Thor: Ragnarök - Kritika

A Bosszúállók: Végtelen háború bemutatója kapcsán napi rendszerességgel megjelenő kritikák formájában nagyító alá vesszük a Marvel Moziverzum eddig bemutatott 18 filmjét. Az idáig szemrevételezett filmek:

Marvel Moziverzum - 1. fázis:

• A Vasember, A hihetetlen Hulk, Vasember 2., Thor, Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, Bosszúállók

Marvel Moziverzum - 2. fázis:

• Vasember 3., Thor: Sötét világ, Amerika Kapitány: A tél katonája, A galaxis őrzői, Bosszúállók: Ultron kora, A Hangya

Marvel Moziverzum - 3. fázis:

• Amerika Kapitány: Polgárháború, Doctor Strange, A galaxis őrzői vol. 2., Pókember: Hazatérés

Asgard végveszélybe kerül. Hela (Cate Blanchett), a halál istennője kínt és pusztulatot hoz magával, ráadásul ebben Thor (Chris Hemsworth) sem tudja megakadályozni, ugyanis foglyul esett egy távoli bolygón, melynek ura (Jeff Goldblum) arra kényszeríti őt, hogy gladiátorként vérre menő küzdelmet folytasson, méghozzá nem mással, mint a szintén eme planétán rekedt Hulkkal (Mark Ruffalo).

Nos, a Ragnarök sem elsősorban a története miatt lesz népszerű, mi több, a Marvel Moziverzum lassan 10 éve tartó bonyodalmai között csupán lábjegyzetet kaphat, ám van egy óriási fegyvere, aminek, vagyis akinek köszönhetően valószínűleg az MCU legélvezetesebb filmjei között fogjuk számon tartani. Ez pedig nem más, mint Taika Waititi rendező, kinek egész karrierjét végigkísérő üdítő, egyszerre esetlen és bájos humora abszolúte belengi a filmet. Olyannyira, hogy a Ragnarök már-már a paródiába fordul, de azért az utolsó pillanatokban mindig sikeresen visszatáncol attól, hogy "fullba nyomja a kretént".

A film által nyújtott élmény leginkább a szürrealizmussal és az abszurddal kokettál, mintha megültük volna a Sárga tengeralattjárót, de az LSD-koktélunkba valaki vigyorexet is kevert volna. Méghozzá jó nagy adaggal. Ennek a szédítő őrületnek a világmindenség szemetét összegyűjtő Sakaar bolygója szolgál hátterül, amely úgy fest, mintha valaki festékbombát robbantott volna egy vidámparkban: egyszerre nehéz ránézni és betelni vele. Asgard Disneylandjének hasonlóan színpompás, de széthullott ellenpólusát kínálja rengeteg kreativitással és vizuális geggel.

Waititi a figuráiból sem győz viccet csinálni: mint mindig, Jeff Goldblum ezúttal is egy jelenség, Hulknak sem ártott, hogy végre megszólalhatott, és ugyan a szókincse meglehetősen véges, de a szövegeit mindig jól időzíti. Az olyan mellékalakoknak, mint a Heimdallt helyettesítő, és a helyzetet mindig maximálisan kihasználó Skurge-nek (Karl Urban), vagy a Thor gladiátortársát alakító balfék forradalmár Korgnak (Waititi) is jut egy-két nagy pillanat, de a show igazából magáé a címszereplőé, kinek bőrében Hemsworth végre nem csak erejét és sármját fitogtathatja, hanem a humorérzékét is. Leginkább a karakter túldimenzionáltságán röhög, de Bannerrel, illetve nagyra nőtt zöld alteregójával, vagy a hozzájuk verődő Valkűrrel (Tessa Thompson) is kiváló kettőst, illetve hármast alkotnak, mintha csak a 80-as, 90-es évek zsarufilmjeinek verbális dinamikáját látnánk intergalaktikus kiadásban.

Ilyen szédületes figurák és párosok mellett viszont némileg elsikkad Loki, aki teszi, ami tőle elvárható: a bizalmadba férkőzik, hogy utána jól átverjen. Köpönyegforgatása kb. az egész filmet végigkíséri, helyenként a nézőkre kikacsingató metapoént csinálnak belőle, de érezhető, hogy ő leginkább annak köszönheti a jelenlétét, hogy (egyelőre) a Marvel Moziverzum egyik legnépszerűbb figurája. De még ő is sokkal színesebb, mint Hela. Egyszerűen nincs rá magyarázat, hogy a kétszeres Oscar-díjas Cate Blanchett miért látott fantáziát egy ilyen, fiókból előkapott sablonkarakterben. Lehet, hogy a smink meg a jelmezek tetszettek meg neki? Vagy az orra alá dugott csekken olvasható számok? A halál istennője még Marveles mércével is szürke antagonista: csúnyán néz, hódítani akar, szónokol és gyilkolászik. Van, amikor mindet egyszerre.

Nem csoda, hogy a Sakaar-i szál és az ő vonala csak nagy sokára ér össze. Minden egyes alkalommal, hogy a film visszatér Helához, a színvonal is erősen visszaesik; olyan érzés, mintha csupán alibiként lenne jelen, hogy némi súlyt kölcsönözzön a történéseknek. Azoknak a történéseknek, melyek ugyan Asgard sorsára erősen kihatnak (nem úgy a Marvel Moziverzuméra), de teljességgel mellőzik az eredetiséget (a megoldáshoz hasonlóval legutóbb A LEGO Ninjago-filmben találkozhattunk). Az akciók mennyiségében és minőségében ezúttal sincs hiba, de a CGI-jal erősen megturbózott összecsapásokban nem igazán láthatunk semmi átütőt, kivéve ha azokat is viccesre veszik. Még szerencse, hogy ebben a filmben elég sok mindent poénra vesznek, mert ha a humorról van szó, akkor a Ragnarök szárnyal.

A kritika első változata október 30-án jelent meg.

Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.