Három óriásplakát Ebbing határában - Kritika
A bosszú értelmetlen, de baromi jó érzés
A Három óriásplakát Ebbing határábant hét Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film és a legjobb női főszereplő (Frances McDormand) díjával. Az Oscar-jelöltek teljes lisátáját ide kattintva olvashatjátok, szerkesztőségii tippjeinket a nyertesekről itt találhatjátok, március 5-én, hétfő hajnali kettőtől pedig tartsatok velünk az Oscar liveblogon, melynek keretében filmes nyereményeket sorsolunk ki, sőt az esemény apropóján a Simple by OTP jóvoltából kedvezményhez juthattok!
Ugyan Martin McDonagh David Lynchet, Martin Scorsese-t és Quentin Tarantinót teszi meg három legnagyobb tanítómesterének, a filmjei mégis leginkább a Coen testvérek abszurd univerzumát idézik. Ahogy a valóságból egy kicsit kisiklatja őket a váratlan és gyakorta banális erőszak, ahogy az egyszerre rémületesen buta és zseniális figurák értetlenül szemlélik magukat és tetteik váratlan következményeit, ahogy a világ eldugott sarkaiban a költészet kéz a kézben jár az ijesztő nihillel. És ahogy csodát művelnek Frances McDormanddel.
Martin McDonagh azért mégis több ügyes diáknál. Az ő filmjeit nem elsősorban a stílus különbözteti meg, hanem a becsület, ami még a legnagyobb káoszból is képes kiemelni hőseit. Bár sokszor tűnnek bizonytalannak, elveszettnek, de aztán megtalálják az útjukat, és ettől az összeszorított szájú, elfehéredett ujjal kapaszkodó eltökéltségtől lesznek McDonagh munkái is olyan líraiak, és végső soron egyéniek. A Három óriásplakáttal pedig megalkotta eddigi legjelentősebb rendezését.
Mildred Hayes (Frances McDormand) tinédzser lányát megerőszakolták és meggyilkolták. Az ebbingi rendőrség megakadt a nyomozásban, és úgy tűnik, a tettest soha nem fogják elkapni. Kétségbeesésében az asszony kibérel három használaton kívüli óriástáblát, melyeken egyszerű feliratokkal szembesíti a helyi seriffet, Bill Willoughby-t (Woody Harrelson) tehetetlenségével. Akciója rendesen felkavarja a városban az állóvizet, mellyel események olyan sorozata indul el, melynek végén... nos, talán nem nehéz kitalálni: vér fog folyni.
McDonagh szerint mindössze három dologra van szükség egy jó drámához: egy egyszerű kis sztorira, néhány karakterre és egy jó nyelvjárásra. Bár a Három óriásplakát története valóban nem túl összetett, és van benne jó néhány karakter, akik naná, hogy nem irodalmi angolt beszélnek, de ha a képlet ilyen egyszerű lenne, akkor a (film)világ hetente megáldana minket egy-egy ilyen fajsúlyos darabbal, ugyanis nem elég lefektetni egy történet alapjait, azt úgy kell továbbszőni, hogy tapadjon hozzád, nem elég bedobni néhány karaktert, őket úgy kell tologatni-bontogatni, hogy képesek legyenek hatni rád, és nem elég sajátos ízt adni a dialógusaid nyelvezetének, azokat úgy kell megírni, hogy üssenek.
A Három óriásplakát karakterei pedig megragadnak, történései kifacsarnak, dialógusai pedig újra összekaparnak, hogy aztán megint darabokra hullj. És még eme folytonos lélek-dekonstrukció mellett sem megterhelő élmény, sőt, kifejezetten szórakoztató, hisz mint mindig, író/rendezője ezúttal is megtalálja a komikumot a tragédiában. Kétségtelenül Willoughby "balkeze", a Sam Rockwell által megformált Jason Dixon a film legkomikusabb figurája, de rá sem lehetne azt mondani, hogy ő lenne a vicces mellékszereplő: az egyszerű neveltetésben részesült, nem túl okos fickó kap egy olyan löketet a történet során, amely korábbi megnyilvánulásait is új színben tünteti fel. Főnökeként Willoughby próbálja kordában tartani az eseményeket, mielőtt elburjánoznának, de neki is megvannak a maga problémái, melyekkel szembesülve úgy tűnik, hogy lassan kicsúsznak a kezei közül az események.
Mert hiába tűnik Hayes megingathatatlannak, eltökéltségének gránittömbjén egyre több repedés fut végig, melyekkel még közelebb sodorja Ebbing közösségét a száját tátó káoszhoz. McDormand jó eséllyel begyűjti második Oscar-díját a kívülről szenvtelennek tűnő, az életet mégis szerelemmel szerető Mildred Hayes szerepéért. Óriási teher nyomja a lelkét, tartozik magának, a lányának, a fiának és úgy általában az életnek azzal, hogy ezt jóvá tegye. Ugyanakkor retteg is tőle, attól, hogy milyen érzés lesz, ha vágya beteljesül, és milyen érzés lesz utána...
A Három óriásplakátnak nem az a lényege, hogy elkapják-e Mildred Hayes lányának gyilkosát vagy gyilkosait, a film emberségük utolsó morzsáiba görcsösen kapaszkodó, összeszorított szájjal értelmet és méltóságot kereső egyének tragédiája, amely olyan vaskos, hogy gyakorta már-már tragikomédiába fordul. De ne érezd rosszul magad, ha szemed száraz marad, szád pedig nevetésre görbül: mások kínján simán megéri röhögni, ha ők maguk is így tesznek. Ha meg nem röhögünk, akkor úgysincs értelme semminek - még a bosszúnak se.
A Három óriásplakát Ebbing határában január 25-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.
Pozitívum
- Fantasztikus karakterek
- Fantasztikus helyzetek
- Fantasztikus párbeszédek
- Fantasztikus érzés
Végszó
Martin McDonagh eddigi legjelentősebb munkája. A Három óriásplakát komikus elemekkel tarkított óda az életnek az abban értelmet kereső embernek. Helyenként brutális, máskor lírai, sokszor komikus, de minden pillanatában humánus.
Oscar-díj 2018: Három óriásplakát Ebbing határában kritika
