Yesterday - Kritika

Jack Malik (Himesh Patel), az álmokkal és dalokkal teli zenész karrierje soha nem kapott szárnyra. Vidéki kocsmákból, bingó klubbokból soha nem tudott kitörni, és kizárólag a menedzsere, Ellie (Lily James) hitt benne igazán. Jack már épp fel akarná adni zenészkarrierjét, mikor egyszer csak baleset éri, és mikor magához tér, egy olyan világban találja magát, amely soha nem hallott a The Beatles-ről. A férfi egy nagyon rövid morális merengés után úgy dönt, hogy felhasználja a John, Paul, George és Ringo által írt dalokat, és mire feleszmél, már a világ egyik legnagyobb sztárja is lett, akinek dalain milliók csüngenek.

Többé-kevésbé. A Yesterday alapötlete zseniális. Az Időről időre című Curtis-munkához hasonlóan ez a film is egy sci-fibe illő alapvetésre épül, hogy aztán a zsánertől messze eltérve egészen más dolgokkal foglalkozzon - ne azzal, hogy mindez hogy történhetett meg, hanem hogy milyen hatással lesz ez az egyén értékítéletére és - Richard Curtisről, az Igazából szerelem és a Sztárom a párom írójáról lévén szó - a szerelmi életére. Jack és Ellie között ugyanis izzik a levegő; éppenséggel az a baj hogy ez az izzás egyoldalú - a fickónak éveken át nem esett le, hogy a nő nem csak a zenéjéért rajong, a film első nagy problémájaként nekünk meg az nem esik le, hogy Ellie miért is rajong ezért a fickóért. Jack ugyanis meglehetősen szürke figura, cinikus és kritikus, és ugyan van humorérzéke és a világ dolgait se látja torznak, meglehetősen jelentéktelen jellem.

De talán pont ez volt a készítők célja, hogy megmutassák, hogy tud egy teljesen átlagember mások tehetségét meglovagolva kiemelkedni a szürkeségből - miközben egyáltalán nincs szüksége erre, hisz minden, amire valaha is szüksége volt, valójában ott van előtte. Eme felismerésig viszont hosszú, kalandos és ismerős út vezet. Jacket nem kisebb figura, mint Ed Sheeran fedezi fel, és mindjárt fel is ajánlja neki, hogy legyen a kísérő előadója. A hirtelen jött sztárságra való rácsodálkozás legalább annyira jól ismert terep, mint az a geg, amikor egy sztár - jelen esetben Sheeran - megjelenik az átlagemberek között, és azok nem ismerik fel. Ebből a szempontból Curtis magától merít (lásd a Sztárom a párom hasonló rutinjait), de ez nem jelenti azt, hogy szimpla felmelegítésről van szó: a film poénjai és figurái ugyanolyan szellemesen és bájosan élik meg ezeket a szituációkat, mint a Négy esküvő és egy temetés vagy az Igazából szerelem kultikussá vált karakterei.

Danny Boyle nem is nagyon akar az útjukba állni: rendezése végig visszafogott, hiányoznak belőle a direktorra jellemző vizuális gegek, a látványkoncepció és dinamika - kissé bérmunkának tűnik a Yesterday a Boyle-életműhöz képest, pedig a Beatles-t kísérő vizualitás igazán visszaköszönhetett volna a filmben egészen az A Hard Day's Night burleszk-jellegétől kezdve a Sárga tengeralattjáró szürrealizmusáig. Ehelyett kapunk néhány látványszikrát meg pár meglehetősen hitelesen megkomponált koncertjelenetet.

Továbbá közel két tucat Beatles-nóta remek átdolgozását - ezt pedig mindenképp a film erényei között kell számon tartanunk, már csak azért is, mert a zenekar számait jogi okokból sok-sok éven át nélkülöznie kellett a filmvászonnak, ezúttal azonban kiadós mintát vehetünk egy páratlan életműből, méghozzá újra hangszerelve, de tiszteletteljesen feldolgozva. Kár, hogy eme dalok előterébe egy meglehetősen aprócska történet került, szellemes, de ismerős poénokkal, kiszámítható végjátékkal és egy nem mindig meggyőző főhőssel. De oda se neki - ezt a filmet is simán lenyúlja Kate McKinnon, aki ezúttal egy zenészmenedzserbe öltött Hannibal Lectert alakít. Képzelhetitek.

---

A Yesterday június 27-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.