Nyomás utána - Kritika

Bud Spencerre emlékezvén a legendás BS-TH páros immáron negyedik filmjét láthatjuk a magyar mozik műsorán, melyet az előző háromhoz hasonlóan szintén Miami csodás városában (és környékén) forgattak. A Bűnvadászok, az ...és megint dühbe jövünk és a Kincs, ami nincs után íme egy “késői” filmjük 1983-ból, melyet már csak három közös munka (az egy hónap múlva érkező Nincs kettő négy nélkül, a Szuperhekusok és a Bunyó karácsonyig) követett. Az “elkövető” ismét Enzo Barboni, úgyhogy talán nem meglepő, hogy ezúttal is egy konkrét műfaj paródiájával van dolgunk.

A páros első nagy sikerét jelentő Az ördög jobb és bal keze-filmek a tiszavirág-életű spagettiwestern-korszak alkotásai elé állítottak görbe tükröt (és hoztak több pénzt, mint elődjeik), a Bűnvadászokkal a 70-es években oly’ népszerű zsarufilmekből űztek gúnyt, míg a Nyomás utána a Sean Connery- és a Roger Moore-éra James Bond epizódjaiból merített, méghozzá nem is keveset. Hogy mást ne mondjak: itt is megtalálható a klasszikus “Q-s jelenet”, ahol főhőseink megkapják a kütyüiket, a főgonoszként funkcionáló K1 pedig csak annyiban üt el Blofeldtől, hogy nem macskát, hanem egy kutyát simogat szupergonoszkodás közben.

A Nyomás utána egy amolyan klasszikus “tévedések vígjátéka”: Terence Hill egyenesen Kanadából görkorizott le Floridáig, míg Bud Spencert frissen engedték ki a sittről. A páros ezúttal egy út menti falatozóban találkozik, és rúgja össze a port néhány keményfiúval, hogy aztán egy rövidke rendőrös kaland után a miami reptéren találják magukat, ahol összetévesztik őket két vérprofi titkosügynökkel. Innentől pedig beindulnak az események: Mason és Steinberg - merthogy ettől kezdve ezen a néven futnak - komoly veszélyt jelent a gonosz K1 tervére, aki minden áron megpróbálja kiiktatni őket, természetesen zéró sikerrel. Mindeközben az is kiderül, hogy nem feltétlenül kell a jelöltekből durván szelektáló kiképzés, néha elég a józan ész, a talpraesettség, no meg egy kis szerencse, és bárkiből titkos ügynök válhat.

Nos igen, míg James Bondot az MI6 legjobb embereként tartják számon, addig a CIA-nak egy csavargó és egy egykori börtöntöltelék jut, akiket csupán a pénz motivál. Méghozzá nem is kevés: 1 millió dollárt vágnak hozzájuk, bár azt sosem tudjuk meg, hogy pontosan miért (azon felül, hogy dramaturgiailag bent kell őket tartani a játékban), de amilyen korukat meghaladó berendezésekkel dolgozik a CIA, ez valószínűleg csak egy apró tétel a költségvetésükben. A pénz mint motiváció mindig is fontos elemét képezte a sikeres BS-TH-filmeknek, így nem véletlen, hogy ezt vetették be, hogy főhőseinknek legyen oka együtt maradni. De, mint minden eddigi alkalommal, a könnyen jött szerencse ezúttal is elpártol tőlük (a pénzzel együtt).

Terence Hill karakterét egy cseppet olcsó, de kétségkívül hasznos tulajdonsággal ruházták fel: Rosco Frazer ugyanis hasbeszélő, és ezt a nem mindennapi képességet a filmben végig okosan használják ki. Kezdetben még csak egy jó poénnak tűnik, amikor a kamionjukat megállító két rendőr elől ennek segítségével menekülnek meg, később viszont így verik át az őket figyelő K1-et, valamint a végjátékban is ennek köszönhetően tesznek keresztbe világuralmi terveinek. Ami különösen viccessé teszi az egészet, az az, hogy K1 hasonlóan megengedően, barátian bánik velük, mint a Bond-filmek egyes főgonoszai Bonddal, csak épp a Nyomás utánában arra is rávilágítanak, hogy ez a szituáció valójában mennyire abszurd.

A parodizálás mellett egy kis önreflexiónak is hagytak helyet: a film sok tekintetben rokon Az ördög jobb és bal keze 2-vel, ahol a Bud Spencer és Terence Hill által alakított Bambino és Trinity szintén titkos ügynököknek adják ki magukat, és ahol szintén megmutatják, hogyan is kell igazán nagy lábon élni. Kétségtelen, hogy a Nyomás utána legjobb pillanatait azok a jelenetek szolgáltatják, amikor főhőseink texasi milliomosként "vegyülnek el" Miamiban. Egyszerűen átüt a vászonról, mennyire élvezik, amit csinálnak, még úgy is, ha hivatalból mindenhez fapofát vágnak.

A páros legnépszerűbb filmjeiben nemcsak az olcsó, de dallamos betétdalok használata (pl. In The Middle of All That Trouble Again), a pénz mint motiváció a közös, hanem az is, hogy a legtöbb esetben a sztori elején nem ismerik egymást: ahhoz, hogy összebarátkozzanak, egy jó kis bunyóra van szükség. Ez természetesen most is megtalálható a filmben, noha összességében a megszokottnál talán egy kicsit kevesebb van az adok-kapokból, mivel a kb. 100 percbe az átlagosnál vaskosabb történetet kellett belesuvasztani. De ez végül is annyira nem meglepő, hiszen alapanyagból (kémfilmből) volt bőven.

Mégis: az utolsó felvonás teljesen szétesik. Tudom, nem szép dolog egy alapvetően pozitív kritikát ilyen otromba megállapítással zárni, de a K1 hajóján történtek sokat rontanak az összképen: már maga az odajutás is teljesen ad hoc jellegűnek tűnt nekem (még gyerekkoromban is!), K1 gonosz tervének (és főleg a kivitelezésének) kb. semmi értelme, a végső verekedés pedig hiába tartalmaz néhány jó vizuális poént, annyira mégsem ütős, mint ahogy azt a párostól megszokhattunk. Persze a nagy világelpusztító terv bárgyúságára is rá lehet fogni, hogy csupán a James Bond-filmek paródiája, de koránt sem tartom olyan szellemesnek és találónak, mint amilyen a film első 80 perce volt.

---

A Nyomás utána február 2-án tér vissza a magyar mozikba.

Korábbi BS-TH kritikáink:

Kincs, ami nincs
...és megint dühbe jövünk
Bűnvadászok