Felhőkarcoló - Kritika

Nem annyira karcol

KRITIKA: Felhőkarcoló

A hongkongi Gyöngy a világ legnagyobb épülete. Kétszer akkora, mint a Burdzs Kalifa, 220 emelet magas, középtájon van benne egy 30 emeletnyi függőleges park, egyébként pedig egy gyöngyöt a szájában tartó sárkányra emlékeztet. A rossz hír az, hogy ez az épület valójában nem létezik, de a filmet író és rendező Rawson Marshall Thurber szerint tudományos szempontból már csak öt percre vagyunk attól, hogy felépüljön.

Ha így lesz, akkor mindenképp Dwayne Johnsont kell megtenni biztonsági vezetőként, még akkor is, ha időközben megválasztják az Egyesült Államok elnökének, ami simán benne van a pakliban. Ez a fazon ugyanis nagggyon tud, és még akkor is átgázol tűzön-vízen, ha szerepe szerint féllábú. Márpedig az általa játszott Will Sawyer, a Gyöngyöt bevizsgáló biztonsági szakember nem csupán ezzel a hendikeppel rendelkezik, de pontosan ilyen hajmeresztő tettekre kényszerül, mikor rosszarcúak felgyújtják az épületet abban a reményben, hogy ezzel kicsalhatnak egy értékes tárgyat annak szintén ott tartózkodó tervező-tulajdonosából.

 
Nem megmondtam, hogy ne hagyd bekapcsolva a sütőt?!

De nem csak ő van ott a 100. emelettől felfelé lángoló hodályban, hanem Sawyer felesége és két gyereke is, ezért aztán a túszmentő gyakorlattal rendelkező fazon felkerekedik, hogy kimentse őket. Kezdődhet a tűzön-vízen átgázolás...

A 80-as évek végén volt egy paradigmaváltás az akciófilmek zsánerében: az izomkolosszusok addigi túldimenzionált hússzeletelését felváltotta az érző-szenvedő átlagemberek átlag feletti küzdelme, amely jóval közelebb állt a nézők habitusához. Egy szó mint száz: Rambót leváltotta McClane. A Felhőkarcoló sajátosan mixeli az évtized két végletét: a Szikla nem csak méreteiben drabális, de tetteiben is - de hát ti is láttátok, hogy mit művelt az előzetesekben: megjavította a távolugrás intergalaktikus rekordját, 300 méter magasan himbálózott a lángok felett, meg ilyesmi. Ennek ellenére megpróbálták lehozni a földre, míg műlába miatt neki minden lépés fáj, a családja épsége miatt akár a vasdrótot is kettéharapja, és közben nyög és vérzik és szenved és jaj, de rossz neki. Tudjátok, mint annak a New York-i zsarunak egy másik toronyházban.

Igen ám, de a Felhőkarcoló alkotói elkövettek egy óriási hibát a filmmel kapcsolatban, mégpedig azt, hogy családbarátra fazonírozták. Hiába szorítja hát össze a fogát a Szikla, és passzírozza ki az útjába álló rosszfiúkat, belekkel való ugrókötelezés, vérgőz és csontropogás híján az egész olyannak hat, mintha csak visszatért volna a ringbe pankrátorkodni kicsit.

Sebaj, a vér hiányát kreatív megoldásokkal pótolják - gondolhatnánk, de sajnos a készítők csak azt mondják fel, amit az elmúlt évtizedek akciófilmjeiből felrémlik nekik: emiatt átsorolunk a pallón a lángoló mélység felett, amott az utolsó pillanatban gurulunk át egy lecsukódó kapu alatt. Ehhez pedig arctalan smasszerek, kiszámítható köpönyegforgatók és egy teljesen jellegtelen főgonosz asszisztál. És igazából a 3D is maximum azok gyomrára köt csomót, akik amúgy is heveny tériszonyban szenvednek, a derekasan használt CGI a harmadik dimenziónak köszönhetően ugyanis még szembeötlőbb. Pedig alapvetően nem nézne ki rosszul a film, mert a címszereplőjét tényleg derekasan megdizájnolták.

 
Zsupsz!

Lehet, hogy a feszültséget vattacukorba fojtotta, de visszafogottság a producerek részéről érthető, hisz a Felhőkarcoló is azon filmek sorát gyarapítja, amely leginkább a kínai piacra készült (nem véletlen sem a helyszínválasztás, sem az ezzel szorosan összefüggő ázsiai színész szerepeltetése), ebben az országban pedig nagyon komolyan veszik a korhatárt, így a magasabb besorolás ott sok-sok nézőbe kerülne. Ami pedig Dwayne Johnson szorgalmát illeti, mi megértjük, hogy addig üti a vasat, amíg meleg, de talán egy kicsit jobban is válogathatna a projektek és az alkotótársak közül, mert Thurber nem elég tehetséges rendező, a Felhőkarcoló pedig nem elég emlékezetes mozi ahhoz, hogy bármit is hozzá tudjon tenni az akciófilm zsáneréhez.

A Felhőkarcoló július 12-től látható a magyar mozikban, előjátszások formájában viszont már június 29-től is megtekinthető. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.

 

Pozitívum

  • Dwayne Johnson ezúttal se fogja vissza magát
  • Tetszetősen dizájnolt címszereplő

Negatívum

  • Szürke akciójelenetek
  • Se íze, se bűze karakterek

Végszó

A humor és a bátorság nagyon hiányzik ebből a kiszámítható akciómoziból, melyet még Dwayne Johnson sármja se tud kirántani a középszerből. A címszereplő ugyan jól néz ki, csak jobban is kihasználhatták volna a méreteit, rendezőjének viszont meg kéne maradnia a vígjátékoknál, ugyanis hiába lehet sokat vigyorogni a Felhőkarcolón, arról leginkább a film marhaságai tehetnek.

További cikkek a témában

Felhőkarcoló

2018. július 12.

KRITIKA: Felhőkarcoló

5
Átlagos
Szép ez az épület, csak kár, hogy belül üres.
Felhőkarcoló
Kommentek