Scribblenauts Showdown - Kritika

A 5th Cell sorozatának első epizódja, a 2009-es Scribblenauts igazi meglepetéssiker volt, és nem csak a felhasználók, hanem a szakma is hozsannával halmozta el a roppant kreatív programot. Merthogy miről is szólt a játék? Nos, a Scribblenautsban kis karakterünkkel logikai feladványokat kellett megoldani, ám nem akárhogy: a Nintendo DS képernyőjére stylussal felfirkanthattuk az adott fejtörő megoldásához szükségesnek gondolt dolog nevét (angolul), ami máris ott termett. Persze lehetőségeink érthető módon korlátozottak voltak, de így is döbbenetes mennyiségű elemet hívhattunk segítségül a játék adatbázisából. Nem jutottál fel egy magas helyre? Idézz meg egy brontoszauruszt, aminek a nyakán felmászhatsz. Túl sok az ellenfél? Nosza, kanyaríts egy feketelyukat, ami magába szippantja őket. Gondolom nem kell magyarázni, hogy mennyire szórakoztató és sokrétű a koncepció, s bár a feladványok önmagukban nem voltak borzalmasan nehezek, de ha ki akartuk maxolni egy pályát, akkor háromszor kellett a puzzle-öket megoldani, méghozzá három különböző tárgy, állat, vagy bármi egyéb interaktív elem felhasználásával. Ez pedig már agytekervénycsavaró kihívás volt.

Az elképesztően kreatív és roppant aranyos, kézzel rajzolt látványvilággal prezentált Scribblenauts tehát bombasiker lett, egymás után érkeztek az újabb és újabb epizódok, a széria pedig azóta már több, mint 13 millió eladott példányt számlál. A 2014-es Scribblenauts Unmasked: A DC Comics Adventure után azonban hosszabb pihenőre vonult a sorozat, mi több, az idei új epizód elkészítésének már nem az eredeti alkotógárda, hanem a Shiver Entertainment csapata fogott neki, mely hír az ortodox rajongók homlokára bizonyára mély barázdákat ráncolt. Nem véletlenül, ugyanis a Showdown alcímre keresztelt friss rész az alapformulát felrúgva ezúttal nem a kreatív feladatmegoldásokra, hanem sokkal inkább a kompetitív minijátékokra helyezte át a hangsúlyt, igazi partijátékot faragva a Scribblenautsból. Ami nem feltétlenül volt jó ötlet. Pontosabban ilyen módon tálalva nem volt jó ötlet.

Hogy mi is a baj ezekkel a partijátékokkal? Nos, csupán annyi, hogy kevés van belőlük, és azok sem éppen bonyolult találmányok. Ezeknek legkönnyebben a Versus módban eshetünk nekik, ahol mind a 27 faját kipróbálhatjuk egy barátunk, vagy a dörzsölt MI ellenében. A feladatok jópofák, hiszen a horgászattól kezdve, az akadálypályán és az aszteroidamezőn való versenyen át egészen a frizbi- és kajacsatáig van itt minden, amit az ember el tud képzelni lökött megmérettetésként. Ugyanakkor, ahogyan azt már említettem, ezeknek a reflexekre és a gyors gombnyomogatásra építő feladatoknak a szavatossága igen rövid, maximum az egyszerre több játékmechanikai megoldást keverő kihívások maradnak csak érdekesek többszöri nekifutás után is. Persze vannak olyan kihívások, amik díjazzák a kreativitást, például, amikor egy fekete lyukat kell mihamarabb feltöltenünk szeméttel, ehhez pedig nekünk kell a szemetet "legyártani". Ha ügyes az ember, akkor nagy elemekkel gyorsan teletömheti a lyukat, amiért persze extra bónusz jár, de sajnos kevés az ilyen típusú, ötletes megmérettetés, amiben felsejlik a széria alapkoncepciója, így hamar keresünk majd új elfoglaltságot.

No, nem baj, akkor itt a Showdown mód, amit egyszerre akár négyen is nyomhatunk, jó móka lesz - gondolhatnánk, ám az opciót elindítva hamar kiderül, hogy bizony itt is ugyanazokat a minijátékokat kapjuk, csak közben egy társasjátékra emlékeztető pályát kell bejárunk. A módosító kártyák némileg megkavarják a menetet (hol előrejuthatunk, hol hátrébb léphetünk általuk), de az egész nagyon hosszú, társasjátékként nem igazán, vagy csak nagyon alapszinten funkcionál, ráadásul ha a minijátékokat már betéve ismeri valaki, akkor gyorsan unalmassá is válik.

A harmadik és egyben utolsó opció, a Sandbox emlékeztet leginkább arra, amit Scribblenautsként ismerünk: ebben hatalmas pályákat bejárva logikai feladatokat szükséges teljesítenünk. A világokból egyébként nyolcat is kapunk, és itt az egyes feladványok megoldásának csak a képzeletünk, na meg a 35 ezer elemet ismerő adatbázis szabhat határt. Mi több, ez az opció támogatja a multiplayert, vagyis egy barátunk bármikor beugorhat, hogy kisegítsen egy-egy fogósabb feladatban. Ez azonban majdnem akkora hátrány, mint előny, hiszen simán megtörténhet, hogy a társunk valami olyasmit pusztít el a pályán, ami később egy puzzle megoldásának kulcsát jelenti. És mivel a játék nem árulja el, hogy mikor buktunk egy feladványt (csak azt, hogy mikor jártunk sikerrel), így megtörténhet, hogy órákig nem lelünk rá a titok nyitjára. Nem éppen egy átgondolt megoldás. Ahogy az sem, hogy a Sandbox opció egyetlen célja, hogy minél több Starites fizetőeszközt gyűjtsünk, amivel új kosztümöket, karaktereket és szavakat nyithatunk meg. Egy olyan játékban, amiben bármit a képernyőre varázsolhatunk...

És akkor még nem szóltunk a Scribblenauts Showdown egyik legnagyobb hátulütőjéről, az irányításról. Mert ami tökéletesen működött anno a Nintendo DS érintőképernyőjén, az lassú és nehézkes kontrollerrel, vagyis még az irányítás is az ellen dolgozik, hogy kreatívan oldjunk meg egy feladatot és minél ötletesebb elemeket hozzunk létre. Ez pedig totálisan ellene megy annak, ami miatt a Scribblenautsot annak idején megszerettük.

A Scribblenauts Showdown PS4, Xbox One és Nintendo Switch konzolokra jelent meg március 9-én, mi a Sony gépén teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.