Az apáca - Kritika

Miközben a stúdiók vért izzadva, dollár százmilliókat elszórva próbálnak saját filmes univerzumot építeni, mellyel a Marvel nyomába szegődhetnének, addig a Warner leányvállalata, a New Line Cinema szépen csendben felhúzott egy horroruniverzumot, melynek egyik hajtása sem kerül többe néhány tízmillió dollárnál, ellenben csordában tódulnak rá a nézők. A Démonok között univerzum kulcsa és eredője a szelleműzésre szakosodott Warren-házaspár privát gyűjteménye, melyben mindenféle elátkozott kegytárgy várja, hogy önálló filmet kapva a kedvére garázdálkodhasson.

Itt raboskodik Annabelle, a megszállt parababa, és legszívesebben ide zárnák el Valakot, az apácaformát öltött démont is, amely a Démonok között második részében "áldotta meg" Lorraine-t egy, a férje haláláról szóló látomással, hogy aztán jól végig is hajkurássza őt a filmben. A nagyjából a Démonok között 2. utóforgatásai során megszületett horrornővér pedig olyan nagy riadalmat okozott a zsáner rajongói körében, hogy a bemutató után nem sokkal már jött is a bejelentés, miszerint önálló filmben borzolhatja tovább az idegeinket. Kár, hogy nem azáltal sikerült neki, hogy olyan rémületes lenne.

1952-ben járunk. Egy román kolostorban egy apáca öngyilkosságot követ el, mire a Vatikán kirendel a helyszínre egy ilyen ügyekben jártas papot (Demián Bichir), valamint egy fiatal apácanövendéket (Taissa Farmiga), akiről viszont senki sem tudja, hogy miért őt találták meg ezzel az üggyel. Igazából mi, nézők sem tudjuk meg soha, de annyi baj legyen. A helyszínre érve a páros azonnal levágja, hogy a hellyel valami nem stimmel. Illetve minden normális ember levágná, hogy a kolostorban tartózkodó apácák naaagyon furcsák, és szintén naaaagyon furcsa azt látni, hogy a múltadból mindenféle rémületes démonok jelennek meg, melyek nem restek akár élve is eltemetni téged vagy a tükörképedet fojtogatni, mielőtt az egész tükör a képedbe robbanna. Ennek ellenére jó 70 percnek el kell telnie ahhoz, hogy a hőseink végre ki merjék jelenteni azt, amit az átlagnézők már a fák közé rejtett reflektorokkal és ködgépekkel felpimpelt kolostort látva is azonnal összeraknak: ez a hely szentségtelen!

Nem más garázdálkodik itt, mint Valak, a tisztátalan, a kígyók hercege és még sok egyéb nem túl hízelgő jelző birtokosa, amely minden bizonnyal tapsikol örömében, mikor a páros képében friss hús érkezett a tanyájára...

A Démonok között univerzum filmjei elsősorban soha nem a koherens történeteik miatt működtek, melyek lazán összefűzve haladnak a végkifejleteik irányába, és alárendelt szerepet játszanak a vaskos atmoszférával és a kreatív eleganciával felépített parajelenetekkel szemben. Történetét Az apáca is lazán kezeli: 1-2 perces flashbackek formájában épít magának háttérországot, és a cselekménye is nagyjából abból áll, hogy hol a címszereplő kergeti a hőseinket, hol azok próbálják megállítani őt. Igen ám, de míg a Démonok között két olyan szimpatikus és érdekes karakterrel bírt, mint Ed és Lorraine Warren, addig Bichir atyájáról és Farmiga novíciájáról alig derül ki valami - ez főleg az utóbbi esetében idegesítő, hisz a film egyik jelenetében mintha felvillanna az, hogy ő miért is van itt, hogy aztán erről többé ne essen szó.

Nehéz nem arra gondolni, hogy a Slender Manhez hasonlóan ezt a filmet is megnyirbálták, és a karakterrajzzal együtt sajnos az atmoszféra is ment a kukába. A film alig másfél órás játékideje alatt szinte végignyargal cérnavékony cselekménye mentén, és még az ijesztgetések előkészítésére se szán sok időt: jönnek azok szépen, libasorban, és egyik kiszámíthatóbb, mint a másik. Számtalan alkalommal tűnik fel egy árnyék valamelyik szereplő háta mögött, hogy mire a kamerával együtt odaforduljon, az nyom nélkül eltűnjön. A menetrend szerint érkező jump scare-ek is redundánsak: ha a kamera gyanúsan hosszan elidőzik egy sötét sarkon, akkor onnan tuti, hogy előugrik valami rémség.

A kapkodásnak maga a címszereplő a legnagyobb áldozata: Az apáca ugyan kitűnően van fényképezve, a setting is kiváló, de központi réme teljesen rendszertelenül tünedezik fel, majd el, és minden egyes revelációját hatásvadász módon vezetik fel, pedig már egy ideje pontosan tudod, hogy néz ki. És azzal, hogy esetenként csak ímmel-ámmal rémisztgeti a hősöket, máskor meg a levegőbe emelve fojtogatja őket, mint valami apácának öltözött ork, hát rendesen kinyírja saját örökségét. De így van ezzel maga a film is, amely minden tekintetben hiányérzettel bocsájtja útjára nézőjét, kivéve azt, aki annak örül a legjobban, hogy milyen olcsón megúszott egy horrorfilmet.

---

Az apáca szeptember 6-tól látható a mozikban. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.