A csempész - Kritika

Clint Eastwood nem erről a világról való. Annyi idősen futott be színészként, mint ahány évesen a sportolók visszavonulni szoktak, és tessék, öt és fél évtizeddel később még mindig aktív. Mit aktív! Jövőre lesz 90 éves, de ez csöppet sem akadályozza abban, hogy évente, kétévente filmeket rendezzen (és producerkedjen), nem ritkán olyanokat, melyek Oscar-közelbe jutnak. És ugyan több alkalommal is jelezte, hogy színészként már nem lép a kamera elé, A csempész kapcsán már másodszor szegi meg eme ígéretét. De meg tudjuk érteni: ezt a karaktert bűn lett volna nem eljátszani.

Earl Stone nem erre a világra való. Értsd és mondd: ami a szívén, az a száján. Gondolkodás nélkül beolvas bárkinek, rezzenéstelen arccal n-betűzik, és még akkor is a maga feje után megy, ha pisztolyt szegeznek rá. Ahogy a filmben el is hangzik: ő nem filterezi sem a mondanivalóját, sem a tetteit. No nonszensz hozzáállásának, száraz humorának és közvetlenségének hála nagy népszerűségnek örvend barátai, munkatársai körében, de ez nem jelenti azt, hogy jó ember. Idegenek, kollégák visszajelzéseit mindig is fontosabbnak tartotta a családjánál, amely évtizedeken át tűrte és tűrte azt, hogy alig volt otthon, gyakorta testben sem, és lélekben szinte sosem, végül elidegenedett tőle. Segítőkészségében is önző ember, és mikor kap egy kétes ajánlatot, elsősorban azt sem azért fogadja el, hogy másoknak - netalántán a családjának jó legyen: a könnyen szerzett pénzből saját széthullott kertészetét kívánja feltámasztani, aztán miután elkezd dőlni a lé, akkor a reflektorfény kedvéért kezd el jótékonykodni.

Sokáig nem is tudja, mit tesz: tisztában van vele, hogy valami rosszat, de nem vesz róla tudomást: nem kérdez, nem nézi meg, mit raknak a kocsijába. Mivel egész életében járta az országot, és soha nem büntették meg, egy mexikói kartell egyik tagjának az a hajmeresztő ötlete támad, hogy drogcsempészt csinál belőle, aki az ország egyik sarkából a másikig fuvarozhat több millió dollár értékű drogot anélkül, hogy ezzel bárkinél is feltűnést keltene - hisz ugyan, ki gyanakodna egy 90 éves tatára meg a furgonjára? És mikor Stone kiszúrja, hogy drogfutár lett, akkor sem izgatja magát. Egyszer aztán mégis olyan döntéshelyzet elé kerül, ami akár az életébe kerülhet.

A csempészt valós események inspirálták, és ugyan Nick Schenk forgatókönyve és Eastwood rendezése romantizálja főhősét, de mint a fentiekből ti is láthatjátok, nem csinál belőle szentet. És ezen gyarlósága miatt nem lehet nem megszeretni őt. De így van ezzel a környezete is, legyen szó akár a legkeményebb gengszterről - Earl Stone ugyanis hamarosan igazi nehézsúlyúak között találja magát, és ugyan látszik rajta, hogy esetenként rendesen berezel, mivel nincs mit veszítenie, ezért nem is fogja vissza magát - szellemes beszólásaival pedig előbb vagy utóbb mindenkit az ujjai köré csavar.

Akár komédiaként is tekinthetnénk A csempészre, amely a másik oldalon is könnyed hangot üt meg a film: miközben Stone sokadik körét futja, addig a Bradley Cooper és Michael Pena alakított drogellenes ügynökpáros próbálja kideríteni kilétét, és eközben a zsarufilmek közhelyeiben lubickolnak élvezetes lazasággal. Sőt, még a kartellt vezető Andy Garcia is inkább egy kedves paródia - olyan figura, mint akit Sylvester Stallone Oscarjából szalasztottak -, de a könnyed szituációk és karikírozott figurák ellenére a levegőben mégis ott érezhető feszültség és a dráma, ami sajátos, egyeseket könnyen zavarba ejtő hangulattal ruházza fel a filmet. És Eastwood örömjátéka mellett talán ez a film egyik legnagyobb erőssége, ennek köszönhetően emelkedik ki a tömegből.

Kár, hogy bizonyos elemei viszont jelentősen rontanak az összképen. Nem a cselekmény által meglovagolt közhelyek jelentik a nagyobb gondot, hanem a súlyos mulasztások. Stone családtagjai olyanok, mint a viharos szél által megbolondított szélkakasok: a lánya is és az unokája is csak szélsőségekben képes gondolkodni, talán csak a Dianne Wiest által megformált exfeleség tűnik ki közülük, akinek később lesz is egy fontos jelenete a filmben. Ennél nagyobb mulasztás, amit A csempész az Ignacio Serricchio által játszott Julióval tesz. A karaktert a kartellvezető rendeli Stone mellé bébiszitternek, és eleinte előadja a keménykedőt, kicsit viccesen, kicsit aggasztóan, mivel állandóan ott remeg az ujja a ravaszon, de aztán ő sem tud ellenállni Stone sármjának, és végül egyfajta ki nem mondott apa-fia kapcsolat alakul ki köztük, hogy a film fordulópontján Julio... egyszerűen eltűnjön a történetből. Ez a hányavetiség nehezen bocsátható meg a filmnek, főleg miután annyi időt szentelt kettejük kétségkívül izgalmas interakciójának.

Végül pedig nem marad más, mint egy kiváló Eastwood-alakítás egy különleges hangvételű, egyszerre nagyon szórakoztató és frusztráló filmélmény és egy olyan üzenet, melyet túl vaskosan, túl szájbarágósan húznak alá. Sebaj, talán nem A csempész lesz Eastwood színészi és rendezői pályájának csúcsa, de hibái ellenére is felkerülhet a koronára kisebb ékkőként.

---

A csempész január 10-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.