Prospect - Kritika
Űrwestern a dzsungel mélyéről
Talán már nem kell bemutatnunk a Kultkommandót, melynek merész tagjai olyan, többnyire sci-fi, horror és thriller műfajában mozgó filmeket vesznek célkeresztbe, melyek jó eséllyel elkerülik a nagyközönséget, és talán még a hazai forgalmazást is, pedig megérdemelnék a figyelmet - mert bevállalós szerzői darabok, kultikus státuszra ítélt különlegességek vagy szimplán csak őszinte zsánerfilmek.
A Kultkommandó korábbi küldetéseiből:
Cee (Sophie Thatcher) és édesapja, Damon (Jay Duplass) egy távoli bolygó holdjára érkeznek abban a reményben, hogy az aurelac nevű drágakő bányászatából meggazdagodnak. A gyorsnak és jövedelmezőnek ígérkező kirándulás azonban hamar kisiklik, amikor összefutnak egy rivális "aranyásóval" (Pedro Pascal), aki saját érdekeit szeretné gátlástalanul érvényesíteni a senki földjén. Ezzel pedig kemény alkudozások mentén folytatott harc kezdődik, ahol a profitszerzés helyett hamar a puszta túlélés lesz a tét.
A Prospect képeiről visszaköszönő zöld dzsungel tehát ne tévesszen meg senkit: hamisítatlan (űr)westernről van szó, amely a műfaj legtipikusabb toposzait vonultatja fel, és a megfelelő elemeket futurisztikus köntösbe öltözteti. A történetből a kaliforniai aranyláz hangulata köszön vissza, ahol mindenki vért izzadva hajszolta magát a meggazdagodás reményében, hogy aztán az első útkanyarulatnál kifosszák a zsákmányra leselkedő banditák. Ne keressük tehát itt a Firefly alkalmankénti jópofizását sem, a Prospect űr-Vadnyugata mindenfajta romantikát nélkülöző, engesztelhetetlen és könyörtelen világ.
Nem mellesleg pedig elképesztően részletgazdag. A produkción egyértelműen látszik, hogy még a szereplők utolsó használati tárgyát is hatalmas műgonddal alakították ki, hogy a kisszerű történet egy lexikonnyi méretű univerzum szeglete, amelyben ezer más különböző történet is elférne. Ez nem véletlen, hiszen a Prospect író-rendezőiben, Christopher Caldwellben és Zeek Earlben egészen régóta érlelődött a koncepció, és az első változatot 2014-ben már el is készítették rövidfilmként (ld. alább), az egész estés verzióba pedig rengeteg kézműves alkotót hívtak a kellékek, jelmezek és díszletek kidolgozására.
A látvány pedig ezen túl is megkapó: nemcsak a fényképezés remek, de a rendezők egészen egyszerű, praktikus trükkökkel azt is elérték, hogy a bolygó tényleg földöntúlinak tűnjön. Nyilván a végeredmény messze jár az Expedíció X Térségétől (egyértelműen látszik például, hogy valamelyik észak-amerikai esőerdő volt a forgatási helyszín), de a fények kreatív használatának és a levegőt mérgező, a szereplők körül folyamatosan szálldosó pornak köszönhetően sokkal könnyebben el tudjuk hinni, hogy egy idegen égitesten járunk, mint például az Alien: Covenantben.
A Prospectre tehát egyértelműen igaz, hogy a világában sokkal könnyebb elmerülni, mint a lényegi narratívát jelentő western-motívumokban. (Bár tegyük hozzá, semmivel sem látunk fantáziátlanabb western-újragondolást/zsánerkeveréket, mint az ünnepelt Logan - Farkasban.) Persze a rövidfilmből nagyjátékfilmmé duzzasztott produkcióknak jellemző gyermekbetegsége, hogy maga az alapötlet sokkal erősebb, mint az arra felhúzott narratíva, és bár nem látványosan, de valamennyire a Prospectre is igaz, hogy kissé nehézkesen sikerül elérnie a másfél órás terjedelmet A játékidő előrehaladtával például már-már komikusnak is tűnhet, hogy a bonyodalmak és a dialógusok túlnyomó részét az adja, hogy a szereplők különféle helyzetekben egymással alkudoznak a továbbiakról. A dramaturgiának mindenképpen jót tett volna, ha ennél kicsit változatosabb konfliktusforrásokat képes alkalmazni, ugyanakkor valahol meg éppen, hogy hozzájárul a vadnyugati hangulathoz, hogy hőseinknek csak kisebb részben az elemekkel, és nagyobb részben a bolygón szaladgáló szedett-vedett figurákkal kell megküzdeniük.
Hiszen aprólékosan megmunkált sci-fi elemei ellenére a Prospect elsősorban a karaktereire fókuszál, azokon belül is a Sophie Thatcher játszotta Cee és a Pedro Pascal alakította Ezra összecsiszolódására. Az eredetiségért pedig ezen a fronton is kompenzál a hitelesség, amely részben a karakterekben is jelen lévő kidolgozottságnak, részben a két színész remeklésének köszönhető. Pascal már szinte kisujjból rázza ki sokadik antihős-figuráját, de Thatcher még hozzá képest is tündököl első nagyjátékfilmes szerepében. Nemcsak játéka hibátlan, de nagy sztárokat megszégyenítő karizmatikus jelenléttel vonzza magához a kamerát minden jelenetében - Caldwell és Earl pedig tudatosan ki is használja ezt.
A Prospect tehát nem hatalmas fordulatokkal, műfaji dekonstrukcióval akarja lenyűgözni nézőjét, hanem míves megformálásával, erre pedig bizonyára kapni fognak az efféle sci-fi gyöngyszemek kedvelői. Egészen méltatlan, hogy Christopher Caldwell és Zeek Earl műve eddig jóformán csak fesztiválokon volt csak látható - de az igazi kincsek pont attól azok, hogy nem könnyű őket előásni a föld mélyéről.
Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.
Pozitívum
- Részletgazdag világ
- Briliáns alakítások
- Megkapó atmoszféra
Negatívum
- Sok az alkudozás
Végszó
A Prospect egy idegen bolygó dzsungelének mélyén játszódó űrwestern, amely lehet, hogy nem tesz többet a műfaj toposzainak lelkiismeretes felsorolásánál, de pazar kidolgozásának hála élmény elmerülni számtalan érdekes részletében. Nem feltétlenül váltja meg a világot, de a különleges sci-fi gyöngyszemek rajongói számára kötelező darab.
KRITIKA: Prospect
