Az Emoji-film - Kritika

Igazából meglepő, hogy idáig kellett várni erre a filmre: az emotikonok, azaz a hangulatjelek nem egyszerűen aktív részesévé váltak a XXI. század kommunikációjának, de sok esetben át is vették a szerepet tőlük. Ugyan a szmájli, azaz a ":)" jel már 35 éve létezik, az internet csak valamikor a kilencvenes évek második felében kezdte el használni, ami a különböző fórumokban később megjelenő grafikus megjelenésnek köszönhetően valóságos kifejezőtárrá bővült. Manapság már szinte elképzelhetetlen nélküle a digitális kommunikáció - olyannyira, hogy ha valaki nem használ szmájlikat, az minimum különc.

Szóval kész csoda, hogy Hollywoodot csak most ihlették meg ezek a vigyorgó, síró, ilyen-olyan pofákat vágó arcok, melyek köré az idáig másodvonalbeli animációs filmekben utazó Tony Leondis író/rendező/ötletgazdag egy olyan élő-lélegző világot húzott fel, amiben legalább annyi lehetőség rejlett, mint amennyi a Rontó Ralph vagy A LEGO-kaland sajátosan működő univerzumában. Hogy végül ezek java kihasználatlan maradt, az természetesen a filmesek hibája, de hogy az Emoji-film lenne (jelenleg) minden idők 11. legrosszabb filmje (az IMDb szerint), az sokkal inkább az internetes publikum megvezethetőségének és a közösségi hálókon hatványozottabban működő nyájeffektusnak tudható be.

A filmet lepontozók java valószínűleg nem is látta Az Emoji-filmet, amely azért közel sem olyan tragikus, mint amilyennek a híre mutatja. Ugyanakkor némi mosolygással vegyes lamentálásra adhat okot, hogy egy olyan filmet, amely a tömeges kommunikációt leegyszerűsítő (mondhatni, primitívvé tévő) eszközökről szól, a tömeges véleménynyilvánítást leegyszerűsítő fórumok (az IMDb, a Rotten Tomatoes és a Metacritic) konszenzusa nyírt ki. No, erre a fonákra mutassatok egy hangulatjelet!

A film egy okostelefonban játszódik, amely az ott élő emotikonok, vírusok és még ki tudja, miféle figurák szemében egy óriási metropolis, ahol az egymás mellett tornyosuló applikációk mind-mind külön világot testesítenek meg. A messenger központban pl. életre kelt emotikonok dolgoznak, melyek mindnyájan más hangulat kifejezésére hívatottak a telefon gazdája által folytatott SMS-es kommunikációban. A történet főhőse, Gene (T.J. Miller) eredetileg a "meh" ikon akar lenni, csak az istennek nem tudja felvenni ezt a figurát (értsd: ennél ő sokkal mélyebb), ezért aztán mikor pont őt választaná a telefon gazdája (aki egyébként egy tinédzserfiú, aki épp a neki tetsző lánynak kíván üzenetet küldeni), Gene bepánikol és nem teljesíti feladatát, amit a telefon gazdája úgy értelmez, hogy a készüléke bekrepált, és sürgős javításra szorul - aminek az alkalmazások törlése is velejárója -, az emotikonok pedig Gene-re néznek úgy, min ami meghibásodott, és eliminálására szorul. Gene kénytelen menekülőre fogni, és a pucolásban betársul mellé egy tenyérre emlékeztető Hi5 hangulatjel (James Corden) és egy Jailbreak névre hallgató hacker (Anna Faris), akikkel közösen kitalálják, hogy ha megjavítják Gene-t, akkor talán a telefont sem kell törölni.

Igen, jól érzitek: Az Emoji-film világa és annak szabályrendszere meglehetősen gyenge lábakon áll, és ugyan eme világ felépítése egész ötletesre sikerült (a Spotify alkalmazásban hanghullámokon csónakáznak hőseink, a Felhő pedig úgy néz ki, mint egy felhőben lebegő sci-fi város), idővel még az a minimális logika is kiveszik belőle, amivel a készítők eleinte ellátták. Például miért zavarná az az emotikonokat, hogy Gene nem csak "meh" fejet vág állandóan, mikor ők is mindenre másképp reagálnak? Hőseink miért küzdenék át magukat mindenféle applikációkon, melyekről egy futkározás során a későbbiekben kiderül, hogy simán megkerülhetők?

Ennél rosszabb hír, hogy a világkihasználás mellett a történetben rejlő poénokat sem sikerül meglovagolni. A film alapvetően megmarad kínos szóviccek és szellentéses szellemességek szintjén, és csak nagy ritkán késztet őszinte mosolygásra. És ugyan Gene-hez hasonló figurát már vagy ezret láttunk - Rontó Ralph is azért indult el otthonról, mert ráunt a neki kiosztott szerepre -, a film ilyetén üzenetét, mi szerint "törekedj a sokszínűségre", a rettenetesen buta befejezés teljesen lerombolja, melyben egy háromféle fejet vágó szmájlira a mély érzések manifesztációjaként tekintenek. Ennyire azért ne legyünk egyszerűek.

Az Emoji-filmet augusztus 10-től játsszák a magyar mozik. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.