World of Warcraft: Battle for Azeroth - Kritika

Merjem azt állítani, hogy a World of Warcraft reneszánszát éli? Ha így tennék, akkor lehet, hogy tévednék. Hiszen előfordulhat, hogy a majd’ minden kiegészítő megjelenését kísérő és hamarosan elcsendesülő zsongás téveszt csupán meg. Vagy talán csak a kiválóan felépített reklámhadjárat által felkorbácsolt hullámokat lovagolja meg az eddig elképesztően sikeres hetedik kiegészítő… nem tudom. Annyi bizonyos, hogy a Legion jócskán megolajozta a lassan rozsdálló felépítményt és olyan magasra tolta a lécet, hogy kételkedtem abban, miszerint a Blizzard képes lesz még egyszer megugrani azt. Hogy ennek ellenére mégis sikerült-e, azt mindjárt kiderítjük együtt.

A háború szele

A történetszál éppen ott folytatódik, ahol a Legion letette: Sargeras, a tébolyodott titán bebörtönzése pillanatában egy hatalmas kardot döfött Azeroth szívébe, minek nyomán a világot működtető esszencia, az Azerite szivárogni kezdett. Persze milyen a halandó: a bajban is lehetőséget látva a Szövetség mesterelméi és a Horda intrikusai rögtön rámozdultak a kincset érő szubsztanciára, hogy saját frakciójuk oldalára fordítsák azt… fegyverként, képesség-fokozóként, valutaként. A tény, hogy közben maga a világ haldoklik a kies Silithus közepébe fúródott gigászi pengétől, hidegen hagyja a politika potentátjait.

Elindul az Azerite birtoklásáért folytatott küzdelem: mohó uralkodók és szürke eminenciásaik keresik a módját, hogy minél többet tudhassanak magukénak a ritka anyagból, mígnem az őrült versenyfutás végül fellobbantja a háború lángjait… szó szerint, hiszen a Horda hadura, az élőhalott Sylvanas lángba borítja az elfek életfáját, a Teldrassilt, mint ahogy az a kiegészítőt felvezető videókból és eseménysorozatból kiderül. Persze az ellencsapás sem várat soká magára és ezzel a háború dobjai ismét dohogni kezdenek.

A Legion végítéletszerű nyitánya után nem hittem volta, hogy a Blizzard íróinak sikerül hasonló pátosszal övezni az amúgy szerényebb témájú új kiegészítő eseményeit, de be kell ismernem, hogy talán pont „életszerűsége” okán, a Battle for Azeroth háborús felvezetése nálam nagyobbat ütött, mint a sokadik világrengető démoninvázió. S bár a tömegek felzúdultak azon, hogy a Hordát újra gonosz elnyomóként tüntetik fel a készítők, én a magam részéről hiszem, hogy ez a kép a kiegészítő előrehaladtával majd árnyalódni fog.

A hadszíntér

A háború színtere újfent elmozdul az öreg kontinensről, minek nyomán megismerkedhetünk két, már korábban is ismert, de eleddig soha nem látott földrésszel. A Szövetség Kul Tiras szigetkirályságában, a renegát mágus Jaina Proudmore otthonában építi fel főhadiszállását, míg a Horda elszigetelt kuzinjaik, a zandalari trollok dzsungelbirodalmában találnak menedékre. Mindkét földrész három-három hatalmas régióból tevődik össze, melyeket – akárcsak az előző kiegészítőben – tetszőleges sorrendben fedezhetünk fel.

Ezek az új zónák rendkívül pofásra és változatosra sikeredtek – az örökkön foltozott öreg motor még mindig meg tud lepni –, csak győzzük kapkodni a fejünket. Van itt dzsungel, sivatag, vérláp, sötét boszorkányerdő, fagyott hegyvidék és romantikus kikötőváros egyaránt, mindegyik sajátos atmoszférával, egyéni történettel és ellenfelekkel felruházva. Nazmir véristen sztorija és istenkedő „loái”, illetve Drustvar sötét boszorkányrendje egészen lenyűgöztek és MMO-ban hosszú idő óta először kaptam azon magam, hogy kíváncsian várom, merre is halad tovább a történet.

A küldetések alapvetően jól megírtak és szerény kereteik között annyira változatosak, amennyire csak lehet. Voltam én útkereső teknős, lovagoltam egy békaisten hátán, kergetett csontváz-dinoszaurusz, kísértettek boszorkák… mind-mind ügyesen felhúzva az adott régió sztorijára, jól nyakon öntve átvezető animációkkal és jópofa karakterekkel (innen üdvözlöm Bwonsamdit, a halál loáját). Mindazonáltal ez még mindig egy MMO, ahol nehéz kilépni az „egy farkas, két vese, négy irha” küldetéstípus bűvköréből, ami menthetetlenül magával hozzá a monotonitás átkát. Amikor egy-egy érdekesebb fordulat eléréséig szörnyek százait kell kardélre hányni (esetemben isteni hatalommal halálra sújtani), addig a történetmesélés soha nem lehet folyamatos… de hát ez a műfaj velejárója.

Ha valaki azon aggódna, hogy frakciót kell váltani ahhoz, hogy lássa a másik három régiót, az most megnyugodhat: erre találták ki ugyanis az előre tolt helyőrségeket (Foothold). Ezen bázisok segítségével normál küldetéseket, illetve az előző kiegészítőben megismert World Questeket teljesítsünk jutalomért, reputációért és persze azurite-ért, mindezt ellenséges területen, így bőven lesz alkalmunk felderíteni a másik csoportosulás földrészét is, ha úgy tartja kedvünk.

Akinek pedig ez sem lenne elég, az nekivághat a régi szcenáriókat idéző Szigetfelderítésnek (Island Exploration), ahol is három társunkkal egyetemben véletlenszerűen generált térképeken gyűjthetjük az azerite-ot három ellenséges AI vagy játékos ellenében, persze különböző nehézségi szinteken. A gyűjtést mini-küldetések, szörnyetegek, ritka rémségek és persze az ellenséges csapat segítik-nehezítik, a cél pedig gyorsabban összegyűjteni az adott mennyiségű nyersanyagot, mint teszik azt ellenfeleink. Meglepően szórakoztató elfoglaltság ez, különösen PvP és Mythic beállítások mellett, igaz, a dolognak menthetetlenül van egyfajta MOBA áthallása, szóval aki nem rajong a dologért, az nem itt fogja megszeretni azt.

A háború szelleme

Az új háború új megközelítésért kiált és a Blizzard bevezette az eddigi egyik legmerészebb lépését, az úgynevezett War Mode-ot. Mostantól lehetőségünk van egyetlen kattintással PvP baráttá tenni magunkat, így egy olyan „valóságába” kerülünk szerverünknek, ahová csak a magunkfajta tökös hadfik merészkednek. Itt aztán minden vérre megy, az egész világ egy hatalmas csatatér, ahol sehol nem lehetünk teljes biztonságban. Ha elég ügyesek vagyunk és sok Hordást / Szövetségest küldünk a nemlétbe, előbb-utóbb vérdíj kerül a fejünkre, ami annyit tesz, hogy az ellenséges frakció játékosai látni fognak minket a térképen és elkezdődik a hajtóvadászat. Mondanom sem kell, mennyi izgalmat is jelent ez, különösen a PvP-ben járatosabb játékosoknak, akik eddig aligha találták meg örömüket a csatatereken és arénákon kívül. Majd talán most.

Persze a bátrak jutalmat érdemelnek, hiszen a War Mode-ban játszó játékosok egyrészről a csatatereken kívül is hozzáférnek PvP eszköztárukhoz (ebből a korábbitól eltérően hármat választhatnak ki), másrészről 10%-kal több tapasztalati pontot kapnak, mint konfliktuskerülő társaik (nyilván ez kevéssé csábító a maximális 120. szintet elérve).

Nyilván ettől még nem tűnt el a játékból a szervezett PvP sem, hiszen a kiegészítővel együtt bemutatkozott egy új csatatér Seething Shore néven. Miután beejtőernyőzünk a helyszínre, a célunk annyi, hogy több azerite-ot gyűjtsünk össze, mint az ellenfelünk. Mi tagadás, ez az új csatatér az új kor elvárásainak megfelelően egy leheletnyi Battle Royale áthallással bír… ergo gyors, enyhén kaotikus, gyilkos összecsapásoknak nézünk elébe. Szóval nem árt mindenkinek jó előre beszereznie egy zsebgyógyítót, máskülönben halni fog… sokat.

A háború eszközei

Mechanikai oldalról is jócskán történtek változások, igaz, korántsem annyi, mint az ezt megelőző kiegészítőben. Részint ismét zsugorodtak a statisztikák, nem repkednek többé a milliók (legalábbis egy darabig), ahogy a felszerelések szintje és az általuk nyújtott képességbónuszok is jóval szerényebbek. Másrészről valamicskét átalakult a gyártás rendszere is, amely, bár még mindig szintezésen nyugszik, ezúttal egy jóval visszafogottabb spektrumon tudjuk őket fejlesztgetni (0-150 között), vélhetően az új játékosok kedvéért.

Ami viszont ennél is fontosabb, hogy elbúcsúzhatunk gondosan fejlesztgetett ereklyefegyvereinktől, melyek hatalmát az Azeroth testén nyílt pulzáló seb stabilizálásra fordítottuk. Helyette megérkezett egy nyaklánc, az Azeroth Szíve, ami az új kiegészítő már korábban is említett legfontosabb nyersanyagának, az azerite gyűjtésének egyetlen eszköze. A nyaklánc hatalma attól függ, hogy mennyi azerite energiát gyűjtöttünk össze vele – nagyon hasonlatos ez a korábbi ereklyefegyverek szintlépéséhez –, azzal az egy kardinális különbséggel, hogy a nyaklánc nem rendelkezik saját jártasságfával.

Ehelyett a WoW története óta létező vértezet szetteket helyettesítő azerite páncélok képességeit nyitja meg. Ezen páncélok – sisak, vállvas és mellvért, illetve ezek ruha verziói – saját limitált képességekkel rendelkeznek (fejenként három-néggyel), amelyek akkor nyílnak csak ki, ha a nyakláncunk szintje eléri a képesség használatához szükséges szintet. Ergo ha egy ruhánk képességei ötödik, hetedik és kilencedik szintűek, a nyakláncunknak legalább kilencedik szintűnek kell lennie ahhoz, hogy a vért minden adottságát kihasználhassuk.

A ruhák képességei kasztunk és specializációnk erősségeit fokozzák, esetleg a túléléshez és felderítéshez adnak bónuszokat gyorsabb mozgás, fél percenként megjelenő védelmező buborék és hasonló dolgok formájában. Ezek praktikuma tagadhatatlan, igaz, valamicskével vérszegényebb újdonság, mint elveszett fegyvereink képességfái… cserébe kevésbé érződik a farmolási kényszer (bár eltűnni soha nem fog a dolog az MMO műfajából, így a WoW-ból sem).

Öreg helyek, ősi kripták

Nyilván nincs World of Warcraft kiegészítő új dungeonök nélkül, amiből megint kapunk egy csokorra valót. Ezek mindegyike jól megtervezett és gyönyörűen megrajzolt, ráadásul létezésük gondosan fel van fűzve az adott régió történetére. Ami változott, hogy ezúttal a szokottnál valamivel nyitottabb labirintusokat kapunk (mondjuk a Waycrest Manor pont egy kivétel a szabály alól) és a harcon túl bizonyos labirintusok még ügyességi részeket tartalmaznak (tűzcsapdák, elektromos halálfutás)… arról nem is szólva, hogy az irdatlan mennyiségű belepréselt ellenfél sejteni engedi, hogy a tervezésnél figyelembe vették az előző kiegészítőben bemutatkozó Mythic+ dungeonök nagy sikerét.

Sajnos a raideket még nem volt alkalmunk élőben is kipróbálni, erre a jövő hétig várni kell, de a bétában nyüstölt Uldir egy különleges élménynek ígérkezik. Várjuk nagy szeretettel.

A háború arca, a küzdelem zaja

Technikai oldalról nem sok kivetnivalót találni a Battle for Azerothban… nem többet, mint amit az elöregedett motor sejtetni enged. A játék igen jól néz ki, legalábbis WoW-os mércével (nyilván korunk titánjaival nem veheti fel a versenyt) és a tervezők egész elképesztő részletgazdagsággal igyekeztek kompenzálni az öregecske grafikát. Nazmir vérholdja, Kul Tiras kikötővárosa, Dustvar enyhén halloween témájú vidéke elvarázsol és lenyűgöz, mely hangulaton sokat emel a kiválóan megírt muzsika is.
Látszik, hogy egyre több textúrával megoldott tárgyat cserélnek valódi modellre, az effektek és animációk pedig kiegészítőről kiegészítőre egyre jobbak. Ennek ára a még mindig alacsony, de egyre növekvő gépigény… szóval azok, akik eleddig otthoni számítógépeik szerény kapacitása miatt játszottak a World of Warcrafttal, picit csalódottak lesznek majd.

A World of Warcraft: Battle for Azeroth augusztus 14-én jelent meg kizárólag számítógépekre. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.