Ms. Marvel - 1. évad - Kritika

Tényleg gyerekes ez a Marvel-sorozat?

KRITIKA: Ms. Marvel, 1. évad - Ms. Marvel - 1. évad
FIGYELEM! A cikk a Ms. Marvel 1. évadának cselekményére vonatkozó SPOILEREKET tartalmaz!

Néhány kivételtől eltekintve, mint a multiverzummal kacérkodó Pókember: Nincs hazaút és a Doctor Strange folytatása vagy a teljesen új hősöket és sztorit bevezető Örökkévalók, a Marvel Moziverzum negyedik fázisának mozifilmjeinél egyelőre érdekesebbek a Disney+ Marvel-sorozatai. A WandaVízió erősen kezdett a sitcomok kreatív használatával és a főhősnő átélhető, szívszorító traumájának bemutatásával, majd a Loki folytatta a sort teljen őrült világaival és variánsaival, idén pedig a nem hibátlan, de egyiptomi közege és címszereplőjének többes személyisége okán páratlanul különleges Holdlovag örvendeztetett minket. Szerencsére a Ms. Marvel is ezek sorát gyarapítja, viszont elődeihez képest gyengébb lábakon áll, és nem azért, mert gyerekes, mivel egyáltalán nem az. Hőse nem is gyerek, hanem már a felnőtt kor felé tartó tinédzser, éppen ez érési történetének a lényege.

Kamala Khan (Iman Vellani) tulajdonképpen mi vagyunk. Na jó, nem pontosan mi, mivel ő egy 16 éves pakisztáni-amerikai lány, aki Jersey Cityben éli a kamaszok átlagos életét Brunóval, legjobb haverjával (Matt Lintz). Abban hasonlít ránk Kamala, hogy rajong a Marvel szuperhőseiért, kiváltképp Marvel Kapitányért, amit persze konzervatív szülei rossz szemmel néznek, édesanyjával (Zenobia Shroff) sokat perel emiatt a lány. Kamala nagymamájától (Samina Ahmad) kap egy értéktelen kacatnak tűnő karkötőt, ám ez valójában egy különleges varázseszköz, ami előcsalja a lányból ősi erejét az AvengerCon jelmezversenyén, így a miatta elszabaduló káoszban Marvel Kapitány-maskarában meg tudja menteni egyik iskolatársát. Erre persze felfigyel a Kárelhárítási Hivatal (DODC) nevű kormányügynökség és a Homályklán (ClanDestines), a titkos szervezet, amelynek vezetője, Najma (Nimra Bucha) megszállottan keresi a karkötőt, hogy annak segítségével ő, fia, Kamala szerelme, Kamran (Rish Shah) és népe visszajussanak a saját világukba, a Noorba. Szép szóval vagy erővel szerzi vissza? Az neki mindegy, mert képes átgázolni bárkin, még Kamala családján is.

Sokan kiakadtak már az első részt látva két olyan dolgon, amin nem szabadott volna. Egyrészt Kamala Khannak nem pontosan olyanok a képességei és nem úgy tesz szert rájuk, mint a képregényekben vagy a Marvel's Avengers című videójátékban. A változtatásra azonban jó oka volt a széria alkotóinak, élen a brit-pakisztáni Bisha K. Ali nevű vezető íróval, mivel a pakisztáni, illetve a pakisztáni-amerikai kultúrával szerették volna összefésülni a hősnő eredettörténetét. Ez összességében jól sült el, bár a széria problémái is ebből fakadnak, azaz amiatt lett nem kicsit felületes bizonyos területeken, így éppen a pakisztáni történelem és Kamala felmenőinek története bemutatása terén a Ms. Marvel, mert készítői túl sokat markoltak. De erről később ejtünk szót. Miután túltettük magunkat azon, hogy itt a karkötő hozza elő a hősnőben lakozó erőt, ami a Noor dimenzióból ered, tehát nem ez a varázseszköz adja a természetfeletti képességét, beláthatjuk, hogy ennek igen is fontos szerepe van Kamala személyes drámájában. A karkötő ugyanis Aisháé (Mehwish Hayat), a hősnő dédnagyanyjáé volt, aki egykoron szövetségesének tudta Najmát, de a brit gyarmatbirodalom felbomlása, India és Pakisztán szétválása idején, 1942 és 1947 között elmenekült és családot alapított, amit különleges erejének köszönhetően volt képes megvédeni, pontosabban megvédetni Kamalával egyfajta időparadoxon révén. A karperec így nem egyszerűen egy varázstárgy, hanem a hősnő örökségének és a család szentségének jelképe.

Ugyanakkor bár a Ms. Marvel többször is megidézi Pakisztánnak és Indiának a második világháború utáni, brit fennhatóság alóli felszabadulását és az ezzel járó káoszt, viszont nem képes jól összefésülni sem Aisha, sem a Homályklán, sem pedig Kamala történetével. Az eddigi szuperhősfilmek közül az MCU-n kívüli X-Menek voltak ebből a szempontból a legjobbak, hiszen azokban a mutánsok aktívan részt vettek a hidegháborúban, sőt Magneto az emberiség elleni bosszúvágyát az auschwitzi haláltáborban szerzett tapasztalatai és a nácik bűnei motiválták. Szegény Kamalának azonban azon kívül, hogy felölti a karpercet és Pakisztánban élő nagymamája ösztönzi arra, hogy utazzon ki a család szülőföldjére a família megmentése végett, nem igazán érinti meg a történelem még akkor sem, amikor kvázi időutazásban lesz része. Nyilvánvalóan össze sem mérhető egy X-Men: Az elsők és a Ms. Marvel, de ha már előkerültek az ősök és a világtörténelem a szériában, szorosabbra fűzhették volna a szálakat az említett témák és a hősnő eredettörténete között.

Ettől függetlenül nem állja meg a helyét az a vád, hogy a Ms. Marvel gyerekes vagy komolytalan lenne. A történelemképét tekintve inkább tipikusan amerikainak nevezhető, mivel az amerikai mentalitás két fontos összetevője a társadalomtudósok szerint az "örök fiatalság" és a múlt iránti közöny, ezzel együtt a haladás és a jövő kultusza. A Ms. Marvel fiatalos, minden ízében amerikai, ironikus módon sokkal inkább amerikai, mint pakisztáni-amerikai, de semmiképp nem gyerekes. A rendezés színvonala nem mindig egyenletes, ahogy a forgatókönyvé sem, de attól még, hogy különféle rajzfilmes hatásokkal, közösségi oldalakat idéző grafikákkal vagy okostelefonos közvetítéseket imitáló keretekkel és stílusban láthatunk néhány jelenetet, a Ms. Marvel összességében egyáltalán nem infantilis. Sőt, még talán nagyobb mértékben elvihették volna ezt a történetet a tinidrámák és vígjátékok irányába, mert a széria viszonylag kevés figyelmet szentel az iskolás mindennapoknak és a kamaszproblémáknak, Kamala életének ezt a szeletét az első rész le is rendezi meglehetősen felszínesen.

Emiatt is gondoljuk úgy, hogy túl sok mindent szeretett volna bemutatni a Ms. Marvel, amelynek eredménye az, hogy mindenből kapunk egy kicsit, de egyik témába sem ássa bele magát Bisha K. Aliék műve. Egy kis pakisztáni történelem, egy kis sulis dramedy, egy kis bollywoodi filmeket idéző családi melodráma a fiatal hős és idős szülője, a modern és a tradicionális értékrend feszültsége okán. Ezek mellett alig férnek meg a kötelező jelleggel felvezetett ellenlábasok a Kárelhárítási Hivatal, a Homályklán és Najma formájában. És akkor még a Vörös Tőr nevű, Kamalát segítő pakisztáni társaságról nem is ejtettünk szót, de valójában nem is igazán érdemes, mert azon kívül, hogy felerősítik a hősnő képességeit, nem sok vizet zavarnak a tagjai, pedig akár a Batman-féle Árnyak Ligájához hasonló szervezetté is lehetett volna érlelni ezt vagy a Homályklánt.

"Ezt annak, aki szerint gyerekes vagyok!"

Értjük mi, hogy manapság fontos főleg a Disney és a Marvel Studios számára, hogy mindenkinek, így a pakisztáni-amerikai embereknek legyen egy saját szuperhőse, akivel azonosulhatnak. Ám éppen ezért kellett volna takarékosabbnak lenni Kamala Khan esetében, azaz talán nem ártott volna, ha a Kárelhárítás, a Vörös Tőr és úgy általában Pakisztán kimarad inkább a sztoriból. Najma és csapata kellőképp izgalmas gonosztevők lettek volna, mert tulajdonképpen eredendően nem is gonoszok, de egyrészt túl hirtelen fordul szembe vezetőjük a hősnővel, illogikus, hogy ennyi várakozás után pont most türelmetlen, másrészt a klántagok valójában csak a harmadik részben kerülnek a centrumba, a negyedikben már el is hagyjuk őket, a nagy leszámolás pedig egyszerűen erőtlenné válik, mivel sem Najmát, sem társait nem sikerült kellőképp erős antagonistákká formálni. Apropó, nagy leszámolás: ez az ötödik epizódban meg is történik, így a hatodikban Kamala, az édesanyjával szembekerült Kamran és társaik már a Kárelhárítás abszolút jellegtelen ügynökeivel és katonáival harcolnak. Ha nem lenne látványos és menő, ahogy a tinilány ereje teljében borítgatja a kocsikat és igazi hős módjára próbálja fékezni a feldühödött Kamrant, nem is igazán működne a végső csata komoly ellenfelek és tétek híján.

Nagy kérdés persze, hogy mennyire jók ezek a speciális effektusok és az akciójelenetek, amelyek helyet kaptak a Ms. Marvelben. Kamala képességét csak amiatt lehet kritizálni, hogy ezek a színes kristályok inkább émelyítőek, semmint látványosak, viszont aki amiatt félt az első rész alapján, hogy nem nyújtja meg a hősnő a végtagjait, akár a képregényekben tette, az az utolsó epizódot látva megnyugodhat, mert a címszereplő már erre is képes. Nem feltétlenül kellett ilyen mutatvány sem ahhoz, hogy a széria kitermeljen magából pár emlékezetes jelenetet. A második rész végén, amikor Kamala végrehajtja első, igazi, klasszikus hőstettét, azaz megment egy kisfiút, aki szelfizés miatt kizuhan egy toronyból, katartikus és jó értelemben vicces, sőt kicsit morbid képsor. Morbid, mert itt még a lány nem tudja elég jól használni képességét, amelynek tetejébe kissé el is száll magától a látszólagos siker után, így a fiú azért csak szenved egy kevésbé komoly sérülést. Ennél is ütősebb viszont a harmadik epizód végjátéka, amelyben a Homályklán betör Kamala bátyjának az esküvőjére, és itt Bon Jovi klasszikus számára, a "Livin' on a Prayer"-re csap össze a hősnő a maga módján, kicsit sután Najma verőembereivel.

Az említett akciójelenetek pedig szerencsés módon nemcsak a szórakoztatást szolgálják, hanem Kamala Khan fejlődési ívét is jól lekövetik. Márpedig ez a fejlődési ív összességében hatásosan és szépen megrajzolt, mivel a lány részről részre egyre erősebbé, érettebbé és bölcsebbé válik, ahogy egyre nagyobb felelősség terheli a vállait. Igaz, Kamala sztorija sok tekintetben emlékeztet Peter Parkerére, sőt amikor a hatodik rész végén az édesapjával beszélget a lány, már azt vártuk, mikor süti el az apa a "Nagyobb erő nagyobb felelősséggel jár!" klasszikust, és bizony Brie Larson Marvel Kapitánya a stáblista utáni jelenetben hasonló módon tör be a szobába, mint annak idején Tony Stark a kezdő Pókemberébe az Amerika Kapitány: Polgárháborúban (ennyiben és a Kárelhárítókban ki is merül amúgy a széria MCU-kapcsolata). Azaz bár nem éreztük túl eredetinek a címszereplőt, de Iman Vellani nem mindig jó, összességében mégis meggyőző színészi játékának és a jól felépített karakterfejlődésnek köszönhetően működik a lány érési (hős)története. Marvel-rajongóként nem nehéz azonosulni vele, és sztorija tulajdonképpen szimbolikus rajongói vágybeteljesítés, hiszen ki ne szeretne természetfeletti erő birtokában gyengéket védelmezni, ahogyan azt a képregényhősök teszik? Igaz, a széria nem keni el a felelősség kérdését sem, bár az említett kisfiús jeleneten kívül annyira ebbe a témakörbe, a szuperhőslét morális problémáiba sem ássa bele magát a Ms. Marvel.


A Ms. Marvel első évada elérhető a Disney+ kínálatában. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.

Pozitívum

  • Érdekes, új kultúrát és közeget mutat be
  • Kamala Khan viszonylag szép fejlődési íve
  • Pár emlékezetes akciójelenet

Negatívum

  • Olykor döcögő rendezés és forgatókönyv
  • Felületesen ábrázolt főgonoszok
  • Sokat markol, de keveset fog
  • Hol a helye Kamalának az MCU-ban?!

Végszó

A Ms. Marvel szerencsére cseppet sem gyerekes sorozat, illetve nem kizárólag gyerekeknek készült, bátran fogyaszthatják a felnőtt Marvel-rajongók is. Azt a színvonalat és volument nem szabad várni tőle, mint amit a WandaVízió vagy a Loki képviselnek, ez még akkor is egy könnyedebb széria, ha igyekszik kitágítani a hagyományos eredettörténetet több irányba. Bisha K. Ali sorozatával így alapvetően az a baj, hogy túl sokat markolt és keveset fogott: túlságosan is sok karaktert és szervezetet próbált mozgatni hat epizód alatt úgy, hogy Kamala szuperképességét a pakisztáni történelemmel és a lány felmenőinek felületesen felskiccelt történetével is összekötötte. Az alkotók nagyjából tehát két évadra elég cselekményt erőltettek bele hat részbe, ami miatt olykor döcög a forgatókönyv és a rendezés, illetve fontosnak szánt figurák sikkadnak el. Azért szerencsére a főhősnő fejlődésének sztoriját néhány látványosabb és jól komponált akciójelenet kíséretében sikerült érzékletesen, emberi és szívhez szóló módon elmesélni, még ha az sok tekintetben erősen emlékeztet is a Pókember-mítoszra. Kíváncsian várjuk, hogy a 2023-ban érkező Marvelekben hogyan csatlakozik majd Kamala a nagy hősökhöz a Marvel Moziverzumban, mert az a széria megtekintését követően is nagy kérdés maradt, hogy hol a helye ennek a lánynak az MCU-ban.

További cikkek a témában

Ms. Marvel - 1. évad

2022. június 8.
Kommentek