk. A gép minden mozgásunkból és cselekedetünkből következtetéseket vont le, és ellentámadásba lendül: mozgásérzékelőket szerel fel, csapdákat állít, lezár útvonalakat. A készítők mindemellett arra figyelmeztetnek, hogy az Unreal Engine 4 által életre keltett rajzfilmszerű grafika ne tévesszen meg senkit: igen rémisztő jelenetekkel is találkozhatunk majd a játékmenet során.

Sundered

A Thunder Lotus Games kézzel rajzolt, a viking mondavilág kellős közepébe helyezett akciójátéka, a Jotun igen jól sült el, így nagy a bizodalmunk a csapat következő programjában is, mely az ígéretek szerint vérbeli akció-horror lesz. A Lovecraft munkássága által inspirált világban hatalmas és rémisztő főellenfelekkel kell elbánnunk, mindezt egy sokkal komplexebb és játékmechanikával bíró harcrendszer segítségével. A Sunderedben a sztori során meghozott döntéseink nagyobb hangsúllyal esnek majd a latba, ami alaposan megnöveli a program újrajátszási faktorát, nem beszélve a procedurálisan generált dungeonökről.

Pyre - 2017. (PC, PS4)

A korábban a Bastiont és a Transistort jegyző Supergiant Games idén új alkotással jelentkezik, ami azért karakteresen különböző lesz a tőlük megszokottaktól. A Pyre egy egészen érdekes "kotyvaléknak" tűnik, melyben a sportjátékok, a stratégiai programok, az RPG-k és a MOBA-k elemei lépnek fúzióba. Egy háromfős, különböző képességekkel bíró hősökből álló csapatot kell irányítanunk, akik a Purgatóriumból szeretnének kijutni bűneiktől megtisztulva. Ehhez persze a hasonszőrű sorstársaikkal kell összemérni erejüket furcsa ütközetek során: a csaták célja az ellenfelek lángjának eloltása. Rengeteg fejleszthető képességet, egyjátékos kampányt és multiplayer részleget, valamint kézzel rajzolt grafikát és testre szabható arénákat ígér a csapat.

Ti melyik gyöngyszemet várjátok leginkább a felhozatalból? Van egyéb titkos favoritotok? Akkor nosza, osszátok meg velünk a kommentszekcióban tippjeiteket!

Kommentek