Pro Evolution Soccer 2018 - Kritika

Már a demó alapján úgy éreztük, hogy nem lejátszott mérkőzés idén a futballszimulátorok éves harca, mi több, a PES 2018-at akár egy ki-ki meccsre is érdemesnek tartottuk a FIFA-val szemben, a teljes játék pedig javarészt megerősítette ezen vélekedésünket. Persze ez nem jelenti azt, hogy a Konami játéka idén varázsütésre megváltoztatja az eladási arányokat, hiszen abban jelenleg behozhatatlannak tűnő előnyt élvez az EA portékája, de talán faraghat valamit a hátrányán. Ez viszont egy dologtól függ: a virtuális futballisták elnézik-e a gyengébb tálalást az elképesztően szórakoztató és élvezetes játékmenet mellett?

Merthogy a Konami fejlesztői ahogyan az elmúlt pár évben, úgy idén is elsősorban a játékmenet tökéletesítésére koncentráltak, és dacára annak, hogy hangzatos friss funkciókból kevés akadt a marketinganyagokban, a foci elképesztően élvezetes lett a PES 2018-ban. Egyszerűen annyira sokrétű, dinamikus és változatos a gameplay, hogy nehéz letenni a kontrollert, mert elkapja az embert a "csak még egy meccset" érzés. Szembetűnő, hogy a sebességből még inkább visszavett a Konami, ugyanakkor hiába fordulnak, sprintelnek és lőnek kapura a játékosok lassabban, az irányítás ugyanolyan reszponzív maradt, így a játék képe még valóságosabbnak tűnik.

A továbbfejlesztett, még realisztikusabb labdakezelést garantáló RealTouch+ rendszer is hozzáteszi ehhez a magáét, hiszen már pár mérkőzés után képes megmutatja erejét: a futballisták tényleg minden testrészükkel lekezelhetik a hibátlan fizikával pattogó labdát, jobban tudják tartani és fedezni, ennek köszönhetően az egyes meccsszituációk sokkal valóságosabbnak hatnak. Érződik, hogy rengeteg új, apró animáció került bele a focisták repertoárjába (főként a nagy sztárok esetében), nem látni természetellenes, gépies mozdulatokat, a játékosok pedig úgy igyekeznek megoldani a helyzeteket, ahogyan azt az igazi gyepen is tennék. Ennek eredménye, hogy lenyűgözően változatos a mérkőzések képe, és egyáltalán nincs az az érzése az embernek, hogy előre begyakorolt, rutinszerű gólokat szerez. Vagy éppen kap. Csodás érzés lepókhálózni a vinklit jó harmincról Pogbával, ahogyan az is, ha egy végletekig kijátszott ziccer végén flegmán, külsővel tereljük a gólvonal mögé a lasztit Ibrahimovic segítségével.

Persze ehhez a kapusoknak is lesz egy-két szava, akiknek fantasztikusan jól eltalálták idén a viselkedését. Hibázni néha hibáznak, ahogy a valóságban is, de pont megfelelő mennyiségben, hogy életszerű legyen. Emellett azonban megbízhatóan őrzik a kaput, nincsenek érthetetlenül béna mozdulatok, amiken mérkőzések úsznak el, sőt, remek bravúrokat képesek bemutatni olyan helyzetekben, amikben már előre elkönyveltük a gólt. De nem csak a kapusok lettek okosabbak, úgy általában az egész mezőny jól dolgozik, ami szintén nagyban hozzájárul az élvezetes, küzdelmes meccsekhez. A FIFA-szériához képest talán kevésbé dominánsak a test-test elleni összecsapások, nem annyira birkózós a PES, de ez a javára válik, mert a bírók idén sem remekelnek. A javunkra teljesen egyértelmű szituációkat nem ítélnek meg, de nekünk nem ajánlatos hibázni, mert gyorsan előkerül a sárga lap (szerencsére a pirosak ész nélküli osztása azért nem jellemző). Volt olyan, hogy a játékosomat szabálytalanul szerelő védő jöhetett szabadrúgással, mert átbotlott szegény a földön elterülő csatáromon... Nem kirívóan idegesítők a sporik, csak éppen annyira, mint a tízből négyszer sarokkal passzoló ellenfelek, ezeken remélhetőleg gyorsan javítanak majd egy patch-csel.

A fentiek miatt ajánlatos az átalakult szabadrúgásrendszert jó előre a gyakorló módban kiismerni, mert nem lesz sok lehetőségünk éles helyzetben tapasztalatot gyűjteni, nekem legalábbis nem volt. Pedig az apró módosítások jót tettek neki, ahogyan a szögleteknek is: a D-padra hangszerelt taktikai lehetőségekkel befolyásolhatjuk a játékostársaink mozgását, így sokkal nagyobb jelentőséget kapnak ezek a rögzített szituációk a meccsek során. Ezt az opciót természetesen nem csak a támadások, hanem a védelem megszervezésére is előcsalogathatjuk, így elmondhatjuk, hogy még összetettebb, gondolkodósabb lett a PES játékmenete.

Muszáj persze kitérni a grafikára is, hiszen nem mindegy milyen látványban élvezhetjük a hálóban táncoló labdát. Nos, az tagadhatatlan, hogy ezen a téren is előrébb lépett a PES 2018, szebbek a bevilágítások, jobban kidolgozott a futballisták arca és a karaktermodellje (mondjuk ez megint inkább csak az ismert játékosok esetében feltűnő), és a prezentáció, az átvezetők is élvezetesebbek. Ugyanakkor utóbbiak esetén gyakran szembetűnő a kidolgozatlanság, például a frissen bevezetett, öltözői pillanatokat bemutató bejátszásokon vagy a sajtótájékoztatón partra vetett halként tátogó karaktereken, és persze a stadionokban tomboló pixelközönségen is lehetne még csiszolni. Hogy ezt a lécet a már a PES 2014 óta dolgozó Fox Engine korlátai miatt nem sikerül megugrani, vagy egyszerűen a Konami fejlesztőit nem érdekli, az jó kérdés. Ahogyan az is, hogy mi értelme dizájnolni a régóta elavult menürendszeren, ha alapjaiban kellene azt végre átalakítani?

Persze a tősgyökeres PES-rajongókat ezek aligha zavarják majd, de a franchise-ba frissen fejest ugrókat érhetik meglepetések, ahogyan akkor is, ha a kedvenc csapatukat nem találják majd a programban. Vagy csak valami egészen fura néven és fura szerelésben. Igen, sajnos a licencekről van szó, amiben évek óta egy helyben fut a széria. Persze ezzel egyrészt nem nagyon tud mit tenni a Konami, hiszen az EA elhappolta előle sok liga jogait (ahogyan a japán vállalat meg a BL-t és az Európa Ligát), másrészt PC-n és PS4-en is megoldható a moddolás (ez persze az Xbox One-on játszókat aligha vigasztalja), de roppant bosszantó, hogy több óra munka és kutatás után lehet csak igazi El Clásicót játszani, nem pedig az MD White és a Barcelona összecsapásán izgulni. És persze hiába a licencelt izlandi válogatott és a komplett Colo Colo gárdája, ha például a Bundesliga, a spanyol bajnokság 90%-a és a Premier League is a hiányzók között van.

Ha ezen tovább is lépünk, akkor a játékmódok kvázi változatlanságán már nehezebb lesz. Nyilván az alap opciókon nem lehet nagyon variálni (gyors meccsek, BL, EL, saját bajnokságok stb.), de a játék gerincét képező Master League, a Become a Legend és az online myClub elbírtak volna több ötletet. A saját magunk által megalkotott játékos (vagy egy létező futballista) karrierjét nyomon követő Become a Legend a legelhanyagoltabb, egy az egyben a tavalyi opciót kapjuk, ami a FIFA-sorozatban tavaly bemutatkozó, idén pedig folytatódó sztorimód mellett kifejezetten avíttnak tűnik. A menedzselgetős Master League-hez érkezett pár újdonság, amik mélyítik valamelyest a játékmenetet, ilyen a szezont megelőző felkészülési tornák szervezésének lehetősége, illetőleg az egészen jól működő Challenge opció. Utóbbi nevéhez méltó módon még nagyobb kihívássá alakítja a vezetőedzői munkát: bekapcsolásával nehezebb lesz igazolni, illetőleg elégedetten tartani a focistáinkat és a klubvezetést. És ezzel végére is értünk a felsorolásnak, igaz, a korábban már taglalt fenomenális játékmenet azért ehelyütt is kifejti jótékony hatását.

A FUT riválisának szánt, csapatépítős myClub még mindig kellően addiktív, a játékosokra és egyéb felhasználható cuccokra bőkezűen szórja a gép az elkölthető GP pontokat, az igazi pluszt azonban egyedül az integrált eSport bajnokság, a többfordulós PES LEAGUE, illetőleg a 3v3 kooperatív játékmód jelentik. Utóbbi nem csak online játszható, és mondani sem kell: baromi szórakoztató. Persze forradalminak aligha nevezhető így 2017-ben, hogy barátok oldalán indulhatunk csatába, mégis alaposan megdobja az élményt és a PES 2018 szavatosságát. A probléma csak akkor merül fel, ha online próbálkozunk, a rendszer sokszor csak nehézkesen talál emberi játszótársakat (ez jellemző minden internetes meccstípusra), és mivel ilyenkor csak bizonyos futballisták felett vehetjük át az irányítást a pályán, kevéssé kellemes két, gép által irányított társsal szenvedni mondjuk egy összeszokott emberi csapat ellen.

Említést érdemel még a Random Selection opció, amit újdonságnak ugyan nem igazán lehet nevezni, lévén már a Pro Evo 6-ban is benne volt, mégis jópofa változatosságot hoz a visszatérése. Ezt a kizárólag lokális "multiban" játszható módban előre kijelölt ligákból és csapatokból a gép random kiválogat két csapatra valót, majd három fordulón keresztül rabolhatunk az ellenfelünk gárdájából, miközben a saját legjobb játékosainkat is meg kell védenünk a cserétől. Talán bonyolultan hangzik leírva, de nem az, az utána következő meccsek pedig rém szórakoztatóak tudnak lenni a totálisan vegyes összeállításom miatt. Például hiába voltunk szerencsések elől egy 90-es csatárral, ha a kapusunk csak 50-es értékekkel bír, egészen érdekes taktikákkal kell próbálkoznunk, hogy győzelemre törhessünk. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen roppant szórakoztató kvázi partijátékot is kapunk a PES 2018-ban?

A Pro Evolution Soccer 2018 szeptember 14-én jelent meg PC-re, valamint PS3, PS4, illetőleg Xbox 360 és Xbox One konzolokra, mi az utóbbi teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.