Theseus - Kritika

A görög mitológia izgalmas téma, Theseus és a Minótaurosz küzdelme pedig pont egy olyan történet, amiről ilyen vagy olyan formában majdnem mindenki hallott. Gondolhatjuk hát, hogy egy efféle biztoskezű választással az olasz székhelyű Forge Reply aligha futhat lyukra, különösen nem a még szárnyait bontogató VR-technológia elővizén felúszva, egy egészen újszerű perspektívát kínálva a tapasztalatlan szemű közönségnek. De úttörőnek lenni keserves dolog és az új vidék számos buktatóval várja az élen haladókat… s bizony ezekbe a buktatókba a Theseus fejlesztői rendre bele is botlottak.

De előre szaladtam.

A sztori nem sokat vacakol a színtér felállításával, nagyvonalúan feltételezve, hogy a kevés létszámú stábot – azaz Athén ifjú királyát, Theseust, Ariadnét és persze a bikafejű Minótauroszt – mindenki ismeri. Ehelyett rögtön a történet közepébe taszítja a játékost, ahol a méretei és idegensége folytán egyszerre gyönyörű és hátborzongató labirintus egész biztos minden fantasy rajongó szívét megdobbantja majd. Persze senki nem fogja megvágni magát a borotvaéles textúrákon – ezt a tényt már amúgy is rég elfogadták a PSVR tulajdonosok –, a nyomasztó hangulat azonban így is lenyűgöző erővel árad a helyszínből. A grafikai fogyatékosságai elvesznek a részletekben és a labirintus grandiózusságában, s bizony egyáltalán nem nehéz elképzelni, hogyan is tévelyeghetett itt egy-egy tragikus sorsú hős élete végéig.

Mi azonban nem fogunk, ugyanis a játék egyetlen egyszer sem bízza ránk a választás felelősségét. Minden egyes nyomasztó, omlatag terem, bár számos kijáratot sejtet, pusztán egyetlen egyet kínál, amitől a labirintus összetettsége egy autópálya kihívási szintjére silányul, még ha látszólag több is benne a kanyar és a hasadék. Néhol kapukat nyitunk, máshol repedéseken kúszunk át, olykor pedig falmászós-ugrálós szakaszon küzdjük át magunkat, ahol a játék nem igazán terhel minket az esetleges bukás stresszével – ahová nem lehet ugrani, oda nem is fogunk. Arról már nem is merek szólni, hogy a mászás esetlensége és bosszantóan vontatott tempója egy paralízises Nathan Drake rémképét mázolja elénk.

A harc sem kínál több kihívást. Hősünk fáklyájával rettentheti el a Minótaurosz gyermekeit (akik amúgy pókok, szóval biológiai tényekre érzékeny olvasóink itt harapjanak rá nyelvükre), vagy kardjával mészárolhatja le őket. Ezen folyamat egyetlen gomb esztelen nyomogatására szorítkozik, az alkalmi kitérés is sokkal inkább arra szolgál, hogy ne unjuk el magunkat… ami így is túl gyakran fordul majd elő. Hála a fejlesztőknek, harcolni összesen hat-nyolc alkalommal kell az egész játék alatt, de tekintetbe véve, hogy pusztán egyetlen ellenfél típussal találkozunk, az is több, mint sok.

Időközönként belebotlunk majd magába a minotauruszba is és bizony el kell ismernem, hogy a bikafejű rém ennyire félelmetes még soha nem volt korábban (bocs, Kratos). A sebezhetetlen rettenettel igazából semmit nem tudunk kezdeni, így marad a lopakodás és a nyaktörő menekülés… de tekintetbe véve a sértően lomha mozgást, illetve Theseus alkalmasint meglehetősen körülményes animációs fázisait (könyörgöm, ki vacakol egy fáklya beoltásával, mielőtt meghúzna egy kart, ami megmentheti egy hatemeletes ház méreteit idéző szörnyetegtől), ez is inkább a próba-bukás metodikát követi. Ha meghalunk, jobbára egyetlen teremmel rak csak vissza minket a játék, ami nem is baj, mert a nem túl fürge töltés anélkül is próbára teszi majd türelmünket, hogy mérföldeket kellene rohannunk.

A Theseus július 26-án jelent meg kizárólag PSVR eszközökre.