47 méter mélyen - Kritika

Odalent mélyen, a videotékák alsó polcain

KRITIKA: 47 méter mélyen

Maga a gyártó valahová a filmtemetőbe képzelte el a 47 méter mélyen című filmet, amely arra hivatott, hogy A zátony farvizén evezve, és olyan zsánerfilmeket meglovagolva, mint a Nyílt tengeren vagy éppenséggel A barlang, a hét parafilmje legyen az online kölcsönzőkben. Úgy is volt, hogy a film valamikor 2016 augusztusában VOD-n debütál, de aztán egy héttel a tervezett megjelenés előtt felvásárolta egy másik cég, amely úgy vélte, hogy egy évvel később ugyan, de megpróbálkozik megfuttatni azt a mozikban.

És milyen jól tették! No, nem azért, mert a film a minőség netovábbja lenne: a befektetés anyagilag térült meg, de nagyon. Az alig több mint 5 millió dollárt kóstáló film a nyár egyik meglepetéseként 44 millió dollárt gyűjtött be a parázni vágyó közönségtől. Ez ugyan nem eget rengető összeg, de A zátony tavalyi sikerét követően nyilvánvalóvá tette, hogy a nézők vevők a cápás cidrire.

A két film közötti kapcsolat nem csupán célcsoportjában vehető észre: mindkettőben nők kerülnek szorult helyzetbe, ahol a szabadulás útját éhes uszonyosok állják el, és miközben szorít az idő, kizárólag saját leleményük mentheti ki őket a csávából. A kapcsolat azonban itt véget is ér, ugyanis indulását leszámítva a 47 méter mélyen sokkal szabálytalanabb film, mint A zátony - kb. mintha egy IKEA által tervezett áramvonalas sikertermék mellé helyeznénk egy házi barkács útján készített, funkcióját tökéletesen ellátó, de csöppet sem esztétikus bútordarabot.

A 47 méter mélyennek egyrészt határozottan jót tett, hogy nem a szabványok szerint készült, ugyanakkor legalább annyit ártott neki, hogy helyenként megpróbálta követni azt, ami a nagykönyvben írva vagyon. Vegyük például a főhőst, a Mandy Moore által megformált Lisát, akit azért dobott a pasija, mert túl unalmasnak találta, és csak ezért mert bevállalni egy olyan kalandot, melynek keretében egy vízbe eresztett ketrecből közelről nézze a környéken úszkáló cápákat. A vele merülő barátnője, Kate még ennyi háttérrel sem bír: az ő funkciója annyiban kimerül, hogy a bizonytalan Lisát győzködje, hogy ez a merülés jó buli lesz.

Az Az gigantikus sikere a legjobb bizonyíték arra, hogy az emberek nem csak gyilkos bohócokért, illetve jelen esetben cápákért járnak moziba: legalább annyira fontos a karakter is, aki aztán bajba kerül. De sebaj, a baj azért jön magától: letörik a ketrecet tartó daru, és a lányok hamarosan a tenger fenekén találják magukat, a felszíntől pedig 47 méternyi óceán, no meg jó pár éhes fehér cápa választja el őket...

Hogy ketten vannak odalent, az leginkább kényelmi okokat szolgál: általában csupán egyikük tevékeny, a másik addig a ketrecben reszketve várja, hogy történjenek a dolgok, cserébe minden tettüket kommentálhatják egymásnak, hogy még a legváratlanabb (és nem mindig helyes) döntés is meg legyen indokolva. Mondjuk, azt már nem sikerül megmagyarázni, hogy az idővel hozzájuk kerülő szigonypuskát miért nem használják ki jobban...

Mindenesetre sajátosan megmosolyogtató hangulatot teremt az, ahogy a két nő majd minden mozdulatát szóban is artikulálja: most felemelem ezt... most arrébb tolom azt... most elrejtőzöm itt... most elúszom oda... és így tovább. Ugyanakkor kell is ez a kommunikáció, meg a mosolygás, ugyanis az alig átlátható vízben, gyakorta tájékozódási pontok nélkül vergődő nők látványa elég torokszorító, amire nem csupán az a tudat erősít rá, hogy körülöttük éhes cápák úszkálnak - túl a látótéren -, de az is, hogy nem úszhatnak a felszínre ész nélkül, ugyanis a néhány méterenként esedékes nyomáskiegyenlítés elmaradása megölné őket.

Kár, hogy a nyomasztó pillanatokkal szembeállított ijesztgetések többnyire totálisan kiszámítható pillanatban megjelenő cápafogsorokban csúcsosodnak ki, amely részben a költségvetés, részben pedig a PG13-as korhatár által felállított korlátnak köszönhető. Oda se neki, már bejelentették a 48 méter mélyen névre hallgató folytatást, melyben ha korhatárban nem is, de költségvetésben biztosan jobban elengedik majd magukat. Most már csak az kéne, hogy narratív tekintetben is legyenek bátrabbak.

A 47 méter mélyent szeptember 21-től játsszák a magyar mozik. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.

Pozitívum

  • Helyenként igen nyomasztó
  • Szűkös kereteit maximálisan kitölti

Negatívum

  • Mindent kommentál!
  • Közhelyes karakterek, kiszámítható cápák

Végszó

A zátony mocskos, kicsi, olcsó, de csöppet sem szégyenteljes unokatestvére. Igaz, hogy narratív szempontból lehetne bevállalósabb, a cápák használata tekintetében meg bőven, de jó néhány olyan nyomasztó pillanata van, amitől azonnal megáll a kézben a popcorn.

További cikkek a témában

KRITIKA: 47 méter mélyen

6
Korrekt
Sekélyes vizeken is bele lehet futni néhány fullasztó pillanatba.
47 méter mélyen
Kommentek