Jupiter holdja - Kritika

A Jupiter holdja igen ambiciózus vállalás. Pro primo lenyűgöző filmalkotás. Mundruczó Kornél eddigi leglátványosabb műve, mely – ez most tényleg nem kritikusi nagyot szólás – nyugodt szívvel odatehető akár tengerentúlon már befutott karizmatikus rendezők művei mellé. Ezzel Mundruczó elérte, hogy innentől kezdve a filmtörténet a szerzői akciófilmesek közé sorolja, közvetlenül olyan nevek mellé rangsorolva, mint Christopher Nolan, Alejandro Gonzales Inarritu vagy Kathryn Bigelow. Ez pedig, pestiesen szólva: nem semmi!

De mitől is pörögtünk fel ennyire? A Jupiter holdja már a kezdő képsoraival kontextusba helyezi a művet. Egy teherautó belsejében kezdünk, mely megérkezik a szerb-magyar határra. Menekülteket szállít, akiket ezek után sötét arcok csónakokba ültetnek át. Egyszer csak felvillannak egy nagy hajó fényei – „Border Control”, süvítenek a szavak és a golyók, mert valaki tüzet nyit. Ezután van vízalatti jelenet majd erdőben futás, de olyan, melyet még Forrest Gump is megirigyelne. Az egészben az az elképesztő, hogy ezt az őrületes tempót, amit Mundruczóék az elején bedobnak, a film csaknem kétórás játékideje során végig szinten tudják tartani. Sőt, van egy olyan shootout a végkifejlet során, hogy azt éreztem, hogy nálunk fog újra indulni a hongkongi akciófilmek királysága.

Ugyanakkor azt is muszáj konstatálni, hogy a látvány és a zsánerelemek mesteri alkalmazása mellett Mundruczó Kornél abszolúte megmaradt szerzői filmesnek.

A Jupiter holdjában is a saját állandó témáját boncolgatja: a hitetlen ember megvilágosodását, megtisztulását. A kezdő akcióorgia során a cselekmény középpontjába helyezi Mundruczó a szír fiút, Aryant (a színművészetit frissen elvégző Jéger Zsombor remek), akit a Cserhalmi György (topformában) alakította rendőr ugyan háromszor is mellkason lő, mégis túléli a találkozást. Sőt, nagybetűs csoda történik. Megtanul repülni, ezáltal egy angyali karaktert megteremtve. Ez az angyal végül Stern Gáborhoz (Merab Ninidze grúz színész meggyőző, ám a szerencsétlenül sikerült szinkron miatt néha bizarrnak tűnő alakításában), a befogadótáborban dolgozó, egy műhiba miatt lecsúszott orvoshoz kerül, akit főnöke, a már említett lövöldözős rendőr kirúg, mert nem akarja eltussolni az ügyet.

Ezután a súlypont áttolódik Stern és a rendőr karakterére. Miközben az üldöző és az üldözött hajszáját látjuk, a csodák csak-csak megismétlődnek, így mindkettőjüknek muszáj lesz átértékelniük az életüket. Elvégre csodából is több kell a magyar embernek... (És akkor még egy beszúrás a látványról: a repülő jeleneteket látva azért olykor percekig kerestem az állam…) Ez a spirituális szál determinálja a filmet, és gyorsan hozzáteszem, ez nem baj.

Sőt, sokkal jobb, mintha Mundruczó a társadalompolitikát erőltetné, mivel ebben nyilván nem olyan érzékeny, mint mondjuk egy Costa-Gavras kaliberű pasas. Mindemellett, egyfajta mankóként, inkább elkezd stilizálni is; kicsit kikacsint a sci-fi irányába. Egy olyan, közeljövőbe helyezett Budapestet látunk a Jupiter holdjában, ahol állandó a terrorveszély, zónák vannak, melyekben csak igazolvánnyal lehet átlépni egyikből a másikba, a buszon pedig gépfegyveres kommandós vigyáz ránk. Mintha csak A halál napja lett volna ennek a markáns atmoszferikusságnak az alapja.

Kérdés, hogy ebbe az egészbe hogy fér bele a migráns/angyal/terrorista valóságot beidéző realista vonal - talán ez a legbizonytalanabb része a műnek. Nem művészi szinten, hanem hatásában. Egy rendezőnek ugyanis mindig gondolnia kell a különböző befogadói csoportok lehetséges reakcióira, és biztos lesznek sokan, akik nem a hit és a megváltás fázisait fogják tovább elemezni a vetítés után. Sőt, gondolkodni sem akarnak nagyon a látottakon, csupán annyira, hogy az ábrázolt szélsőségeket „megvegyék”. Ez így pedig, nem kicsit veszélyes játék.

A Jupiter holdját június 8-tól játsszák a magyar mozik.