The Wardrobe - Kritika

Ronald és Skinny, két jó barát, piknikezni mennek. Ronald egy óvatlan pillanatban, teljesen véletlenül megmérgezi Skinnyt, aki ott helyben feldobja a talpát. Ronald sikítófrászt kap, és mintha hároméves lenne, fejvesztve elmenekül. Innentől kezdve Skinny csontvázként tengeti napjait Ronald ruhásszekrényében (félreértés ne essék: nem Ronald teszi oda, Skinny egyszerűen ott terem, és hogy miért csontvázformában, arra sem kapunk pontos választ - rendben van, meghalt, de miért csak a csontváza kap új életet?)

A trauma annyira megviselte, hogy Ronald Skinny halála óta egyetlen szót sem ejtett ki a száján. Skinny azonban nem szeretné, hogy a barátja szenvedjen, örülne neki, ha meg tudná gyógyítani - erre azonban kevés az esélye, Ronald és a családja ugyanis elköltöznek, a szekrényt pedig, amelyben Skinny lakik, a régi házban hagyják. Innen indul a játék: Skinnynek el kell jutnia Ronaldék új házába, és meg kell mentenie haverját az örök elkárhozástól - ez utóbbi várja ugyanis abban az esetben, ha nem vallja be “bűnét” valakinek.

Skinnynek óriási szerencséje, már ha mondhatjuk ezt egy visszajáró halottról, hogy épp Halloween napján indul el megkeresni a barátját, hiszen miután kijut a házból, el tud vegyülni a morbid kosztümöket viselő amerikai középosztály sűrűjében...

A C.I.N.I.C. Games által jegyzett The Wardrobe visszanyúlás egy olyan korba, amikor a kaland-videojátékok mindegyikét abszurd humor és egyetlen direkt parancsra való rákattintásos irányítás jellemezte. Egyszóval a legnagyobb szeretettel üdvözlök mindenkit a kilencvenes években! A The Wardrobe ugyanis ugyanolyan száraz (ez pozitív jelző), egzisztenciális horrorral átszőtt szürreális vízió, mint amilyen a Sierra meg a LucasArts legjobb játékai voltak. Ez persze nem jelenti azt, hogy grafika szempontjából a The Wardrobe megrekedt volna a kilencvenes években: gyönyörű háttereiből, rajzfilmesen vicces karakterei hozzák a modernt, mindössze a játékmenet kvázi-statikussága - hiszen a történet lendülete csak a játékos döntési gyorsaságától függ - idézi meg a Guns ‘n Roses évtizedét. Az idézgetés eleve jól megy neki, az egyes helyszínek háttereit ugyanis telerakták popkulturális utalások tömkelegével, amelyek kipécézése hatalmas élvezettel fogja eltölteni a posztmodern rajongóit.

Az irányítás elegánsan gyönyörű. Minden egyes olyan tárggyal és személlyel, amellyel/akivel interakcióra léphetünk, négy dolgot csinálhatunk, már ha ezt a fizika meg a logika megengedi nekünk: megvizsgálhatjuk közelebbről, felvehetjük, rendeltetésének megfelelően használhatjuk, illetve ha a szituáció olyan, beszélhetünk is hozzá. A kattintgatós kalandjátékok inventoryjának formája igazodik a játék alaphelyzetéhez: Skinny az összes cuccot, amit magához vesz, a bordái között tárolja. “Gyönyörű” látvány újra és újra benézni oda.

Skinny humora néha ugyan fárasztó, de egyébként meg tökéletesen hozza azt a cinikus hipszterhumort, amit anno oly annyira élveztünk, csak épp akkor még nem tudtuk, hogy így hívják. A játék egyes rejtvényeinek megoldása kimondottan nehéz: több olyan feladványt is beleraktak, amely meglepően komoly logikai gondolkodást igényel, és annak ellenére, hogy a játék gombnyomásra kijelöli nekünk a megvizsgálható tárgyakat, lesz, hogy valami nagyon fontos kerüli el majd a figyelmünket. Néha életfontosságú elhagyni azt a fajta gondolkodásmódot, amelyet videojátékok kényszerítenek ránk, és úgy kell egy problémához vagy személyekhez hozzáállnunk, ahogy az életben tennénk. Tudom, hogy ez “nesze semmi fogd meg jól” magyarázat, de nem akarok spoilerkedni, és egyébként is: az efféle titkok kibogozása a legjobb móka - a kilencvenes években edződött kalandjáték-profiknak főleg.

Annak ellenére, hogy a The Wardrobe költségvetése nem lehetett különösebben magas, az őrült karaktereknek hangjukat kölcsönző színészek remek alakítást nyújtanak - ezzel nem akarom azt sugallni, hogy a kettő mindig összefügg, de az is igaz, hogy a valódi tehetségek elkérik a magukét… A játék zenéje könnyed, bohém élettel árasztja el ezt a színpompás világot, amelyben a kaland halálról, elkárhozásról és hasonló sötét dolgokról szól, és amelyekről gyakran esik ugyan szó, de súly nélkül. Mintha kellemetlenségek lennének csupán. Ez nem hiba: mint ahogy fentebb már említettem, ez a jellemző a klasszikusoknak is sajátja volt. Félvállról venni a halált.

A The Wardrobe számítógépekre jelent meg.