A gép - Kritika
Egyszerű, de nagyszerű
Nehéz belőni azt az időszakot, ha egyáltalán létezett ilyen, amikor egy poszteren Gerard Butler nevét olvasva egyből a minőségi akciófilmes élményre asszociáltunk volna. Tény, hogy a skót származású színésznek volt pár jobban sikerült filmje, de igazi "fénykort" talán sosem élt, mert egy jobban sikerült próbálkozásra (pl. 300, Támadás a Fehér Ház ellen, Gengszterzsaruk) mindig legalább kettő gyengébb jutott. Most egy veretes repülőgép pilótafülkéjébe ülve szeretne újra magasba szállni a világ egyik legletisztultabb címével ellátott A gép című filmben.
Erről van szó
Brodie Torrance (Gerard Butler) egykoron a Brit Királyi Légierő tisztjeként szolgált, de már jó ideje csak utasszállító gépeket repül, és egy részeg utassal megesett balhéja óta azok közül is az egyik legrégebbi – még használatban lévő – típust egy nem túl népszerű útvonalon. Január 1-jén alig pár utassal – köztük egy elítélt bűnözővel – a fedélzeten indul útnak Szingapúrból Tokióba, majd onnan Honoluluba, hogy a dátumválasztó vonal csodájának köszönhetően munkája végeztével még pont megünnepelhesse a szilvesztert a Hawaiin tartózkodó lányával. Csakhogy út közben egy jókora viharba kerülnek, a gépet villámcsapás éri, ami miatt minden elektronikája elszáll, így Torrance és másodpilótája kényszerleszállást hajtanak végre valahol a Fülöp-szigeteken. Hamar kiderül, hogy pechükre pont egy olyan helyen landoltak, amit nem az állam, hanem szeparatisták uralnak, akik külföldi túszokért követelt váltságdíjakból fedezik a mindennapjaikat.
Ezért jó
A nézői szokások megváltozásával egyre kevesebb az olyan nyílegyenes akciófilm a mozik kínálatában, mint amilyen A gép. A műfaj már egy ideje túl van a virágkorán (illetve hát más zsánerekkel keveredve értelmeződik újra, lásd pl. az MCU-filmeket), szóval a tehetséges írók és rendezők zöme nem ilyen filmekben éli ki magát, ahogy a stúdiók sem ebbe fektetik a dollármillióikat. Az izzadtságtól bűzlő akciófilmek a mostanra már csak képzeletbeli DVD-tékák alsó polcaira kerültek hát, de rögtön hozzá is tennénk: jogosan. Talán pont ezért nagy öröm, amikor a műfaj egy olyan színtiszta, igényesen elkészített darabjával találkozni, mint amilyen A gép is. Ha van mögöttünk pár évtized és azt nem egy barlangban töltöttük, ezer hasonlót láttunk már hozzá, de 2023-ban a moziban ülve valahogy mégis frissnek hatottak a műfaj jól ismert fogásai.
Folyik az izzadtság, dagadnak az izmok, ugyanakkor A gép mégsem a 80-as évek egysorosokkal tarkított klasszikusait idézi: jóval szikárabb annál, és ez a másik nagy erénye. A francia származású Jean-François Richet nem először készít első pillantásra orbitális nagy kliséhalmaznak tűnő, mégis meglepően jól működő akciófilmet, hiszen a pár évvel ezelőtt, Mel Gibson főszereplésével bemutatott Az utolsó emberig is az ő nevéhez köthető. Nincs is semmi lacafacázás, a karakterek pontosan teszik a dolgukat, és csak annyit, amennyit feltétlenül muszáj: nincs olyan párbeszéd, ami csak úgy a levegőben lógna, a szövegelésekkel vagy karaktert építenek, vagy a sztorit görgetik előre, szóval hiába 107 perces filmről van szó, egyáltalán nem érződik rajta a játékideje.
Ami az akciókat illeti, Richet szinte már-már realizmusba fordulva tárja őket elénk: a kényszerleszállás kifejezzen izgalmas, még úgy is, hogy nyilván tudjuk, hogy főhőseink túl fogják élni, hiszen nem egy rövidfilmre fizettünk be, és van egy-két elég pofás lövöldözés is, de a prímet Butler karakterének és egy random gerillának a pusztakézzel lefolytatott, vágatlanul bemutatott, kifejezetten intenzív összecsapása viszi el. Egy ennyire faéknek tűnő filmtől és egy bőven 50 felett járó színésztől ezt egyáltalán nem vártuk el, de persze szívesen vettük. A főhősök közti kémia jól működik, a veszély végig érződik, és szerencsére nincsenek igazán buta momentumai sem, amik hazavágnák az élményt.
Ezért nem jó
Akadnak viszont gyengébb pillanatai is (pl. a rosszfiúk bázisán folytatott kommandózást túl sok szerencse kísérte), bár ezeket ellensúlyozzák a pozitívumok. A vizuális effektusok sem egetrengetők, de nem szabad elfelejteni, hogy 25M dollárból forgatták a filmet, ami manapság kifejezetten kevésnek számít. De azért kár lenne tagadni, hogy a kényszerleszállás közben is érezni, hogy be kellett vetni az összes létező kameratrükköt, hogy amennyire csak lehet, valóságosnak hasson a szekvencia. Ahogy arra már utaltunk, Richet nem szapora vágásokkal kölcsönzött dinamikát az akciózgatásoknak, hanem a rángatózó kamerát vetette be, ami – főleg, ha elkezdünk figyelni rá – egy idő után eléggé zavaró lehet.
A rádiózásokkor alkalmazott fónia, néhány repüléssel kapcsolatos praktika (pl. viharkerülés és az üzemanyag-kiengedés megkezdése) és a dolgok fizikája sem mindig az igazi, bár az előbbihez valószínűleg a magyar szinkron is hozzájárult egy kicsit, legalábbis elég valószínűnek tartjuk, hogy eredetiben nem méterben adták meg a magassági adatokat, hanem lábban, ahogyan az a világ nagy részére jellemző. De ezek egyike sem sorolható az egetverő baromságok közé, és valószínűleg a nézők többsége simán átsiklik majd felettük, hiszen a készítők gondoskodtak arról, hogy ne legyen sok idő ilyesmiken agyalni.
Megéri a pénzét?
Ó, feltétlenül. Ha az a kérdés, hogy ez lesz-e a legjobb januári filmélményed, arra nem tudjuk a választ. Azt viszont tudjuk, hogy ahogy a történet szerint repült gép, úgy maga a film is egy ódon, ritka madárnak számít, ami lehet, hogy ezeréves alkatrészekből áll, de még így is lehet rá számítani, és néha még meglepetéseket is tud okozni. A világot nem fogja megváltani, ahogy Gerard Butler sem volt versenyben ezzel az alakításával az Oscar-jelölésért, de A gép még így is többet nyújt, mint amit előzetesen ígért, és mint amit a műfajon manapság reálisan számon lehet kérni.
A gép (Plane, 16 éven aluliaknak nem ajánlott) január 26-tól látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
