WRC 7 - Kritika

Sír a motor, csikorog a salak

TESZT: WRC 7 FIA World Rally Championship

Nincs rossz éve a rally játékok szerelmeseinek, hiszen nyáron még javában a Dirt 4-et nyüstölhették, most pedig itt van a World Rally Championship saját üdvöskéje, a hivatalos licenccel büszkélkedő széria hetedik darabja. Nyilván az egy csárdában duhajkodó két dudás láttán, mint mindig, most is felmerült bennünk a kérdés, hogy a két nagy cím közül vajon melyik is éri meg jobban a pénzét? Kétségtelen, hogy a közepesre sikerült WRC 6 után inkább a DIRT oldalára billent a mérleg nyelve, de vajon sikerül ezt a minőségi ollót egy kicsit összébb zárnia a WRC új etűdjének? Hogy eloszlassuk emésztő bizonytalanságukat, elindítottuk a játékot, most pedig megosztjuk veletek tapasztalatainkat.

Ami rögtön szembeötlik majd a WRC-széria visszajáró vendégeinek, hogy a játék – tavalyi iterációjához képest – vajmi keveset változott. A menürendszer és alapvetően a kezelőfelület úgy fest, mint egy tavaly készült screenshot, a képernyőre pillantva pedig még egy hozzáértő játékos is nehezen mondja meg hirtelenjében, hogy nem az előző évi hatodik részt látja.

A játékmenet sem sokat változott – igaz, egy hivatalos versenyjáték esetében ez nem feltétlenül baj –, így az új versenyzőknek meglehetősen meredek kihívást támasztó oktató mód mellett választhatunk, hogy gyors, független pályákat, vagy éppen a játékban elérhető tizenhárom bajnokság egyikét kívánjuk-e végigvezetni, ne adj isten belevágnánk a junior ligából a csúcsra vezető karrier módba (az új autókat amúgy itt lehet kioldani, kár, hogy utána különösebb tuningolásra már nincs lehetőség). A karrier mód meglepően részletes, ahol nemcsak a verdák állapotával és felszereltségével, de a minket kísérő gárdával, vagyis az istállóval, a szponzorokkal, mi több, még a médiával is foglalkoznunk kell (vagy lehet).

Ha pedig úgy tartja kedvünk, akár építhetünk saját bajnokságot, illetve próbára tehetjük magunkat az „endurance” módban, ahol pályákat egymásba láncolva kóstolgathatjuk önön tűréshatárunkat. Az egyjátékos módot megunók pedig többjátékos versenyekben mérhetik fel tudásukat, már amennyiben találnak elég játékost a máris gyéren látogatott lobby-k egyikében.

Bárhogy is döntsünk, hamarosan volán mögött találjuk majd magunkat, hogy meghódítsuk a világ rally pályáinak valamelyikét. Miközben a gázra nehezedik a lábunk és a volánba kapaszkodunk, rá fogunk ébredni, hogy a WRC továbbra sem teljes értékű szimulátor. Mi több, a fejlesztők a kevésbé keményvonalas játékosok kedvéért hozott kompromisszumként kiegyeztek egy valamivel arcade orientáltabb irányításban.

Mielőtt bárki is a szívéhez kapna, ez nem jelent Need for Speed jellegű árkád őrületet, erről szó sincs. Mi több, az amúgy soványka asszisztencia híján a WRC 7 realizmusra való könyörtelen törekvése és nyaktörő sebességérzete páros lábbal tiporja majd a salakba a felkészületlen pilótákat, de még a sokat látott veteránok keze alatt is verejtékes lesz a kormány. A hátsónk alatt táncoló autó gyomorforgató életszerűséggel száguld a girbegurba pályán és abból, hogy milyen kétségbeesett koncentrációval igyekszünk a talajhoz tapasztani a verdát, jól látszik, hogy a fejlesztők komoly energiát fektettek a különböző talajtípusok leszimulálására. És persze a profi autóversenyzők, a francia Sébastien Oiger, a brit Kris Meeke, és a finn Jari-Matti Latvala közreműködése is minden bizonnyal sokat hozzátett a végeredményhez. A különböző beállítási lehetőségekkel egyébként mi magunk is alaposan belenyúlhatunk az autók viselkedésébe, mely szerencsére jelentősen eltér egymástól idén: a különböző meghajtások szerint máshol van a kocsik súlypontja, érződnek a súlykülönbségek, de az is, ha abroncsot váltunk.

Ne legyenek senkinek illúziói: az élmény közel sem tökéletes, de attól még egyetlen pici hiba és autónk máris rakétaként csapódik az utat szegélyező fasorba. Nekem például minduntalan összeszorult a gyomrom akárhányszor salak csikordult a kerekek alatt, a svéd pálya havas hajtűkanyarjai előtt pedig egyenesen pingponglabdákat izzadtam. Bátran kimondhatjuk hát, hogy a vezetésélmény – ha nem is szuper-realisztikus – de kellően izgalmas, talán még inkább, mint az idén napvilágot látott Dirt 4-ben, meglehet, ez az egyetlen olyan pont, ahol a WRC 7 köröket ver versenytársára.

Ugyanis, akárcsak a fentebb már említett menürendszer, úgy jó néhány hiba is átlopakodott az előző részből. Rögtön ott van a meglehetősen unfair és a legkevésbé sem konzisztens büntetésrendszer, amivel a WRC apró kitérőinket torolja meg; olykor arcátlanul csíphetünk rövidre egy-egy kanyart, míg máskor hasonló manőverért egy visszateleportálással és kilenc másodperc büntetéssel leszünk „gazdagabbak”... a hitványul animált, erősen öngyilkos szellemű, kanyarokban lebzselő csőcselékről már nem is szólva.

A játék amúgy sem okoz majd jelentősebb vizuális örömöket, hiszen a pályák, csakúgy, mint az előző részben, enyhén fakók és nyersek, mint a rosszul átsütött hús... meglehet, a fények cudar jó munkát végeznek, hogy kiköszörüljék ezt a csorbát (a jeges párán átdöfő reflektorfény, vagy a féklámpák vörös fényglóbusza okoz majd áll-leejtős pillanatokat). A keményvonalas rally-rajongókat azonban kárpótolni fogja a licencjog iránti alázat szülte alaposság; a World Rally Championship hivatalos játékaként a WRC 7 gondos odafigyeléssel építette fel autómodelljeit kívül és belül egyaránt. A kerekek által felvert por, sár és hó mind feltapad a kasznira, a fényezésen megcsusszan a fény, a horpadások és törések részletesek.

Hasonlóan kiváló munkát végeztek a hangmérnökök. A hörgő motor, a fel-felugató kipufogó, a kerék alatt csikorgó murva, homok, vagy éppen hó hangja tökéletes, ahogy az amúgy gyérül animált közönség biztatása is hatásos. Egyedül segédpilótánk szövege hangzik úgy, mintha egyenesen a csomagtartóból osztogatná utasításait, ami – tekintetbe véve, hogy emberünk olykor mennyire pontatlannak, alkalmasint szűkszavúnak hat – akár még meg is történhet.

A WRC 7 szeptember 15-én jelent meg PC-re, valamint PS4 és Xbox One konzolokra, mi a Sony masináján teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.

Pozitívum

  • Bőséges tartalom, hangulatos karrier mód
  • Kiváló fények
  • Izgalmas vezetésélmény

Negatívum

  • Visszatérő hibák és játékelemek
  • Hardcore pilótáknak túl casual

Végszó

Valamivel szebb grafika és még több realizmus emeli egy magasabb szintre a WRC-szériát, még ha a déjà vu érzete, azaz az előző részhez képest szinte változatlan játékmenet és a visszatérő hibák valamicskét meg is mérgezik örömünket. Ezek nélkül ugyanis a WRC 7 könnyedén lehetne a legjobb rally játék a piacon... így azonban kénytelen lesz megelégedni az ezüst éremmel a Dirt 4 mögött.

További cikkek a témában

WRC 7

Kylotonn | 2017. szeptember 30.
  • Platform

TESZT: WRC 7 FIA World Rally Championship

7
Klassz
Izgalmas száguldozás... igaz, olykor az idegpályáinkon.
WRC 7
Kommentek