Licorice Pizza - Kritika

Nem véletlen, hogy a Licorice Pizza címének lefordítására még a hazai forgalmazó sem vállalkozott: az "édesgyökér pizza" nemcsak gasztronómiai nonszensznek tűnik, de különösebb mögöttes értelme sincs, hiszen a film tartalmához vajmi kevés köze van. Hacsaknem annyi, hogy Paul Thomas Anderson legújabb munkája valóban ennyire szokatlan vonásokat tud felmutatni, miközben hibátlanul képviseli az író-rendezőtől megszokott stílusjegyeket.

A Licorice Pizza az ortodox zsidó család fogságából kitörni vágyó Alana (Alana Haim) és a már tinédzserként is impozáns színészi karrierrel büszkélkedő, nem mellesleg mindig újabb világmegváltó bizniszeket kreáló Gary (Cooper Hoffman) félig barátságként, félig szerelemként működő viszonyát meséli el az 1970-es évek közepén. Alana és Gary kapcsolatát azért is nehéz besorolni, mert kettejük között 10 év korkülönbség van a lány javára - és ezt nemcsak a mai nézők, de alapvetően a szereplők gyomra sem képes bevenni. Gary egy hormonvezérelt, szeleburdi kamasz, aki számára először Alana is mintha csak trófeaként volna érdekes, Alana számára ugyanakkor az jelenti a fő konfliktust, hogy szigorú és folyton csak korlátokat állító családja mellől szabadulva Gary oldalán most végre lehetősége nyílik bepótolni elmaradt, felhőtlen fiatalkorát.

Paul Thomas Anderson tehát a tőle megszokott módon ismét a szokatlan, egyenesen bizarr karakterporték és a köréjük épített, a nézői komfortzónán szintúgy kissé kívül eső szituációk mellett tette le a voksát, csak lényegesen kedvesebb, emberségesebb körítésben, mint például a Fantomszálban vagy a Vérző olajban. Ettől függetlenül itt is bőven találhatunk homlokráncolásra okot adó, ugyanakkor éppen emiatt szórakoztató vagy izgalmas jeleneteket (nem hiába kiáltott a közvélemény már az alapötletet látva is pedofíliát), és az alkotó itt sem fél attól, hogy figuráit gyengeségekkel vagy antipatikus vonásokkal ruházza fel. Már a HAIM néven futó zenekarból (egyébként komplett családjával együtt) importált Alana Haim, valamint Cooper Hoffman neve is jelzi, hogy Anderson nem klasszikus sztárokat, hanem a karaktereket autentikusan belakó személyiségeket keresett - és talált is.

És a Licorice Pizza abban az értelemben is teljes mértékben illeszkedik szerzői életművébe, hogy ismét két eltérő, ugyanakkor kiforratlan, a körülöttük lévő világot még épp csak megfejteni vágyó szemlélet ütközik a két főalakban. Ugyanis a filmnek legalább ilyen fontos szereplője az is, hogy milyen volt az élet az amerikai álmot még nyomokban tartalmazó Amerikában. Az író-rendező hosszú snittjein keresztül mi is beleveszünk a 70-es évek Los Angelesébe, és átjár minket is az érzés, hogy ez időtájt egy kis ügyességgel minden lehetséges volt - ha elfordítottuk a fejünket a felnőttkorunk határán leselkedő globális és lokális válságokról.

Tulajdonképpen az erőszak hiányát leszámítva a Licorice Pizza zavarba ejtően hű tükörképe Tarantino Volt egyszer egy... Hollywood-jának, hiszen a múltidézés, a filmipar-kulisszák mögé tett kimerítő betekintgetés ezúttal is sokszor felülírja a történetvezetési szempontokat. Természetesen ha elkap minket az apokaliptikus olajválság közepette magukat rendíthetetlenül produkáló, kattant hollywoodi sztárok miliője, akkor fel sem tűnik, hogy adott esetben 15-20 perces szekvenciák során ér el a film pofonegyszerű narratív kulcspontokat, de ezen alkotói attitűd jelenléte a játékidő második fele során már kifejezetten túlzó. Egy kontextus nélkül bedobott Bradley Cooper- vagy Sean Penn-jutalomjáték jellemzően főhőseink elől vonja el a figyelmet - miközben Alana és Gary szintén némileg egymással vetekszik, hogy melyikük nézőpontja érvényesüljön az alkotásban.

Mindezzel együtt is a Licorice Pizza rendkívül érdekes, üdítő megközelítése a klasszikus felnövéstörténeteknek, és önmagában is meglepően kellemes, ugyanakkor tanulságos filmélmény - még ha helyenként kissé túlhúzottnak is bizonyul. Úgyhogy azok is bátran tehetnek vele egy próbát, akiket elriasztott Anderson pesszimista, mizantróp oldala az elmúlt évek során.

---

A Licorice Pizza (16 áven aluliaknak nem ajánlott) március 24-től látható a hazai mozikban. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.