Agents of Mayhem - Kritika

Amikor idén tavasszal elkezdett komolyabban beindulni az Agents of Mayhem reklámhadjárata, nem egészen értettem, hogy miért ilyen visszafogott az érdeklődés a program iránt. Én azonnal felfigyeltem a 80-as évek rajzfilmjeit és sorozatait felidéző, lilás GTA-klónra, amelynek háromfős csapatokban bemutatott ügynökei stílusosan vulgárisnak és nagypofájúnak tűntek, sőt, a játékmenet is élvezetesen kaotikusnak tetszett. Utólag azonban megértettem, hogy valószínűleg azért nem kapták fel a játékosok a fejüket a Volition új projektjének láttán, mert a programnak sem a körítése, sem a játékmenete nem ígérkezett kiemelkedőnek. Legfeljebb egy olyan gamer számára, mint én, akinek nem volt sok szerencséje a Saint’s Row negyedik és legagyamentebb részéhez.

Az Agents of Mayhem ettől még persze lehetne kiváló játék, de inkább pont olyan lett, amilyennek legtöbben látták: jópofa, de nem túl kiemelkedő. Az AoM-nek sok eleme van, melyek közül talán egyik sem botrányosan rossz vagy zseniális, így a róla kialakítható kép megfestéséhez fontos, hogy egyesével sorra vegyük őket. Kezdjük a jobbaktól és haladjunk a problémák felé.

A játék története a M.A.Y.H.E.M. (Multinational AgencY Hunting Evil Masterminds) ügynökség harcát mutatja be a szuper gonosz L.E.G.I.O.N. (League of Evil Gentlemen Intent on Obliterating Nations) ellen, akik azért akarnak egész nemzeteket elpusztítani, mert ehhez van kedvük. Az elborult szervezet ellen legalább ugyanolyan agyament egyénekre van szükség, ezért a M.A.Y.H.E.M. ügynökei totálisan egocentrikusak, perverzek és/vagy pszichopaták. Nem is foglalkoznak különösebben a járulékos veszteségekkel, kit érdekel, hogy a fél város romba dől körülöttük, ha százasával gyilkolhatják a gonosztevőket?

A Mayhem teljesen magáévá teszi őrült alapötletét, ennek köszönhetően ilyen stílusos a körítése. Animációs betétei olyanok, mintha egy oldschool G.I. Joe sorozatból vágták volna ki őket, de úgy, hogy közben kigúnyolják annak bántóan szélsőséges karaktereit. A L.E.G.I.O.N vezetői teljesen indokolatlanul megalomániásak, képtelenség komolyan venni őket, egyikük, August Gaunt például szabadidejében tinilányoknak borzalmas popszámokat énekelgető, félmeztelen celebként tevékenykedik. A M.A.Y.H.E.M. ügynökeinek legalább van motivációja, bár legtöbbjüket nem az igazság diadala iránti elkötelezettség hajtja.

A játék legnagyobb erőssége kétségtelenül a játékos által irányítható 12 ügynök (illetve van még kettő, Lazarus és Gat, akik csak előrendelői bónuszként hozzáférhetőek). Egyszerre hármat irányíthatunk, akiket bárhol és bármikor, szabadon váltogathatunk. Ahogy az utóbbi időben sok másik játékban, úgy ezeket a hősöket is mintha az Overwatch ihlette volna. Személyiségük színes és harsány (görkoris, iszákos csaj, fagyasztós képességekkel rendelkező szovjet elvtárs, nagyképű akciófilm-sztár), amelyhez tökéletesen illik arzenáljuk és képességeik. Mindegyiküknek van egy fegyvere, egy aktív, illetve pár passzív képessége, és persze egy végső, Mayhem mozdulata is. A képességek nem kifejezetten változatosak, legtöbbjüknek a lényege a területen való pusztítás, a fegyverek viszont elég rendesen meghatározzák a karakter játékstílusát, a precíz íjtól kezdve a nulla gondolkodást igénylő minigunig minden megtalálható a palettán.

Az ügynökök önmagukban nem kötnék le hosszútávon a játékost, így viszont, hogy hármat váltogathatunk szabadon, folyamatosan agyalhatunk az összeállításon, illetve azon, hogy melyik ellenség ellen és milyen terepen melyikük lehet a leghatékonyabb. Ráadásul a szinteket lépő karaktereknek sok személyre szabási opciója van, a fegyverekhez és a képességekhez is adhatunk mindenféle passzív tulajdonságokat. Azért ezek nem túl izgalmasak, általában azt határozhatjuk meg velük, hogy milyen státusz effekteket (gyengítés, bénítás, lassítás, stb.) kapjanak a képességek. Ezen felül tapasztalati pontok osztogatásával is erősíthetjük „hőseinket”, a csapat bármely tagja által használható Gremlin Tech tárgyakat is bevethetünk, illetve az ellenségtől zsákmányolt Legion Tech felszerelésekkel is felerősíthetjük képességeinket. Közepes beállításon mindezzel nem feltétlenül érdemes szöszölni, ám a játéknak 16 (!) nehézségi szintje van, és minél nagyobb a kihívás, annál inkább sorsdöntő, hogy milyen az összeállításunk.

A probléma ott kezdődik, hogy ügynökeinkkel mit fogunk csinálni a játék során. Az AoM Szöulban játszódik, egy méretes térképen, amely dugig van feladatok ikonjaival. Igaz, hogy egy tucat különféle mellékküldetésen részt vehetünk (verseny, túszkiszabadítás, ellenséges bázis elfoglalása, stb.), ám ezek játékmechanikailag nem túl változatosak. A legtöbb misszió úgy néz ki, hogy odakocsikázunk valahova, netán felborítunk pár ellenséges járgányt, aztán halomra lövünk egy hadosztálynyi ellenséget, néha pedig meghekkelünk valamit. Ez a főküldetésekre is igaz, bár ott legalább az idióta történet elszórakoztatja az embert, kár, hogy a főellenségek elleni harcok nem lettek valami érdekesek. A legjobb feladatok egyértelműen az egyes karakterekhez köthető küldetéssorozatok, melyek tovább mesélik történetüket.

Az sem segít, hogy a pálya nyílt világú megvalósítása majdnem hogy felesleges. A neon lila Szöul nem lett rosszul felépítve, de nagyon üresnek érződik. A járókelőknek semmi funkciója, autót lopni nem érdemes, mert az összegyűjthető és magunkhoz hívott járgányok sokkal jobbak, a fontos helyekhez pedig az aszfalton elterülő nyilak mutatják az utat. Persze, van pár láda, amelyre rábukkanhatunk, de ezek miatt nem éri meg felfedezőútra indulni a városban.

Meg kell említeni a bugokat is. Én a PlayStation 4-es verziót próbáltam ki, amellyel katasztrofális probléma nem volt, de párszor azért felhúztam a szemöldökömet. Például, amikor a karakterválasztásnál beállt a játék, láthatóan nem fagyott le, de nem engedett se előre se hátra lépni a képernyőről. Egyik küldetésnél az is előfordult, hogy elbuktam a feladatot még mielőtt odaérhettem volna (nem, nem időre ment), néha pedig egyszerűen elment a járművek hangja. Szerencsére a játék gyakran és magától ment, így nagy gondot nem okoztak a fent említett esetek, de azért bosszantóak voltak. A PC-s verzióra azonban több panasz is érkezett alacsony és instabil képfrissítéssel, valamint összeomlásokkal kapcsolatban.

Az Agents of Mayhem egy ideig-óráig szórakoztató shooter, azonban motiválatlannak érződik. A Volition egy a Saint’s Row arcátlan humorát tovább vivő és agyatlanul bombasztikus játékot szeretett volna készíteni, ami sikerült is neki, azonban a poénjai nem annyira pofátlanok, mint az elődé, az akció pedig hiába olyan, mint a Schwarzenegger-féle Kommandóban, ha a feladatok ennyire repetitívek, a pálya pedig ennyire élettelen. Főleg, hogy még többjátékos mód sincs a játékban. Mindettől függetlenül, ha valaki szeret ikonokat eltüntetni a térképről és megfogják a karikatúrának beillő karakterek, akkor jót szórakozhat vele. Teendő akad bőven.

Az Agents of Mayhem PC-re, valamint Xbox One és PS4 konzolokon jelent meg, mi utóbbin teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.