Logan - Farkas - Kritika

A sebezhetők

KRITIKA: Logan - Farkas

Kritikánk spoilermentes!

Végre egy igazi Képregényfilm! Nagybetűvel és nem csak jelző szerkezetként értve. Olyan mű, melynek kapcsán végre nem azzal kezdődik és végződik a diskurzus, hogy "de legalább látványos volt..." Hovatovább azt sem kell most elmondani, hogy kötelezően lerombolnak benne egy fél várost a dögunalmas végkifejletben, mert Hollywoodban a kreatívok egy jó ideje azt gondolják, ez kell a rajongóknak. Elképesztő megkönnyebbülés viszont leírni: a Logan érzékenyen megírt, drámai hangvételű film lett. A karakterek végre hús-vér emberként működnek – még akkor is, ha elég sok az egy beállításra jutó különleges képességű egyén.

A X-Men univerzumban a mozis előzményeknek hála már igen sok minden történt, figurák éltek, haltak és támadtak fel alternatív idősíkokban. A Logan felütése szerint immár 2028-ban járunk, ahol Charles Xavier professzor még életben van - de alig -, és Farkas vigyáz rá a mexikói határ közelében rejtőzködve. A mutánsok nagy korszaka már elmúlt, akik maradtak, kerülik a nyilvánosságot. Az idő vasfoga bőven kikezdte Logant is, immár megőszült, és valami belső lelki betegség következtében tulajdonképpen az ő teste is öregszik: nem kevés irónia van abban, hogy Farkas szemüveggel tud már csak olvasni. Igaz, az is kellőképpen humoros, hogy egyáltalán olvas…

Ki pakolta el a slozi melletti asztalról a szemüvegemet?

A két öregnek, Xaviernek és Logannek nincs már más terve, csak hogy vegyenek egy hajót és nyugdíjasként ott éljék le a békés végnapjaikat. De mivel ez nem egy családi dráma, idővel megtörténik a szituáció, mely konfliktushoz vezet: megjelenik egy mexikói ápolónő egy tündéri kislánnyal, Laurával, aki egyáltalán nem beszél. Az ápolónő azt kéri, hogy Farkas vigye el őket az Édenbe, ahol a többi mutánssal együtt békében élhetnek. Logan nem hisz a menedék létezésben, de ezen nem töprenghet sokáig, mert nagy létszámú sötét erő jelenik meg Laurát követelve. Már a film expozíciójában kapunk egy olyan akciócsodát, mely leginkább az utolsó Mad Maxet juttatta eszembe. Intenzív, földhözragadt csaták ezek, melyekben már nem a képesség a legfontosabb. Ennek következtében a színészek igen széles skálán mozoghattak: mind a Xaviert alakító Patrick Stewart, mind a címszerepet játszó Hugh Jackman kellő iróniával alakítja a figurát.

James Mangold remekül adagolja a feszültséget. Folyamatosan emeli a tétet. Megteheti, hiszen hőseink megsebesülhetnek: immár nem lehet csak úgy hátradőlni a székben és nyugodtan nézni a sérthetetlenség vagy a pszichés erő végett tét nélkül egymást agyabugyáló emberfeletti lényeket. A truváj: a szuperhős halandó. Ez a legnagyobb húzása a produkciónak, mert innentől kezdve tényleg van miért izgulni. Elvégre Farkas nem lett szelídebb „előrehaladott” kora ellenére sem. Tegyük hozzá: nem csak a főhősökért érdemes izgulni a film alatt. A mellékszereplők is kellő drámai súlyt kaptak a sztoriban, például a Farkasékkal együtt rejtőző Caliban, vagy akár a cselekménybe belekeveredő civil család. Életüknek tétje van.

Coolness 2028

Egyértelmű: a Logan az utolsó utáni pillanatban jött. Nagyon nagy rajongónak kellett lenni ahhoz, hogy ne unjuk már a Hollywoodban egy kaptafára gyártott és olykor egészen hajmeresztő mélységbe alázuhanó képregényfilmeket. Ellenben a Logan - Farkas minden bizonnyal kultikus darab lesz ebben a mozgóképes univerzumban, és nem csak utolsó nagy akciója miatt, amit sokáig fogunk majd idézgetni.

Kellőképpen sötét és baljós a történet: végre komolyan vették a figurát. Kicsit hasonló koncepció mentén, mint amelyet Christopher Nolan alkalmazott Batman-filmjei esetében. De ha ma egy másik franchise-ból kell megneveznem egy testvérművet, akkor egyértelmű a rokonság A Birodalom visszavággal, és bármennyire is abszurd, még Terminátor parafrázisra is futotta. A Logan méltósággal zár le egy korszakot, ugyanakkor kinyit egy meglehetősen érdekesnek tűnő kiskaput a jövő felé. Mindezt patent eleganciával.

A Logan - Farkas március 2-án érkezik meg a magyar mozikba. Tudósítónk a filmet a Berlinalén látta.

Pozitívum

  • Szemet gyönyörködtető akciójelenetek
  • Egyéni, bitang jó hangvétel
  • Öreg mutáns cool mutáns

Negatívum

  • A folytatás - szó szerint - bármi lehet

Végszó

Hugh Jackman remek színész: ha kell, vadállat tud lenni, máskor pedig szuperérzékeny. Ebben a filmben palettájának valamennyi színére szükség van, de a sötét erőkkel teli képregényfilm nem csupán karakterrajzának és csontropogtató akcióinak köszönhetően lenyűgöző. Mutánsok ide vagy oda, a dráma mélyen emberi.

További cikkek a témában

KRITIKA: Logan - Farkas

8.5
Kiváló
A szuperhős halandó, de ez a film jó eséllyel halhatatlan lesz.
Logan - Farkas
Kommentek