Troll - Kritika
A norvég kaiju
Roar Uthaug a Tomb Raider után hazatért Norvégiába, hogy leforgassa az utóbbi évek legjobb Roland Emmerich-filmjét, amit nem Emmerich rendezett.
A hatalmasok jászmája: Erről van szó
Egy norvég alagútásás során véletlenül felkeltenek egy ezeréve alvó, 40-50 méter magas trollt az álmából, ami nem az internetet veszi célba triggerelő hozzászólásokkal, hanem Oslo felé veszi az irányt, és úgy tűnik, semmi sem állíthatja meg. A kormány gyorsan összehív egy válságstábot, melybe egy fiatal paleontológus is bekerül, akinek az apja tud egy s mást ezekről a rég látott misztikus lényekről.
Ökológiai lábnyom: Ezért jó
Hogy a 90-es években új erőre kaptak a katasztrófafilmek, azt leginkább Roland Emmerichnek köszönhetjük, és annak, hogy a világpusztítás alapvetően rémisztő témáját popcornfilmesen tálalva igazi mozieseménnyé változtatta azt. A germán mester azóta már elég rendesen elveszítette a mojóját (lásd a Moonfall csúfos bukását), még szerencse, hogy mások megtanulták a leckét, és szerencsére nagyon meg sem próbálták azt adaptálni korunkra: a Troll felépítésében, hangulatában és karaktereiben rendkívül régimódi, letisztult, mindenféle üzengetést, mellékvágányt elkerülő hozzáállása mégis frissítőnek hat, ehhez pedig az csak hozzátesz, hogy az északi folklórból táplálkozik - "kaijumoziját" olyan norvég népmesei motívumokra fűzi fel, melyek aztán más történetekben (pl. A Gyűrűk Urában) is feltűntek. Emiatt a filmnek vannak szokatlan ötletei (khm... harangozó helikopterek), melyeket viszont ügyesen fűzi bele univerzális narratívájába ezáltal nem elidegenítve, hanem inkább bevonva nézőjét.
A filmes technológiák fejlődésével egyre több ország képes világszinten is színvonalas látványvilággal előállni, és ugyan az látszik a Trollon, hogy nem dollár százmilliókból készült, de főhősének és az ő útjának megvalósításában nem igazán van hiba, még ha a jó öreg trollunk nem is felhőkarcolókat dönt romba.
Kis lépés ez a trollnak: Ezért nem jó
Roar Uhtaug író-rendező tényleg alaposan bebiflázta a leckét, aminek köszönhetően az Emmerich-filmek negatívumainak egy részét is sikerült átvennie, ennek megfelelően a Troll karakterei hihetetlenül egybitesek - olyannyira, hogy hajlamosak még egymás között is csak jelzőkkel (aktakukac, fegyverőrült stb.) szólítani egymást. Ez még nem lenne olyan nagy baj, hisz így nem nagyon állhatnak a címszereplő útjába, az már nagyobb gond, hogy a film végére ez az út némileg elfárad: az, ahogy végül a Trollal elbánnak, meglehetősen hervasztó és a korábbi juggernaut-jellegű hozzáálláshoz képest meglehetősen csalódást keltő.
Földrengető léptek: Megéri a pénzét?
Ha nem is egy trollhosszal, de azért a Troll kiemelkedik a nagy Netflixes átlagból: pontosan azt adja, amit ígér, egy jókora szörnyeteg lineáris tombolását, de ezt univerzálisan és jó színvonalon teszi. Ezzel pedig kiválóan megidézi Roland Emmerich 90-es években készült közönségfilmjeit - kár, hogy ezekből a bugyuta humort és az egydimenziós karaktereket is importálta.
A Troll 2022. december 1-től érhető el a Netflix műsorán. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
