Az - Kritika

A bohócoktól való félelem nagyon is valós dolog. Amerikában jelenleg többen félnek a kimázolt komédiásoktól, mint a klímaváltozástól, pedig ez utóbbi azért jóval több életet fenyeget. Az elmúlt 1-2 évben megszaporodtak odaát azok a jelentések, melyek tárgya egy-egy fenyegető bohóc feltűnése volt: ezek a legtöbbször csak figyelték a bejelentőket, de volt, akit meg is kergettek. Lehet, hogy csak fantazmagóriákról van szó, de mint említettem, a tőlük való félelem nagyon is valós. Engem is nyugtalanít a jelenlétük: a hangos, már-már arrogáns "vicceik", a kiszámíthatatlan, sosem őszinte viselkedésük és persze az explicit megjelenésük.

Amilyen intim (rém)utazás van a regény egyik pólusán: hét, a pubertás kapujába lépő fiatal szembesül életük legnagyobb kihívásával, olyannyira transzcendens világvízió van a másikban egy évmilliárdok óta létező gonosszal, alternatív világokkal és szavakkal nehezen leírható horderejű tettekkel.

Andy Muschietti (Mama) második játékfilmes rendezése inkább az előzőre összpontosít: hét fiatalra és az általuk alakított Vesztesek Klubjára, no meg persze Krajcáros, a gyerekeket felzabáló démon ellen folytatott harcukra. És legyen ez küzdelem bármennyire elszánt és átható, ebben a formában végső soron csak egy slashert ad ki, melyben a bátor hősök megküzdenek egy sorozatgyilkos rémmel.

Persze botorság lenne csupán a vázzal foglalkozni, főleg eme film esetében, amely akkor a legerősebb, amikor maga mögött hagyja a zsánert, és egy különleges mikrokozmoszt épít fel és népesít be a képzeletbeli Derry (a King-regények egyik közkedvelt helyszíne) személyében. Itt a felnőttek valamilyen furcsa, ki nem mondott delej hatására talán fel sem fogják, mi folyik körülöttük, azaz hogy egy olyan helyen élnek, ahol rémületesen sok az erőszakos haláleset, és az áldozatok nagyja gyerek. A Vesztesek ezért sem kérhetnek segítséget tőlük, meg aztán nem véletlenül hívják őket úgy, ahogy: a magára hagyott gyerekpopuláció perifériájára szorult tagjai ők, akik származásuk, fogyatékaik miatt lettek kirekesztettek, vagy csak azért, mert egy csúnya pletyka áldozatává váltak.

Fantasztikus figurákat mozgat a film: hét gyereket, akikben sok a közös, mégis teljesen önálló jellemek, és nem csupán figurák, hanem saját motivációval, történettel - és félelmekkel - rendelkező emberek ők, akiket remek gyerekszínészek formálnak meg. Hetük magával ragadó interakciója, érzelmi világa áthatja és összeszorítja a szívet, mert persze ott les rájuk Krajcáros, aki a film bevezetőjében nem rest bebizonyítani, hogy bizony nagyon durva dolgokra képes a hátulgombolósokkal.

Akkor még véresen komolyan kell vennie őt, és az ő alakító Bill Skarsgard is azokban a percekben tud leginkább kibontakozni, amikor a csatornából kikémlelve szép lassan elcsábítja a kis Georgie-t, a Vesztesek Klubját alapító Bill kisöccsét. Skarsgard játéka ezekben a percekben megdöbbentően hatásos, friss és félelmetes: az áldozatát becserkésző karakter már-már szexuális felajzottságot áraszt magából, ami egyszerre szédítő és gyomorforgató. Kár, hogy a Krajcárosnak ez az első a legnagyobb pillanata, mi több, talán az egyetlen olyan, amiben igazán megmutatkozhat. A továbbiakban sajnos kiütköznek Muschietti rendezői kvalitásainak hiányosságai: a rémbohóc gyakori jelenései szinte mindig valami kamera felé rohanó, CGI-jal gazdagon bevetett üvöltözésben végződnek, amely megannyi álcája ellenére egy idő után kiszámíthatóvá, monotonná teszi őt.

És ugyan a film meglehetősen szókimondó, hisz ezek a gyerekek csúnyábban beszélnek, mint a legtöbb felnőtt, és ettől még őszintébbnek hatnak, az őket megszálló rémképek csak szórványosan kapnak másodlagos értelmet, nem saját jellemük, nehézségeik kivetülései ezek, csupán olyan rémségek, melyek úgy általában mindenkit sikoltozó pucolásra késztetnének. Ezért aztán az a felismerés is túl direktnek, váratlannak hat, amikor rájönnek, hogy mivel is állnak szemben.

Még szerencse, hogy ekkorra már egytől egyig a szívünkbe zártuk őket kis defektusaikkal, szellemes, érzelmes dumáikkal és nagy-nagy lelkükkel együtt. És kevés az olyan horrorfilm, melynek lelke van, márpedig legyen bármennyire csalódást keltő az a rém, ami a lelkedet csócsálja, mikor beléd vájja a fogait, az fájni fog.

Az Azt szeptember 7-től játsszák a magyar mozik. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.