Az utolsó párbaj - Kritika

Akár a munkahelyi erőszak vádja parafrázisaként is működhetne Ridley Scott véres tanmeséje, amitől helyenként ökölbe szorul a kéz és összerándul a gyomor.

Erről van szó

Franciaország a XIV. században. Marguerite de Carrouges (Jodie Comer) nem kisebb dologgal vádolja férje, Jean de Carrouges földesúr (Matt Damon) egykori barátjából lett riválisát, Jacques Le Gris-t (Adam Driver) fegyvernököt, hogy megerőszakolta őt. A férfi ártatlannak vallja magát, ezért Jean párbajra hívja ki: ha nyer, akkor Isten akaratából igazságot szolgáltatott, ellenben ha veszít, akkor a feleségét kivégzik hamis tanúzásért. A film hármójuk szemszögéből mutatja be a párbajig vezető utat.

Ezért jó

Habár a téma és az elbeszélés módszere hasonló, mégsem lehet azt mondani, hogy Az utolsó párbaj Kuroszava Akira első sikerfilmjét, A vihar kapujábant mesélné újra, Ridley Scott rendezése ugyanis inkább egy modern tanmese nagyon is aktuális témákról, csak a középkorba áthelyezve. Ehhez egy valós történelmi eseményt, illetve az azt dramatizáló Eric Jager könyvét használta fel, melyből Nicole Holofcener (Exek és szeretők, Megbocsátasz valaha?), illetve Matt Damon és Ben Affleck írtak forgatókönyvet - ők a Good Will Hunting óta most először dolgoztak együtt íróként. Míg az eredeti könyv igyekezett az adott kort, annak szokásait és törvényeit is bemutatni - a nők akkori helyzetéről nem is beszélve -, addig a trió forgatókönyve inkább az apróbb nüánszok, szemszögek közötti különbségekre fókuszál. Zseniális, ahogy a kulcsjelenetekben elhangzott mondatok nem változnak, előadásuk, környezetük viszont teljesen új értelmet nyer a különböző felek értelmezésében, illetve előadásában.

Jean úgy látja az eseményeket, mintha egy becsületért és elismerésért küzdő lovag lenne, aki revansot vesz egy szörnyű tetten - az ő szemszöge egy naiv lovagtörténetre emlékeztet -, míg Le Gris hős szerelmesként tetszeleg, aki az események áldozatává válik, hogy aztán Marguerite szemszöge mindent teljesen új megvilágításba helyezzen. Habár esetenként egy kicsit didaktikus a narratíva, mégis egyszerre dühítő és elszomorító azt látni, hogy vannak dolgok, melyek az évszázadok alatt semmit sem változtak, ugyanakkor a szkript egyik nagy erénye, hogy egyik szereplőből sem csinál egyértelmű szörnyeteget: szörnyű dolgokat mondanak és művelnek, de ők maguk ezeket nem látják annak. Kivéve talán a Ben Affleck által bicskanyitógatóan (értsd: remekül) megformált Pierre d'Alençont, a király helytartóját, aki színtiszta elfogultságból mond ítéletet.

Ami pedig magát a címbéli párbajt illeti: ilyen nyers és kőkemény összecsapást nem mostanában láttunk hollywoodi filmtől, az biztos.

Ezért nem jó

Az utolsó párbajt 2015-ben jelentették be először: ha még akkor megvalósul, egészen más fogadtatása, kicsengése lett volna, mint most lehet majd, mikor már eléggé telítődött a piac hasonló témákat feldolgozó filmekkel, sorozatokkal. Üzenete ezért hathat némileg didaktikusnak, és minden bizonnyal fel is vet majd kérdéseket sokakban. Értsétek ezt úgy, hogy ettől a filmtől mindenki dühös lesz, csak ki így, ki úgy.

Megéri a pénzét?

Ha egy kőkemény hőstörténetre vágynál, Az utolsó párbaj nem a te filmed, mert ebben a filmben csak álhősök, álszentek és áldozatok vannak. Ez egy kegyetlen, nagyon intim és helyenként kifejezetten kényelmetlen emberi dráma nyers alakításokkal, az utóbbi évek egyik legdurvább stúdiófilmes összecsapásával és valós, habár mostanában elég sokszor hallott mondanivalóval.

---

Az utolsó párbaj (The Last Duel, 16 éven aluliaknak nem ajánlott) 2021. október 14-től látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.