Watch Dogs Legion - Kritika

A DedSecnek leáldozott: felőrölte a média fűtötte propagandagépezet és a tömegek bűnbakkeresése. Az egy szem komor hőssel Chicagoban megszülető árnyékszervezet, amely San Franciscoban végül egyfajta digitális népigazsággá nőtte ki magát, most Londonban válik semmivé. Mindössze egyetlen ügyesen áthárított terrorcselekmény elég volt ahhoz, hogy a közvéleményt kedvenc hackerei ellen hangolja, így hőzöngés helyett taps fogadta a kormány jóváhagyásával megszülető zsarnoki biztonsági intézkedéseket.

A maga túlzó komorságában is ismerős ez az élethelyzet? Túlkapás lenne a Ubisoft részéről ennyire érzéketlenül reflektálni napjaink politikájának és társadalmának visszáságaira? Nem, nem az. A Watch Dogs: Legion Brexit utáni Londonja ugyanis jóval bohókásabb köntösbe öltözteti a szituációt, minthogy a szívünkre vehetnénk azt.

„London hídja leszakadt…”

A történet egy egyszerre öregurasan kopottas és fiatalosan vagány jövőbeli Londonba kísér minket, ahol is az erősen James Bondra hajazó Dalton ügynök éppen egy terrorcselekményt igyekszik meghiúsítani. A parlament alatt pihenő bombák nyilvánvalóvá teszik, hogy valaki bizony a DedSec nevét igyekszik besározni. Dalton hősies helytállásának hála ez a helyszín ugyan megmenekül, de mint kiderül, számos másik bomba rejtőzött még a városban – a tragédia tehát elkerülhetetlen. A robbanást megelőző pillanatokban azonban még megmutatkozik egy titokzatos személy (vagy szervezet?), a Zero-Day, akik állítják, hogy mielőtt egy új, tökéletesebb rend szökkenhetne szárba Londonban, előbb égnie kell a réginek, ahogy tette azt a Nagy Tűzvész napján és persze számos másik alkalommal.

A robbanást követően elszabadul a káosz, a kormány pedig – ahogy az már csak lenni szokott – képtelen kezelni a helyzetet. Ekkor lép színre a Nigel Cass vezette biztonsági cég és magánhadsereg, az Albion, hogy kihúzza Londont a slamasztikából. Milyen kézenfekvő, nemde? Az új karhatalom nem finomkodik. Miután leszámol a „terroristákkal”, a lakosságot kezdi sanyargatni, és nem rest erőszakkal foganatosítani a törvény szavát.

Ötperces Hősök

A játék marketingje egyetlen gondolatot őrölt unalomig, ez pedig a „légy akárki” mechanika – ez a tengely, amire a Watch Dogs: Legion egész szerkezete támaszkodik. Nincsenek többé ártatlan járókelők és arcnélküli lakosság: bárki lehet jövőbeli DedSec ügynök. Az utcai pantomimestől a zöldségesig, a sarkon dülöngélő alkoholistától a farháton évődő nyugdíjasokig. Miután kiválasztottuk első ügynökünket (az előzőhez hasonlóan prominens felhozatalból), kedvünk szerint toborozhatjuk az embereket, akik egy rövid beavató küldetés után teljes jogú DedSec operatívok lesznek.

Minden egyes tag saját jártasságlistával, fegyverzettel, járművel és fogyatékkal rendelkezik, amitől egy-egy küldetés könnyűvé, vagy pokollá válhat. A pollenérzékeny könyvtárashölgy aligha jó alanya az arborétumba való csendes betörésnek, ahogy az életét pészmékeren hazardírozó, köszvényes öregúr sem biztos, hogy alkalmas egy utcai kergetőzéshez. Ugyanakkor lesznek embereink, akik képesek mechanikus méheket idézni, bunyósok, akik egyetlen ütéssel küldenek a földre bárkit, vagy munkásaink, akik szögbelövővel tűznek igazságot az elnyomók homlokára.

A nap végén abszolút egyedi és őrült „állatkert” áll majd rendelkezésünkre, hogy a DedSec ügyét szolgálják, s bár elkerülhetetlen az ismétlés úgy adottságok, mint hangok és küllem tekintetében, később akár külön sporttá is válhat számunkra, hogy találjunk még egyedi képességekkel rendelkező delikvenseket.

Ez a karaktertabella amúgy elképesztő szabadságot kínál a küldetések megoldásában. Van, aki pusztán uniformisa okán szabadon jár-kel egy adott helyszínen, míg mások képességei vagy fegyverzete jelenthet könnyű megoldást egy-egy dilemmára. Ha pedig mindez nem lenne elég, úgy a küldetések nyomán, illetve szétszórva található „tech-pontok” segítségével számos kütyüt oldhatunk ki és adhatunk a karaktereinknek, kezdve az arctámadó hacker-póktól egészen az AR technológiára építkező láthatatlanságig és persze a sokk-drónig, mely eszközök aztán három szinten fejleszthetőek.

Irdatlan repertoár ez a küldetések megoldására, amelyek amúgy sajnos jobbára a „lopózkodj be és hackeld meg” fővonal mentén ismétlik egymást, melyen a minielfoglaltságok sem segítenek túl sokat. Talán a fő küldetések között találhatunk csak egy-egy gyöngyszemet, de a nagyjából öt főbb szálon futó eseményeket – ezek nagyobbrészt napjaink aktuális kérdéseit igyekeznek megszólítani – suta módon, láncba terítve tálalják a készítők ahelyett, hogy egy izgalmas, komplex kémtörténetbe rántanának minket. Hiába az olykor emlékezetes karakterek (gondolok itt a mindenre félkomoly megjegyzéseket tevő MI-re, Bagleyre), ha maga az írás gyakran ötlettelen, a dialógusok papírszagúak és igazi erős főhős híján kötődnünk is meglehetősen nehéz a narratívához.

Méretes játszótér

Akik játszottak már a korábbi Watch Dogs játékokkal, aligha fognak meglepődni, hiszen a Legion nagyjából ugyanazt kínálja, mint az előző részek. A kicsit dodzsem érzetű autókázás, egyszerű fedezék alapú lövöldözés és enyhén suta lopakodás még mindig a régi, talán csak az egy gombos hackelés rendszerét bolondították meg kissé, meglehet, a szabályszerűségek enyhén homályosak, így idő kell ahhoz, hogy hozzászokjunk lehetőségeinkhez.

Valamennyit enyhít a mechanikai gyengeségen a világ szabadsága és sokszínűsége. Az amúgy remekül prezentált Londonban élmény „ámokfutni”. A nyomunkban keletkező káosz, ha nem is hiteles, de szórakoztató, a világ pedig gyakran meglepő módon reagál tetteinkre. Ha pedig ennél kicsit konkrétabb elfoglaltságot keresnénk, úgy vívhatunk ökölharcot illegális arénákban, dartsozhatunk, dekázhatunk, sőt, futárkodhatunk is, ha úgy tartja kedvünk. Egy-egy régió kitakarítása különleges ügynökökhöz juttathat minket, érdemes tehát tisztára radíroznunk a térképet, mielőtt tovább haladnánk a sztorival.

Technikai oldalról

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a Legionre még rá fért volna egy kis csiszolás, mert még a Day One patch birtokában is számos kényelmetlenséggel találkozunk: ugráló textúrák, falba csúszó modellek, ingadozó képfrissítés, sőt, nekem még befért egy kék halál is. Nyilván ezek a bugok javíthatók – a kényelmetlenül lassú töltésidőket meg majd orvosolja a konzolok következő generációja –, de ez mit sem változtat azon, hogy érezhetően rombolják a játékélményt.

Pedig vizuális oldalról nem kínál annyit a játék, ami indokolná a hardver botladozását. A karakterek közepesen kidolgozottak, az animációk pedig picit esetlenek, talán csak London maga mutatja meg a Ubisoft művészeinek igazi talentumát. Félreértés ne essék, a játékot rútnak vallani hiba lenne, de láttunk már ennél szebb nyíltvilágú produktumokat is.

Hangok és zene tekintetében azonban nincs panasz. Számtalan licenszelt sláger szórakoztat minket vezetés közben, a seregnyi hős pedig sajátos orgánummal, akcentussal, stílussal szólal meg.

---

A Watch Dogs: Legion 2020. október 29-én fog megjelenni Xbox One és PlayStation 4 konzolokon, illetve számítógépeken egyaránt. Mi a Sony gépén teszteltük azt. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.