Az apáca 2. - Kritika
Valak újra akcióban *ásít*
A fő Démonok között-filmek varázsát az adja, hogy a valóban létezett démonszakértő Warren-házaspár eseteit dolgozzák fel, ezt nem győzik hangsúlyozni a stáblista alatti archív fotókkal és felvételekkel. A különböző rémekre épülő spinoffok eltérnek ettől a koncepciótól, de a rajongók szerinti legrémisztőbb gonosztevőre, Valakra felépített 2018-as Az apáca bebizonyította, hogy nem is kell ide holmi hitelesítés a sikerhez. Vagyis a film akármilyen gyenge eresztés is lett, a franchise legtöbb összbevételét termelte, úgyhogy kötelező volt folytatást gyártani hozzá. Alkotói, a Démonok között: Az ördög kényszerítettet is levezénylő Michael Chaves és társai pedig érezhetően nem is erőltették túl magukat, hogy valami jobbat, többet hozzanak össze.
Az első rész végén Irene nővér és segédje, Maurice ugyan sikeresen megküzdöttek Valakkal, ám már akkor baljós jel értesített minket arról, hogy hőseink csak csatát nyertek, háborút nem. Pár évvel később Irene és Maurice látszólag nyugalomban élnek, ki-ki visszatért a saját kaptafájához. Maurice immár egy francia bentlakásos lányiskolában gondnok, itt össze is barátkozik egy kislánnyal, Sophie-val és tanítónő édesanyjával, Kate-tel. Akár szép családot is alkothatnának együtt, ha nem tűnne fel ismét a színen Valak, aki sorra szedi jellemzően egyházi áldozatait szerte Európában. Ezúttal ráadásul minden eddiginél rémisztőbb a küldetése, amelyet ha teljesít, akkor nem csak a mi világunkban lesz hatalmas a felfordulás. Irene tehát ismét kénytelen szembeszállni a démonnal, főleg, hogy régi barátja is veszélyben van.
Mint már említettük a bevezetőben, Az apáca 2. nem sok újat tud nyújtani az előző, finoman szólva is halovány és problémáktól hemzsegő részhez képest. A 2018-as filmmel az volt a legfőbb gond, hogy nem tudta kiaknázni a zárdában és a zárt szituációban rejlő lehetőségeket, megelégedett a démonhorrorok kliséinek a felsorakoztatásával. Holott a filmtörténet kínál a témában néhány nagyon eredeti és hátborzongató példát, élen Ken Russell 1971-ben bemutatott klasszikusával, az Ördögökkel. Mivel Az apáca 2. alkotói nem erőltették meg a fantáziájukat, így reprodukálták az első rész alapproblémáját: a fő helyszíne és sztorija csak eredendően érdekes, hosszú távon viszont nem.
Ráadásul ezúttal nem is szorítkoztak a készítők kizárólag egy helyszínre, mivel jó darabig két fő szálon, párhuzamosan fut a cselekmény: az újabb démonirtástól vonakodó Irene szála az érdektelenebb, izgalmasabb viszont az internátusi történet Maurice-szal és a lányokkal, akik közül néhányról azt is hihetnénk, ördögfiókák, annyira gonoszak. A bentlakásos iskolának van egy-két rejtélyes és hátborzongató tere, mint a lezárt, romos kápolna, amelyben egy szép, figyelmet megragadó üvegablak található, rajta egy hatalmas, vörösen izzó szemű kecskével. Ez a kép önmagában is nyomasztó, de Az apáca 2. alkotói építettek köré egy kisebb "horrorepizódot", ami többé-kevésbé működik. Többé-kevésbé, mert Chaves és csapata kezeskednek, hogy más bugyutaságok tönkretegyék.
Néhány horrormomentum tehát hatásos Az apáca 2-ben. Ilyen még az előzetesekben is látott, relatíve jól felépített újságstandos jelenet, amelyben Irene előtt a magazinok fotói kirajzolnak VALAMIT. Na, vajon mit? A kérdés természetesen költői és ironikus, mivel ez a film alig tud meglepetést okozni, sőt kifejezetten önismétlő. És nemcsak úgy önismétlő, hogy újrahasznosítja az első rész összes ijesztőnek szánt sokkeffektusát, olcsó jump scare-jét és közhelyes beállítását, hanem úgy is repetitív, hogy a cselekmény során látott fogásokat tálalja újra nem is túl sok jelenettel később. Egy szereplő háta mögött megjelenő Valak-forma? Pipa. Egy háttal álló karakterről kiderül, hogy már nem az, akinek látszik? Pipa. Egy ostoba szereplő bemegy egy olyan zárt helyre, ahol simán elintézheti a démon bestiális módon? Pipa. A mondás szerint persze egy újszülöttnek minden vicc új, de amikor ekkora a túlkínálat a démonhorrorokból a piacon, mint korunkban, nem tudjuk elképzelni, hogy a célközönség csupa "újszülöttekből" állna, akik bedőlnek az olcsó rémisztgetésnek.
A helyzetet súlyosbítja, hogy Az apáca 2. a cselekményben előre haladva szégyentelenül halmozza is az ijesztgetős jeleneteket és a közhelyes gyilkosságokat, a végső leszámolás már csak emiatt és persze a rengeteg logikátlanság, irreális, légből kapott történés miatt is rendkívül enervált. Sőt, a film utolsó harmada azt is tökéletesen bizonyítja, hogy Valakban mint horrorrémben nincs több szufla. Holott a démont egész jól kezdték el tovább építeni az alkotók, mivel némileg kibővítették a háttértörténetét, összekapcsolták egy, a tálalás miatt elég nagy marhaságnak tetsző legendával és adtak neki egy viszonylag értelmes, bár nem túl komplikált célt is. Ugyanakkor a gonosztevő és képességeinek az ábrázolása egyáltalán nem következetes. Elvileg egy gazdatestben "közlekedik", mégis nagyjából úgy tűnik, mindenható és korlátlan a hatalma, olykor nem is igazán érthető, miért az emberekkel szórakozik, miért nem üti ki egyből magát a Jóistent. Valójában persze a film készítőit már cseppet sem érdekelte a cselekménylogika: ha eszükbe jutott egy ötlet, amit jónak gondoltak, azt belepakolták a sztoriba "Adjunk neki! Hadd szóljon!" alapon.
Az első rész nagy problémája volt az is, hogy valójában nem tudott semmit kezdeni a Taissa Farmiga által megformált hősnővel, karaktere nem kapott semmilyen pluszt, ami miatt minimálisan is lehetett volna szorítani neki – a színésznő igéző tekintetét és szép arcát leszámítva. A helyzet nem sokat javult Az apáca 2-ben sem. Az alkotók megkísérelték kibontani Irene családi traumáját és azt, hogy mit is keres egy ilyen vágyakkal teli, inkább világi nő egy zárdában, de onnantól kezdve, hogy eljut az internátusba és konfrontálódik Valakkal, ez az egész személyes dráma elsorvad. Pontosabban egy elég légből kapott infó még érkezik ennek kapcsán a végső leszámolás során, de jobb lett volna, ha erről inkább hallgatnak a film készítői.
A mellékfigurák ezúttal is némileg érdekesebbek a főhősnőnél, de sokkal jobban nincsenek kidolgozva. Storm Reid lázadó, hitében gyenge apácája, Debra eleinte izgalmas újoncnak tűnik, jó társa lehetne Irene-nek, később viszont szembesülünk vele, hogy kihagyott ziccer, teljesen elsekélyesedik a cselekmény második felére. Maurice, Sophie és Kate alapjáraton szívmelengető kapcsolatát bárgyú dialógusok és nem szándékosan nevetséges beállítások teszik tönkre, azaz a romantika és a szeretet ábrázolása nagyon nem megy Az apáca 2-nek. Sophie és a többi lány viszonylatában pedig előkerül az iskolai zaklatás témája, de kérdés, hogy azon kívül minek, hogy pár "kis boszorkány" minél brutálisabb kivégzését szinte kívánja a közönség.
A húsvét környékén bemutatott A pápa ördögűzője sem váltotta meg a világot, de abban legalább Russell Crowe bolondos címszereplője vitt némi színt az unásig ismert démoni horrorsztoriba. Ha netán lesz Apáca 3., akkor javasoljuk, hogy Farmiga hősnőjét formálják valami hasonló karizmatikus karakterré. De állj! Nem! Nem kérünk több Apácát!
Az apáca 2. (The Nun 2, 16 éven aluliak számára nem ajánlott!) 2023. szeptember 7-től megtekinthető a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.
Pozitívum
- Eredendően érdekes az új helyszín
- Kísérlet az ismerős démon komplikálására
- Egy-két jól eltalált horrorjelenet
Negatívum
- Ezt az olcsó ijesztgetést láttuk már korábban
- Önismétlő és felrúgja a saját szabályait
- Közhelyes sztorik és témák
- Kibontatlan, klisés karakterek
Végszó
Az apáca folytatása tulajdonképpen nem okoz csalódást, mert pont azt nyújtja, amit az első rész alapján elvártunk tőle. Csakhogy ez egyáltalán nem dicséret a részünkről, éppen ellenkezőleg: már-már szégyenletes, az alkotók miként húznak le egy újabb rókabőrt a Démonok között-filmsorozatról. Jó, ne legyünk igazságtalanok, némi újítás, illetve újítási szándék azért szorult a filmbe, egy-két ijesztő momentuma jól eltalált és felépített, a fő helyszínben és a démon kibővített sztorijában is van potenciál. Ám az alkotók megelégedtek sok helyütt nem is a középszerrel, hanem a slendrián megoldásokkal, azaz az önismétléssel és a műfaj legalább ötven éve elcsépeltnek számító fogásaival. Úgyhogy aki egy jó démonhorrorra vágyik, az inkább várjon tovább, lesz még mit nézni ősszel!
