Terminator: Sötét végzet - Kritika

"Ezek a barmok soha nem tanulnak" - hangzik el egy ponton Sarah Connor szájából ez a mondat, mellyel arra utal, hogy az emberek képtelenek okulni hibáikból, és újra meg újra elkövetik azokat. A filmnek ezen a szakaszán elég sokan lesznek a nézőtéren azok, akik ugyanúgy gondolkodnak majd a Sötét végzet alkotóiról, akik valószínűleg összehozták az egyik legtisztességesebb, egyben legszükségtelenebb Terminator-folytatást egy réges-rég kimúlásra ítéltetett franchise-ban.

A végzetben, amit a nézők és a kritikusok egyaránt be szerettek volna már végezni párszor, de bármennyire is bukdácsoltak a T2 utáni terminátor-filmek, a franchise elpusztíthatatlannak bizonyult. Még a szörnyű Genisys ellenére is, amely nyitva hagyta befejezését, a kínai bevételek pedig elintézték, hogy a gyártó stúdió komolyan elgondolkodjon az esetleges folytatásról. Szerencsére nem kellett tovább követnünk az emberi bőrbe bújt Skynet és a totálisan félre castingolt Reese és Connor kálváriáját, mert a filmek szülőatyja, James Cameron 20 plusz év után végre visszaszerezte a franchise feletti uralmat, és véget vetett a cirkusznak.

Lehet, hogy az lett volna a legjobb, ha édes egyszerűen hagyja kimúlni az időutazó cyborgok mitológiáját, de ő nem az a típusú filmes, aki ne hinne a folytatásokban, hisz néhány éven belül több ilyen lesz a rezüméjén, mint eredeti alkotás, így aztán azzal az ötlettel állt elő, hogy felejtsük el A gépek lázadását, a Megváltást és a Genisys-t, és ott vegyük fel a történet fonalát, ahol még úgy isten igazából jó volt.

Igen ám, de Az ítélet napja nem kiáltott folytatás után, a Sötét végzet pedig hiába próbál meg önálló jogon létezni, az élőszövet könnyű lekapirgálása után kiviláglik, hogy az a film igazából csak a T2 remake-je. Még az akciójelenetek felépítése és az azok köré csoportosuló felvonások is Az ítélet napja nyomvonalát követik, csak ezúttal több védelmező nyüzsög a film nőnemű "John Connorja" körül.

Ugyanakkor a Sötét végzet tagadhatatlanul is korunk filmje: ezúttal nem egy, hanem mindjárt három nő is megveti benne a lábát, mindeközben egy pillanatig sem hivatkoznak saját nőiességükre, ezzel is teljes emancipációt hirdetve. A film ezenkívül finoman, de azért nem észrevehetetlenül reflektál az Amerikában élő kisebbség és a hatóságok közötti ellentétekre, de leginkább megvalósítását tekintve esett át alapos felfrissítésen, és sajna pont ebben botladozik a legjobban.

A T2 anno a lehető legjobbkor érkezett: a praktikus effektusok elképesztő minőséget képviseltek, a CGI pedig még gyerekcipőben járt, és leginkább a fizikai effektusok és a kaszkadőrmunka kiegészítésére szolgált. A legtöbb akciójelenet ott zajlott le a vásznon, és épp csak annyi rásegítést kapott, hogy ugyan olyat láthassunk, amit még soha azelőtt, de mégis elhiggyük azt, amit láttunk - folyékon fém ide vagy oda. A Sötét végzet egyik legnagyobb baja az, hogy a látható kaszkadőrmunka ellenére túlságosan nagy mértékben hagyatkozik a számítógépes rásegítésre, amiből mostanában láthattunk már sokkal, de sokkal sikerültebb darabokat is. Lehet bármennyire kitűnő az akciókoreográfia - és az új terminátor meg a felpimpelt ember csörtéi több mint izgalmasak -, a megvalósítás döcögős, hisz látod, mikor váltja az egymásnak feszülő izmokat a gumírozott CGI. Ugyanez mondható el a járműves üldözési jelenetekről is, melyekben csak úgy repkednek az autók és még egy böszme katonai repülőgép belsejét is felépítették azért, hogy aztán úgy pörgessék, mint valami centrifugát, de amint belép a képbe a CGI, máris hitelét veszíti az egész.

De lehet, hogy ezt már csak azok érzékelik igazán, akik az első filmeken nőttek fel: az új generációnak viszont már a terminátor név lesz az, amit nem sokat mond. Kár, ugyanis a közreműködők alaposan odateszik magukat. Talán pont a marketing középpontjába helyezett Linda Hamilton lóg ki a leginkább, aki már-már önmaga keménységét parodizálja, mégis érezhető, ahogy feszeng, hisz két évtizede nem játszott említésre méltó filmben. Ugyanakkor Arnold örömmel tér vissza kedvenc figurájához, és már-már azt a marhaságot is el tudja adni, amivel létét próbálják magyarázni, a film legerősebb pontjait viszont a fiatalok képviselik: Natalie Reyes-ben látod a jövő reménységét, Gabriel Luna pedig ha kell, olyan, mint egy gép, máskor pedig végtelenül megnyerő, mert hát egy terminátornak az a dolga, hogy az emberek bizalmába férkőzzön. A film abszolút csúcspontja pedig Mackenzie Davis, aki fizikailag és lelkileg egyaránt teljes odaadással és alázattal viseltetik némileg alulírt karaktere iránt. Jelenléte már-már azt is képes feledtetni, hogy a Sötét végzet ugyan tisztességesen elkészített, de alapvetően közepes iparosmunka csupán.

---

A Terminator: Sötét végzet (Terminator: Dark Fate) október 31-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.