Rampage: Tombolás - Kritika

Egy génszerkesztésre alapuló tudományos kísérlet szabadul el, és csinál gigantikus szörnyetegeket egy albínó gorillából, egy farkasból és egy aligátorból, melyek aztán Chicago belvárosában rendeznek tombolást - mármint amíg Davis Okoye (Dwayne Johnson), a kommandósból lett főemlősszakértő meg nem állítja őket.

A Midway 1986-os játéka fordított egyet a Donkey Kong és társai által megírt recepten, és ezúttal neked kellett óriásszörnyeket irányítanod: városokat lerombolnod, tankokat eltaposnod, embereket felfalnod meg ilyesmi. Nem ez volt minden idők legösszetettebb játéka, az biztos. De ha már valamiért úgy gondolták, hogy a világnak szüksége van még egy olyan filmre - így félúton a Tűzgyűrű: Lázadás és a Végtelen háború között -, melyben monstrumok szabadulnak el nagyvárosokban, annyit igazán megtehettek volna, hogy eme nem túl bonyolult témát összeszedettebb, filmszerű körítéssel látják el.

Azt nem állítani, hogy ne próbálták volna meg: a Tombolásnak például vannak emberszabású karakterei is, habár leginkább alibifigurák, akik arra szolgálnak, hogy megteremtsék a lehetőséget a szörnyeknek a rombolásra, és közben jól rácsodálkozzanak erre, de a Davist játszó Dwayne Johnson mégis jól elvan a maga kedves-mackós-szögletes figurájával, nálánál már csak a gonosz FBI-ügynökből szakadár cowboyjá átvedlő Jeffrey Dean Morgan élvezi jobban a helyzetet. A The Walking Dead Neganjét idéző vigyorával kísért benyögésein messzire látszik, hogy pontosan tudja, mekkora nonszenszhez kölcsönözte jelenlétét. Mert valóban, a színészek leginkább csak jelen vannak a történések elő- vagy hátterében, és hol az ilyenkor megszokott (ál)tudományos halandzsával próbálják magyarázni azokat, hol menekülnek annak látványos hatásai elől.

Semmiképp sem tett jót az a filmnek, hogy négyen dolgoztak rajta, ugyanis a végtermék néha nem igazán tudja, mi is akar lenni igazán: az intrója egyenesen horrort ígér, hogy aztán átalakuljon vicceskedő beszólásokat és egyszerű humorbombákat pukkasztó akcióvígjátékká, majd katasztrófafilmmé, és így tovább. Néha felülről, néha egyenesen alulról feszegeti a PG-13-as minősítésének határait...

Ez utóbbiban sokat segít az egysejtű szintjén mozgó cselekmény, melyben mindig feltűnik vagy egy helikopter, amivel lőni/menekülni lehet, vagy a teleportálásással közlekedő Jeffrey Dean Morgan, hogy apróbb kedvességekkel oldja a szorult helyzeteket. Szintén nagyjából hatévesek szintjén mozognak az olyan elképesztően debilre vett figurák, mint az egész balhé mögött álló, végtelenül gonosz nagyvállalat még gonoszabb nagyfőnöke (Malin Akerman), aki úgy dönt, hogy odacsalja a szörnyeket a chicagói központba, hogy miután a hadsereg végzett velük, neki csak az utcára kelljen lemennie DNS-mintáért. Milliók életével foglalkozni, az snassz! De említhetnénk eme nagyfőnök imbecillis fivérét is, aki elvileg humorforrásként szolgál, de valójában tényleg csak egy idióta, aki két normális mondatot nem tud összerakni, és teljesen érthetetlen, hogy miért sertepertél ott ő is a gonoszkodós tervszövegetés közepette, hisz még ahhoz se tud hozzátenni.

Azt viszont csak a jó ég tudja, miért foglalkozunk ennyit a film emberszabású karaktereivel, mikor eltörpülnek a valódi főszereplők mellett. Igen, még a Szikla is. Ők is meg a hihetetlen megoldásokkal teli sztori is mind annak vannak alárendelve, hogy három túldimenzionált szörnyeteg rendezzen tombolást egy nagyvárosban. A monszták pedig teszik a dolgukat: helikoptereket hessegetnek le az égből, tankokkal pingpongoznak, felhőkarcolókkal dominóznak, és mindezt többnyire a mai elvárásoknak megfelelően realizálva. A gond csupán az, hogy a szemforgatásra késztető narratív megoldások, az idióta emberi döntések és a felválról vett feszültségkeltés mellett ez csak ideig-óráig szórakoztató.

---

A Rampage: Tombolás április 12-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.